Egy arrogáns milliomos fizetett a szobalányának, hogy kihordja a gyermekét, de amikor a baba megszületett, a szobalány könnyekben tört ki.

– Azt akarom, hogy megszülessen neki a gyerekem.

Mariana Ríos abbahagyta a könyvespolc pucolását, és Santiago Alcázarra nézett, meggyőződve arról, hogy félrehallott valamit.

Az üzletember hatalmas íróasztala mögött ült, amely olyan makulátlan és hideg volt, mint a San Pedro Garza Garcíában található kúria, ahol az elmúlt két évben dolgozott. Előtte egy szerződés és egy 10 millió pesós csekk feküdt.

„Egy orvosi beavatkozás révén” – magyarázta. „Amikor a baba megszületik, további 10 milliót kap. Utána lemond minden jogáról, és új életet kezdhet.”

Marianának úgy tűnt, nem kap levegőt.

– Venni akarsz nekem egy gyereket?

„Örököst akarok. Neked pénzre van szükséged. Ne tegyünk úgy, mintha romantikusabbak lennének az igényeink, mint amilyenek valójában.”

Santiago 38 éves volt, ingatlanvagyonnal rendelkezett, és arról volt híres, hogy senkiben sem bízik. Édesanyja meghalt, amikor 11 éves volt, apja pedig hét hónappal később feleségül vett egy nőt, aki a családi otthont csatatérré változtatta. Santiago ettől kezdve gyengeségnek, a házasságot pedig veszélyes alkudozásnak tekintette.

Mariana viszont nem engedhette meg magának, hogy figyelmen kívül hagyja a 20 milliót.

Édesanyjának szívműtétre volt szüksége, amit a család hónapok óta halogatott. Nővére, Adriana pedig majdnem otthagyta az egyetemet, mert már nem tudták fizetni a tandíjat. Mariana nappal a kastélyban dolgozott, éjszaka pedig egy kis írószerbolt könyvelését intézte.

Santiago minden részletet ismert. Pontosan azért választotta őt, mert tudta, hogy sarokba szorították.

– Miért pont én?

– Egészséges, intelligens és diszkrét. Soha nem lopott, soha nem adott el információkat erről a családról, és soha nem hízelgett nekem.

– Milyen megindító kijelentés.

– Nem próbálom megmozdítani.

– Ez világos.

Mariana elvette a szerződést, de a csekket nem.

– 24 órára van szükségem.

– Holnap reggel 9-ig van időd.

Azon az estén az édesanyja felhívta a kórházból, próbálva leplezni a fájdalmát.

– Ne aggódj miattam, lányom. Az orvos azt mondja, várhatunk.

Mariana tudta, hogy hazugság. Azt is tudta, hogy az elfogadás kilenc hónapig tartó hordást jelent, ahol egy gyereket hord, akit később megtiltanak neki megölelni.

Másnap reggel 8:57-kor visszament az irodába.

– Három feltétellel elfogadom. Senki sem fogja eldönteni, hogy mit ehetek, hová sétálhatok, vagy kivel beszélhetek, kivéve orvosi okokból. Az anyámat a beavatkozás előtt megműtik. És ha a baba valaha is megkérdezi, hogy ki szülte, nem fogok hazudni neki.

Santiago csendben figyelte.

– Tárgyal velem.

– Azt mondtad, hogy ez egy üzlet.

Santiago arcán most először jelent meg valami mosolyhoz hasonló.

-Elfogadott.

A beavatkozásra két héttel később került sor. Mariana a kúria keleti szárnyába költözött, ahol egy hatalmas szobát, egy privát kertet és egy a nap 24 órájában elérhető orvosi csapatot talált.

Minden luxus volt, de semmi sem érződött otthonosnak.

Az első vacsora alatt Santiago kinyitott egy mappát, amiben menetrendek, érdeklődések és menük voltak.

—A táplálkozási szakértő tervet készített a következő 3 hónapra.

Mariana becsukta a mappát anélkül, hogy ránézett volna.

–A baba enchiladákat akar.

– A baba 5 napos.

– És már most is jobb ízlése van, mint az apjának.

Santiago összevonta a szemöldökét, de másnap reggel enchiladák reggeliztek.

Három héttel később Dr. Jimena Solís megerősítette a terhességet.

Santiago mozdulatlanul állt a képernyő előtt. Mariana egy hideg gratulációra számított, talán egy hívásra az ügyvédeihez. Ehelyett lassan leült, és remegő hangon megkérdezte:

-Rendben van?

– Minden normálisnak tűnik – válaszolta az orvos. – Még nagyon korai, de a terhesség jól halad.

Mariana látta, hogy Santiago összeszorítja a kezét, hogy elrejtse az érzelmeit.

Attól a naptól kezdve a dolgok elkezdtek megváltozni.

Minden találkozón részt vett. Megtanulta a vitaminok nevét. Egyik kora reggel három különböző boltba vezetett, hogy Mariana vaníliafagylaltot vegyen tamarinddal. Egy másik este tésztalevest főzve találta, és végül a konyhában ült vele, zakó és nyakkendő nélkül.

„Az anyám is valami hasonlót szokott készíteni” – vallotta be.

Ez volt az első alkalom, hogy róla beszélt.

– Halála után apám elrendelte, hogy mindenét tegyék el. Azt mondta, hogy az emlékek gyengévé teszik az embert.

– Talán elgyengítette az a gondolat, hogy valaha szeretett valakit.

Santiago nem válaszolt, de maradt, amíg meg nem ették a levest.

16 hetesen érezték az első mozgást.

Mariana megfogta Santiago kezét, és a hasára helyezte. Santiago olyan tiszta örömmel mosolygott, hogy egy pillanatra megszűnt az az ember lenni, aki megpróbált örököst vásárolni.

– Erős – suttogta.

– Makacs.

– Akkor ő is úgy néz ki, mint te.

Mariana nevetett. Santiago nem húzta vissza a kezét.

A köztük lévő közelség konzultációk, vacsorák és késő esti beszélgetések révén erősödött. Mariana azonban soha nem felejtette el a széfben őrzött szerződést. Minden szeretetteljes gesztusnak lejárati dátuma volt: a születés.

Egyik délután, miközben a baba nemére vártak, Santiago négy egymást követő hívást kapott, és el akart menni.

– A megbeszélés várhat 10 percet – mondta Mariana. – A fiad nem fogja megismételni ezt a pillanatot, hogy alkalmazkodjon az időbeosztásához.

Santiago kikapcsolta a telefonját.

Az orvos a képernyőre mutatott.