A házassági szerződés, amelyre Claudia emlékezett, hogy két nappal a házasságkötés előtt írt alá, tartalmazott bizonyos záradékokat Álvaro korábbi vagyonára vonatkozóan, de a válás során használt példányon más oldalak voltak.

Azt egyelőre nem tudták megmondani, hogy ki váltotta őket.

Szakértőkre volt szükségük.

Szükségük volt a feljegyzésekre.

Vissza kellett szerezniük az eredeti dokumentumokat attól az irodától, amelyik a dokumentumot elkészítette.

Miközben mindez történt, Álvaro eltűnt Madridból.

A telefonja elérhetetlenné vált, és számos jelentős banki tranzakciót bonyolítottak le a cégeihez kapcsolódó számlákról.

A hír gyorsan elterjedt egyes üzleti körökben.

Santiago felhívásokat kapott a vezetőktől, akik tudni akarták, mit kellene tenniük.

A válasza mindig ugyanaz volt.

– Semmit nekem. A szokásos eljárásaid szerint vizsgáld felül a tranzakciókat.

Amikor Klaudia megtudta, elment meglátogatni.

– Nem fogod megtámadni?

– Te kértél meg rá.

– Azt hittem, nem fogsz tudni ellenállni.

Santiago elmosolyodott.

– Gyakorlok.

De az igazi fordulat 4 nappal később jött.

Irene az ügyvédjén keresztül kérte a vallomását.

Smink és ékszerek nélkül, egy szürke mappával a mellkasához szorítva érkezett Marta irodájába.

Úgy nézett ki, mint egy másik ember.

Klaudia az asztal másik oldalán maradt.

Nem éreztem iránta szánalmat.

Éreznem sem kellett volna.

– Én készítettem elő az oldalakat – ismerte el Irene.

Marta bekapcsolta a jelenlévők által engedélyezett felvételt.

Irene elmagyarázta, hogy amikor még Álvaro asszisztenseként dolgozott, az megkérte, hogy módosítson több digitális dokumentumot.

Szerinte ezek adminisztratív változások voltak.

Aztán megparancsolta neki, hogy bizonyos oldalakat ugyanolyan formátumban nyomtasson ki, mint az eredeti kapitulációkat.

– Tudtad, mire valók?

– Először is, nem.

– És akkor?

Irén lehunyta a szemét.

-Igen.

Claudia dühöt érzett, de a hangja határozott maradt.

– És mégis kapcsolatba léptél vele.

-Igen.

Irene nem keresett kifogásokat.

Azt mondta, Álvaro biztosította arról, hogy Claudia egy aranyásó, aki nem hajlandó dolgozni, és a terhességét használja fel arra, hogy megakadályozza a távozását.

Irene hinni akart benne.

Jól esett neki hinni benne.

– Nem várom el tőled, hogy megbocsáss nekem – mondta. – Én is megbántottalak.

Aztán elővett egy memóriakártyát és néhány dokumentumot.

Voltak e-mailek, beszélgetések és módosítási dátummal rendelkező fájlok.

Továbbá Irene felfedezte, hogy Álvaro olyan cégek számláira utalt pénzt, amelyeket ő soha nem látott.

Amikor a nő rákérdezett róluk, azzal fenyegetőzött, hogy őt teszi felelőssé a szabálytalanságokért.

Ezért döntöttem az együttműködés mellett.

– Hol van Álvaro? – kérdezte Marta.

– Egy Marbella közelében lévő házban, amely az egyik társáé.

Az információkat a megfelelő jogi csatornákon keresztül bocsátották rendelkezésre.

Álvaro nem menekült át a világon, ahogy azt egyes pletykák állították.

Megpróbálta átrendezni a pénzügyi helyzetét.

A többit a hatóságok és a bíróság intézték.

Santiagónak nem kellett megvennie a cégét.

Nem kellett senkit sem fenyegetnie.

Álvaro saját döntései kezdték bezárni a kört.

A szakértői jelentés megerősítette, hogy lényeges eltérések voltak a megőrzött és a válási eljárás során benyújtott dokumentumok között.

A kapcsolódó felülvizsgálat megkezdődött.

Ugyanakkor egy független ellenőrzés több vállalatnál nehezen indokolható tranzakciókat tárt fel.

Egyik este Santiago éppen az egyik jelentést olvasta, amikor leült az asztalhoz.

– Egy hét alatt végzek vele.

A vele szemben ülő Claudia a fejét rázta.

– Akkor te is pont olyan lennél, mint ő.

Santiago felnézett.

„Azért használta a hatalmát, mert azt hitte, nekem nincs. Nem akarom, hogy te is használd a tiédet, mert most már tudjuk, hogy gyenge.”

– Megbántott téged.

– Feleljen azért, amit be tud bizonyítani.

Santiago csendben figyelte.

– Az édesanyád is hasonlókat szokott mondani.

Klaudia elmosolyodott.

– Mondj egy másikat.

És Santiago mesélt neki Luciáról.

Azt mondta neki, hogy szörnyen énekelt, miközben krumplis omlettet főzött.

Hogy mindig elvesztette a kulcsait.

Utálta a magas sarkú cipőket, amiket az anyja vett neki.

Egyszer festékkel átitatott farmerdzsekiben jelent meg egy üzleti vacsorán, mert segített egy ifjúsági központ dekorálásában.

Claudia úgy hallgatta ezeket a történeteket, mintha valaki egy leromboltnak hitt ház egész szobáit újjáépítené.

Három héttel később kezdődtek a fájások.

Ezúttal igaziak voltak.

Amikor Claudia megérkezett a kórházba, Santiago a folyosón maradt.

Órákkal később kijött egy nővér.

– Valcárcel úr, Claudia keresi önt.

Santiago szinte félelemmel lépett be.

Claudia egy apró kislányt ölelt a mellkasához.

– A neve Vega.

Mozdulatlanul maradt.

– Gyere közelebb.

Santiago engedelmeskedett.

– Ismerd meg a dédunokádat.

A férfi, aki több százmilliós értékű szerződéseket tárgyalt le, szinte komikus óvatossággal nyújtotta ki az ujját.

Vega megragadta.

Santiago sírni kezdett.

Klaudia is.

-Nagyapa.

Felemelte a fejét.

Ez volt az első alkalom, hogy így hallotta.

Santiago nem tudott válaszolni.

Hónapokkal később a bírósági felülvizsgálat lehetővé tette Claudia számára, hogy megvédje azokat a jogait, amelyeket a kétes dokumentáció miatt nem értékeltek megfelelően. Az Álvaro elleni nyomozás függetlenül folytatódott.

Elvesztette a szerződéseit, a partnereit, és az általa felépített érinthetetlen üzletember imázs nagy részét.

Nem azért, mert Santiago elrendelte a megsemmisítését.

De mivel túl sok mindent már nem lehetett elrejteni.

Álvaro látni akarta Claudiát.

Csak Marta irodájában fogadott el.

Amikor belépett, sokkal egyszerűbb öltönyt viselt, mint korábban.

Már nem volt nála az aranyóra.

– Klaudia, van egy lányunk.

Összeráncolta a homlokát.