– Ő egy gyerek.

Santiago szeme megtelt könnyel.

– Egy fiú – mormolta.

– Nem csak egy örökös – javította ki Mariana.

Úgy nézett rá, mintha most értette volna meg a különbséget.

Azon az estén együtt vacsoráztak volna a kertben, amikor a házban minden telefon csörögni kezdett. A tévében Mariana fényképe jelent meg, amint elhagyja a klinikát.

Alább egy címsor jelent meg:

„SANTIAGO ALCÁZAR MEGVÁSÁROLT ÖRÖKÖSE”.

A riporter bemutatta a szerződés egyes oldalait, bizalmas orvosi információkat és egy brutális záradékot: ha Mariana maradandó károsodást szenved a terhesség alatt, plusz pénzt kap, de soha nem mehet a gyermek közelébe.

Mariana elsápadt.

– Ez a záradék még nem volt benne, amikor aláírtam.

Santiago dühösen megragadta a dokumentumot.

Csak négy ember férhetett hozzá a szerződéshez: ő, Mariana, a család ügyvédje, és Verónica Alcázar, a saját nagynénje.

Aztán megjelent egy másik főcím.

La junta dirigeria convocaría una votoción para expular a Santiago de su empresa en 48 horas.

És valaki a kastélyban épp most változtatta át a babát a tökéletes fegyverré, hogy elpusztítsa őket.

„Elmondta valakinek?” – kérdezte Santiago.

Marianna hitetlenkedve nézett rá.

– Azt hiszed, én voltam?

Egy másodperccel tovább tartott a válaszadás.

Mariana levette a nyakláncot, amit a férfi adott neki, és az asztalon hagyta.

– A második pont megválaszolta helyetted.

Bepakolt egy bőröndöt, de amikor az ajtóhoz ért, tucatnyi riportert talált. Néhányan azt kiabálták, hogy eladta a fiát. Mások azt kérdezték, mennyi pénzt követel a hallgatásért.

Santiago kijött mögé, és a kamerák és Mariana közé helyezkedett.

„Soha többé senki sem fog így beszélni vele” – figyelmeztetett. „Ríos kisasszony nem követett el semmilyen bűncselekményt. Ha valakit hibáztatni akar, engem hibáztasson.”

Bent a házban lesütötte a tekintetét.

„Bocsáss meg. Amikor úgy érzem, hogy kezdem elveszíteni az irányítást, mindenkire gyanakszom. Ezt tanította nekem az apám.”

– Akkor döntsd el, hogy azzá akarsz-e válni.

Mariana nem hagyta el, de nem is bocsátott meg neki azonnal.

Másnap Verónica Alcázar megérkezett Octavio Nájerával, a cég pénzügyi igazgatójával. Úgy tett, mintha megbotránkozott volna.

„Le kell mondanod” – mondta. „A cég nem fog fennmaradni, amíg mindenki azt hiszi, hogy megvetted a sebezhető nőt.”

– Hogyan jutott a sajtó a szerződéshez?

– Talán az alkalmazottad mégsem volt olyan hűséges, mint gondoltad.

Mariana ránézett a Veronica által az asztalra helyezett lapok egyikére. Mindegyiken egy vékony szürke csík volt az alsó szélénél.

Már százszor látta ezt a hibát. A magántanácsadói szobában lévő nyomtató azóta hagyta maga után ezt a nyomot, mióta egy technikus helytelenül beszerelt egy görgőt. Mariana két éve tisztította.

„Ezeket az oldalakat a cégnél nyomtatták” – mondta.

Veronika elvesztette a színét.

Santiago elrendelte az iratok felülvizsgálatát. A kinyomtatás hajnali 2:13-kor készült Octavio kártyájával. A biztonsági kamerák azt mutatták, hogy Verónica hat perccel korábban lépett be az épületbe.

A nyomozás valami még ennél is nagyobb dolgot tárt fel: mindketten módosították a szerződést és hamisított dokumentumokat szivárogtattak ki három ingatlanprojektről. Azt tervezték, hogy lenyomják a részvényárfolyamot, elmozdítják Santiagót, és fiktív cégeken keresztül megvásárolják az irányítást.

De még mindig volt egy bizonyíték, amely közvetlenül Veronicát a módosított fájlokhoz kötötte.

Mariana felidézte, hogy vörös viaszt talált Santiago asztalán a kiszivárogtatás előtti este. Verónica egy antik, családi címerrel ellátott pecséttel zárta le a magánlevelezését.

A papírkosárban egy szakadt borítékot találtak. Még rajta volt a pecsét és Octavio üzenete:

„Amikor közzéteszik a szerződést, az igazgatótanács elveti. 48 óra múlva a cég a miénk lesz.”

A részvényesi gyűlés során Veronica hivatalosan kérte unokaöccse elbocsátását.

A szavazás előtt Mariana belépett a terembe.

Egyszerű ruhát viselt, és egy mappát szorongatott a mellkasa mellett. A fórumon ülő férfiak úgy néztek rá, mintha semmi joga nem lenne ott lenni.

– Ő nem tagja ennek a cégnek – tiltakozott Veronica.

– De én vagyok az a nő, akinek a nevét csalásra használták – felelte Mariana.

Megmutatta az eredeti szerződést, a módosított oldalakat, a nyomtatási jegyzőkönyvet és a borítékban lévő üzenetet. Aztán a kamerák előtt beszélt.

„Elfogadtam a megállapodást, mert anyám műtét nélkül is meghalhatott volna. Nem vagyok büszke arra, hogy hagytam, hogy a félelem döntsön helyettem. Azonban senki sem kényszerített arra, hogy hazudjak, zsaroljak vagy tönkretegyek egy céget. Ezt olyan emberek tették, akik most a méltóságommal kapcsolatos aggodalmat színlelik.”

Octavio megpróbált elmenekülni, de az kint várakozó ügynökök megállították. Verónicát ugyanazon partnerek előtt távolították el a megbeszélésről, akiket korábban manipulált.

Santiago megtartotta az irányítást a cég felett. Délután azonban bejelentette a teljes körű auditot, az új átláthatósági szabályokat és az alkalmazottai családjainak egészségügyi alapját.

Aztán megtalálta Marianát a kúria tava mellett.

– Ez a tiéd – mondta, és átnyújtott neki egy dokumentumot.

A szerződés felmondásáról volt szó. A 20 millió Mariana nevére szóló vagyonkezelői alapban maradna, függetlenül attól, hogy mit dönt. Teljes joga lenne ahhoz is, hogy elismerje a gyermeket fiának.

„Már semmivel sem tartozik nekem” – tette hozzá Santiago. „Bármikor elmehet, amikor akar.”

-És te?

– Életem hátralévő részét azzal fogom bánni, hogy a történetünknek ára volt.

Megszegte az eredeti szerződést.