1. RÉSZ

Ugyanaz a férfi, aki nyolc hónapig nem kérdezte meg, hogy van a meg nem született lánya, elmosolyodott, amikor a bíró bejelentette, hogy terhes feleségének a nap vége előtt el kell hagynia a házat.

Claudia Serrano mindkét kezét a hasára szorította.

24 évesen, nyolc hónapos terhesen, alig 63 euróval a személyes számláján, éppen most értesült arról, hogy az esküvője előtt aláírt házassági szerződés értelmében a pozuelo de alarcóni ház, a befektetések és gyakorlatilag az összes közös vagyon férje, Álvaro Mendoza irányítása alá került.

– Nem helyénvaló a kért feltételek mellett kártérítést megállapítani – vonta le a következtetést a madridi családjogi bíróság bírája.

Claudia alig hallotta a többit.

Négy méterre tőle Álvaro nyugodtan megigazította ingének kézelőjét.

Mellette állt Irene Robles, egykori asszisztense, akivel 25 évig együtt voltak, és hónapokig a nyíltan ismert szeretője is. Irene makulátlan fehér köpenyt viselt, és egy kézitáskát cipelt, ami többe került, mint amennyit Claudia a házassága előtti hat hónapban keresett.

Mert Klaudia dolgozott.

Szövegíróként dolgozott egy kis madridi reklámügynökségnél, amíg Álvaro ragaszkodott a lemondásához.

„Ha majd gyerekeink lesznek, nem akarom, hogy a beosztásod miatt kelljen aggódnod” – mondta akkor neki. „Hadd gondoskodjak rólad én.”

Klaudia azt hitte, hogy ez szerelem.

Most már megértette, hogy ez egy módja volt annak is, hogy megfosztsák a függetlenségétől.

Nevelőszülőknél és nevelőszülőknél nőtt fel. Nem ismerte az apját, és mindig azt mondták neki, hogy az édesanyja nagyon kicsi korában meghalt.

Álvaro tökéletesen ismerte ezt a történetet.

Így hát, amikor a kilátás véget ért, sietség nélkül közeledett.

– Hol fogsz ma este aludni?

Klaudia felnézett.

– Ez már nem a te dolgod.

Álvaro elmosolyodott.

– Dehogyis. Csak kíváncsi vagyok. Mindig is be akartad bizonyítani, hogy képes vagy önállóan élni. Most lesz rá lehetőséged.

Irene kényelmetlenül elnézett.

Álvaro Claudia felé hajolt.

„Látni akarom, meddig bírjátok ki te meg az a lány a pénzem nélkül. Egy hét múlva hívni fogsz.”

Claudia érezte, hogy valami eltörik benne, de nem adta meg az elégtételt a válaszadáshoz.

Lassan felvette a mappáját.

Aztán a szoba hátsó részében lévő ajtók olyan erővel nyíltak ki, hogy többen is megfordultak.

Egy hatvanas éveiben járó férfi jelent meg két ügyvéd, egy bőrmappával a kezében lévő nő és több biztonsági személyzet kíséretében.

Sötét bottal járt, de senki sem nézte gyengeségnek a lassúságát.

Klaudia felismerte az arcát.

Egész Spanyolország ismerte ezt az arcot.

Santiago Valcárcel volt az, a Valcárcel Csoport alapítója, amely egy energetikai, kikötői infrastrukturális, telekommunikációs és magánbanki érdekeltségekkel rendelkező konglomerátum.

Álvaro elsápadt.

Cége évek óta próbált szerződéseket kötni a Valcárcelhez köthető cégekkel.

Santiago nem nézett a bíróra.

Nem nézett az ügyvédekre.

Egyenesen Claudiára nézett.

És a szeme megtelt könnyel.

Aztán Álvaróhoz fordult.

– Azt mondtad, hogy kíváncsi vagy, meddig bírja a pénzed nélkül?

Álvaro kinyitotta a száját.

– Valcárcel úr, azt hiszem, összezavarodott.

Santiago Claudia mellett állt.

– A lányomnak nincs szüksége a pénztárcádra.

A csend teljes volt.

Claudia elejtette a mappát.

– A lányod?

Santiago ránézett.

-Bocsáss meg.

Elcsuklott a hangja.

– 24 évbe telt, mire megtaláltalak.

És mielőtt Claudia reagálhatott volna, az egyik ügyvédje letett az asztalra egy születési anyakönyvi kivonatot, több régi fényképet és egy genetikai jelentést.

De Santiago még nem árulta el a legrosszabbat.

Mert valaki mindent megtett annak érdekében, hogy az a találkozó soha ne történjen meg.

2. RÉSZ

Claudia egy fiatal terhes nő fényképére nézett, akinek ugyanolyan szemei ​​voltak, mint neki.

– Lucía Valcárcelnek hívták – magyarázta Santiago. – Ő volt az egyetlen lányom.

Lucía 19 évesen elhagyta otthonát, miután szembesítette apját a Santiago által megvetett férfival való kapcsolatáról. Hónapokkal később megszületett Claudia. Amikor Santiago megpróbálta megtalálni, már túl késő volt: Lucía balesetben meghalt, és azt mondták neki, hogy a baba sem élte túl.

De Claudia végül a gyermekvédelmi rendszerben kötött ki.

A genetikai jelentés megállapította a kapcsolatot.

– Szóval… te vagy a nagyapám?

Santiago bólintott, képtelen volt megszólalni.

Álvaro idegesen felnevetett.

– Nagyon megható. De a mondat ugyanaz marad.

Santiago ránézett.

– A válásodnak kellene most a legkisebb gondodnak lennie.

Egy újabb mappa jelent meg az asztalon.

Claudia keresése során a nyomozók átvizsgálták Álvaro cégeit, és pénzügyi következetlenségeket fedeztek fel egy olyan cégnél, amely két, a Valcárcel Csoporthoz kapcsolódó szervezet finanszírozásától függött.

– Nem tehetsz tönkre engem csak azért, mert nem tetszik neked a válásom – tiltakozott Álvaro.

–Nincs rá szükségem. Egy ellenőrzés, ami igazolja a számaidat, elegendő lesz.

Irene Álvaróra nézett.

Most először tűnt úgy, mintha nem lenne biztonságban.

Klaudia alig kapott levegőt.

– Miért pont ma jöttél, pont most?

Santiago sárga lapot kapott.

– Mert ma reggel végleges megerősítést kaptam. És mert kiderült, hogy az édesanyád megpróbált kapcsolatba lépni velem.

A borítékon Santiago neve állt.

Soha nem volt kinyitva.

– Valaki évekre ellopta a leveleidet.

Claudia erős összehúzódást érzett, és az asztal szélébe kapaszkodott.

Santiago előrenyomult.

– Hívok egy orvost.

-Nem.

Megállt.

Klaudia rámeredt.

– Ne kezdj el helyettem döntéseket hozni.

Santiago lehajtotta a fejét.

– Igazad van. Mit akarsz csinálni?