Klaudia majdnem sírt.

Régóta senki sem tette fel neki ezt a kérdést.

– El akarok menni.

Amikor elment Álvaro mellett, a férfi megpróbálta visszatartani.

– Klaudia, beszélnünk kell.

Visszahúzta a karját.

– Soha többé ne érj hozzám.

Aztán rezegni kezdett egy ügyvéd telefonja.

Elolvasta az üzenetet, és megváltozott az arckifejezése.

– Klaudia… baj van a megadással.

A válólevélben bemutatott másolat nem egyezett meg az évekkel ezelőtt bejegyzettel.

És annak a személynek a neve, aki az új oldalakat készítette, Irene Robles volt.

3. RÉSZ

Néhány másodpercig senki sem szólt semmit.

Irene abbahagyta a normális légzést.

Álvaro reagált először.

– Ez abszurd.

Santiago ügyvédje felemelte a kezét.

– Egyelőre senki sem vádolja semmivel. Dokumentumelemzést fognak kérni, és az illetékes hatóságok fogják megállapítani, mi történt.

– Pontosan – mondta Klaudia.

A hangja még Santiagót is meglepte.

Alig egy órája léptem be abba a szobába, és úgy éreztem magam, mint az a rémült fiatal nő, aki gyermekkorának felét azzal töltötte, hogy megtanulja, ne ragaszkodjon túlságosan egyetlen szobához sem.

Még mindig féltem.

De már nem volt hajlandó hagyni, hogy mások beszéljenek helyette.

Claudia Irene-re nézett.

– Te készítetted elő azokat az oldalakat?

Irén nyelt egyet.

Álvaro felé fordult.

— Ne válaszolj.

Ez a két szó elég volt.

Irene úgy nézett rá, mintha felfedezett volna valamit, amit hónapok óta nem volt hajlandó meglátni.

Klaudia nem várt választ.

A második fájás erősebb volt, mint az első.

Azt kérte, hogy vigyék kórházba.

Santiago felajánlotta az autóját, és Claudia egy feltétellel elfogadta.

– Nem akarom, hogy testőrök sétáljanak be mögöttem, vagy magánorvosok bukkanjanak fel a megkérdezésem nélkül, vagy hogy mások csak azért hozzanak döntéseket, mert megengedheted magadnak.

-Értettem.

– És nem akarok luxusklinikára menni.

Santiago bólintott.

– Akkor oda megyünk, ahová csak akarsz.

Ez a kis válasz többet tett Claudiának, mint bármilyen milliókról szóló ígéret.

A kórházban megerősítették, hogy még nem kezdődött meg a vajúdás, bár pihenést és megfigyelést javasoltak.

Santiago majdnem három órán át egy széken maradt a folyosón.

Nem lépett be a szobába, amíg Claudia meg nem kérte, hogy láthassa.

Amikor megjelent, már nem úgy nézett ki, mint az az üzletember, aki régen megremegtette az igazgatótanácsokat.

Csak egy fáradt embernek látszott.

„Miért nem találtál rám eddig?” – kérdezte Klaudia.

Santiagonak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

– Mert büszke voltam, amikor nem lett volna szabad.

Azt mondta neki, hogy Lucía lázadó, impulzív és vidám volt. Ápolónőnek szeretett volna tanulni, és utálta a családja hivatalos vacsoráit. 19 évesen beleszeretett egy zenészbe, aki Malasaña kisebb helyszínein játszott.

Santiago úgy érezte, hogy a fiatalember nem elég jó a lányának.

A vita egy olyan mondattal zárult, amit 25 éve bánt.

–Mondtam neki, hogy ha átlépi azt az ajtót, ne jöjjön vissza.

Klaudia lesütötte a tekintetét.

– És átkelt.

-Igen.

Hónapokkal később Santiago értesült arról, hogy lánya elhagyta Madridot. Amikor végre lenyelte a büszkeségét és felbérelt valakit, hogy megtalálja, kiderült, hogy Lucía balesetet szenvedett.

Valaki, aki közel állt hozzá, biztosította róla, hogy a baba is meghalt.

Santiago hitt benne.

„Ez megbocsáthatatlan volt” – mondta. „Hagytam, hogy mások keressenek. Elfogadtam a választ, mert könnyebb volt, mint tovább keresgélni.”

– Ki mondta neked, hogy meghaltam?

Santiago hallgatott.

-A bátyám.

Klaudia felemelte a fejét.

– A bátyád?

—Ricardo Valcárcel.

Ricardo évekig Santiago mellett dolgozott a családi vállalkozásban. Később egy üzleti vita után távozott, de akkoriban a személyes levelezésének egy részét intézte.

A nyomozók felfedezték, hogy Lucia több levele is megérkezett egy Ricardo által ellenőrzött irodába.

Egyikük sem került Santiago kezébe.

– Miért tennék ilyesmit?

– Még mindig nem tudom biztosan. És nem áll szándékomban magyarázatot kitalálni.

Klaudia örült a válasznak.

Most először senki sem próbálta kényelmes történettel kitölteni az életében lévő hézagokat.

– Nem akarom a pénzedet – mondta.

Santiago halványan elmosolyodott.

– Ez nekem ésszerűnek tűnik.

-Ésszerű?

– Claudia, évekig azt hittem, hogy a pénz jogot ad arra, hogy eldöntsem, ki illik a lányomhoz. Ez a hiba sokba került nekem. Ha most megpróbálnék neked egy kapcsolatot venni, bebizonyítanám, hogy semmit sem tanultam.

Klaudia észrevette, hogy könnyes lesz a szeme.

– Szóval, mit akarsz tőlem?

Santiago lenézett a földre.

– Idő. Ha valaha is adni akarod nekem.

Azon az estén Claudia nem szólította nagyapának.

Még nem.

De amikor felkelt, hogy távozzon, a nő így szólt:

– Holnap visszajöhetsz.

Santiagónak néhány másodpercre meg kellett állnia, mielőtt elindult.

Két nappal később Claudia ideiglenesen beköltözött egy üres lakásba, amely a csoporton belüli ingatlancég tulajdonában volt. Ragaszkodott hozzá, hogy aláírjon egy dokumentumot, amelyben elismeri, hogy bármikor elköltözhet, és hogy ez semmilyen kötelezettséget nem jelent Santiago felé.

Emellett egy független ügyvédet is felbérelt.

Marta Ferrernek hívták, és arról volt híre, hogy mindenkivel bizalmatlan volt, beleértve a túl gazdag ügyfeleket is.

Santiago ki akarta fizetni a díjait.

Klaudia először elutasította.

Csak azután fogadta el, hogy írásban rögzítették, hogy Marta kizárólag az érdekeit képviseli.

Marta volt az, aki felfedezte a probléma nagyságát.