Megölelte, miközben a könnyein keresztül nevetett.
– Igen, Santiago. Téged választalak. De ha valaha is még egyszer egy egész terhességre szóló menüt készítesz, az irodában fogsz aludni.
– Elfogadom ezt a záradékot.
Négy hónappal később összeházasodtak. Mariana Nicolást a karjában vitte az oltárhoz. Édesanyja és nővére elkísérték, míg Santiago várt, képtelen volt visszatartani a könnyeit.
Évekkel később mindketten létrehoztak egy alapítványt, amely orvosi ellátást nyújtott a forrásokkal nem rendelkező várandós nőknek. A bejáratnál elhelyezték a széttépett szerződés bekeretezett példányát, nem azért, hogy emlékezzenek arra, mennyi pénz cserélt gazdát, hanem hogy soha ne felejtsék el, mit nem lehet pénzen megvenni.
Egyik éjjel Mariana Santiagót a kanapén aludva találta, Nicolás a mellkasán, második lánya pedig mellé bújt.
Az a férfi egy csendes, tökéletes és kontrollálható örököst akart.
Ehelyett játékokat kapott az egész házban, félbeszakított vacsorákat, rajzokat a jelentéseiről, és egy feleséget, aki folyton ellentmondott neki, amikor szükséges volt.
Mariana betakarta egy takaróval.
Santiago kinyitotta a szemét.
„Boldog vagy?” – kérdezte.
Végignézett a családon, amely élete legfájdalmasabb döntéséből született.
– Több mint 20 millió pesót lehetett volna venni.
Santiago végre megértette, hogy élete legértékesebb megállapodását soha nem írták papírra. Egy kórházi szobában pecsételték le, amikor egy apró kéz megfogta az ujját, és egy szabad nő úgy döntött, hogy ad neki egy második esélyt.
