Az úr, aki tévedésből feleséget kapott… és úgy döntött, hogy nem adja vissza
A menyasszony, aki rossz farmra érkezett
1894 októberében Catalina Paredes leszállt egy postakocsiról a Santa Rosa del Encino Hacienda előtt három bőrönddel, két doboz kalappal, egy kimerült cselédlánnyal, és azzal a szilárd szándékkal, hogy egy még soha nem látott férfihoz megy feleségül.
Az eső olyan hevesen esett Guanajuato földjein, hogy a kocsis alig látta a bejáratnál lévő kőoszlopokat. Catalina megigazította a kalapját, mély lélegzetet vett, és eszébe jutott a 23 levél, amit a poggyászába csomagolt.
Ezekben Don Eduardo Villaseñor komoly, felelősségteljes, rendezett életet élő férfiként írta le magát. Nem írt szenvedélyes szavakat, de tiszteletet, stabilitást és otthont ajánlott neki. Catalinának, aki hat évet töltött vendégként különböző rokonok otthonában, ez elég volt.
Vagy legalábbis ezt gondoltam.
A birtok intézője, Don Matías Robledo, egy esernyővel a kezében lépett ki, hogy üdvözölje. A nevét hallva és a csomagok mennyiségét látva, leplezte zavarát a 25 év szolgálata során elsajátított fegyelme miatt.
– Üdvözöljük, Paredes kisasszony. Várható volt az érkezése?
– Don Eduardo pontosan tudja a dátumot. Gondolom, a vihar késleltette a válaszát.
Matías a ládákra nézett, majd a kocsisra.
– Biztos vagy benne, hogy ezt a tanyát keresed?
Catalina egy levélre írt címre mutatott. A páratartalom miatt megfolyt róla a tinta.
-Santa Rosa Estate, tulajdonosa Mr. Villaseñor.
– Értem – mormolta Matías, bár láthatóan semmit sem értett.
Percekkel később belépett a könyvtárba, ahol Alejandro Villaseñor éppen egy csésze kávét kortyolgatott, miközben egy fővárosi újságot olvasott.
Alejandro 36 évesen már régóta hallotta anyjától, hogy a ranchnak szüksége van egy úrnőre. Mindig azt válaszolta, hogy a Santa Rosa tökéletesen működik feleség, gyerekek nélkül, és anélkül, hogy bárki is megzavarná a programját.
„Egy fiatal nő érkezett” – jelentette Matías.
—Recibela.
A komornyik nem mozdult.
– Szerintem meg kellene tenned.
-Mert?
– Mert azt állítja, hogy azért jött, hogy feleségül menjen Don Villaseñorhoz.
Alejandro lassan leengedte az újságot.
—Az anyám.
– Szerintem Margarita asszonynak ehhez semmi köze.
– Pontosan ezt kérné tőled anyám is.
– A fiatal nő 3 bőröndöt, 2 kalapdobozt és egy szobaládát hoz.
Alejandro felállt.
– Anyám felülmúlta magát.
Catalinát a nappali kandallója mellett találta. Elegáns sötétzöld ruhát és átázott kabátot viselt. Bár az utazástól néhány szál kócos volt a hajában, méltóságteljesen állt, ami éles ellentétben állt a csizmáján lévő sárral.
Katalin megfordult, amikor lépteket hallott.
Néhány másodpercig mindketten egymásra néztek.
Arra számított, hogy felismeri majd a férfiban a levelek józanságát. Anyja közbelépésének jeleit kereste.
– Don Villaseñor – mondta végül Catalina.
-Igen.
Némi zavarral vizsgálgatta.
– Azt hittem, egy kicsit magasabb lesz.
Alejandro pislogott.
– És azt hittem, sokkal csendesebb lesz a délutánom.
Katalin összevonta a szemöldökét.
– Miután ennyi hónapig leveleztünk egymással, barátságosabb fogadtatásra számítottam.
– Ennyi hónap után mit csináltál?
— Levelezést írnak egymásnak.
Alejandro abbahagyta a mosolygást.
– Kisasszony, még soha nem írtam levelet.
Catalina kinyitotta a táskáját, és kivett belőle egy borítékot.
–Van még 22 másik példám, ami az ellenkezőjét bizonyítja.
Alejandro elolvasta az aláírást.
– Itt Eduardo Villaseñor áll.
-Így áll a dolog.
– Alejandro Villaseñor vagyok.
Katalin arca elvesztette a színét.
-Hol vagyok?
– A Santa Rosa del Encino Ranchban.
– Santa Rosáliába kellett mennem.
Alejandro rájött a tévedésére. A Santa Rosalía Ranch Eduardo Villaseñoré, egy távoli unokatestvéréé volt. A két birtokot néhány mérföld választotta el egymástól, és a két férfinak ugyanaz volt a vezetékneve. Az eső elmosta a cím egy részét, és a kocsis azt feltételezte, hogy Santa Rosa az.
– Attól tartok, rossz farmra vitték.
Katalin lehunyta a szemét.
– Három napig utaztam, hogy találkozzam a leendő férjemmel.
–Védekezésemre legyen mondva, én sem számítottam arra, hogy egy másik férfi menyasszonyát kapom.
– Ezt mulatságosnak találja.
– Még nem döntöttem el, hogy mennyit.
Catalina megparancsolta a kocsisnak, hogy készítse elő újra a postakocsit. A folyó azonban megemelkedett, és a Santa Rosalíába vezető úton átvezető híd szinte teljesen víz alá került. Aznap éjjel túl veszélyes lett volna utazni.
Doña Tomasa, a házvezetőnő, szobát ajánlott Catalinának, és biztosította, hogy a szobalánya, Inés, nála fog lakni.
– Hajnalban indulok – jelentette ki Catalina.
– Természetesen – felelte Alexander –. Az igazi vőlegénye alig várja, hogy megkapja a bőröndjeit.
– Remélem, holnapra mindezt elfelejtem.
Alejandro a hatalmas bőröndökre nézett, amiket a szolgák cipeltek fel a lépcsőn.
—Nehéz lesz.
Másnap reggel a híd továbbra is járhatatlan maradt. Továbbá egy Santa Rosalíába küldött hírnök váratlan hírrel tért vissza: Eduardo Querétaróban beteg nővérét ápolja, és három-négy napra elutazik.
Catalina úgy döntött, hogy a falusi fogadóban marad, de Alejandro tiltakozott.
-Nem.
– Nem kértem engedélyt.
– Akkor örülök, hogy időt spóroltam azzal, hogy válaszoltam.
„Te egyedülálló férfi vagy, én pedig egyedülálló nő. Nem illik a te fedeled alatt maradnom.”
„Ott van Doña Tomasa, a szobalánya, és több mint 20 munkás, akik megerősíthetik, hogy alig tudunk öt percig beszélni vita nélkül. A hírneve sokkal biztonságosabb itt, mint egy öszvérhajcsárokkal teli fogadóban.”
