Eduardo elfordította a fejét.
-Bocsánat?
Alejandro kétségbeesetten körülnézett, majd tekintete megakadt a hallon.
– A ládáik még nincsenek készen.
Mindannyian a 3 tökéletesen zárt csomagtartót bámulták.
Ekkor jelent meg Mátéus.
– Reggel 8 óta készen állnak.
Alejandro összeszorította a fogát.
– Köszönöm, Mátyás.
— Szolgálatára.
Catalinának le kellett hajtania a fejét, hogy elrejtse a mosolyát. Még Eduardo is mintha megértette volna, hogy a ládáknak semmi köze Alejandro tiltakozásához.
Röviddel ezután jött a búcsú.
– Úgy tűnik, ezúttal a megfelelő házhoz megyek – mondta Catalina.
– Úgy tűnik, igen.
– Többé nem kell aggódnod a csomagom miatt.
– Már megszokhattam.
Katalin kinyújtotta a kezét.
– Viszontlátásra, Alejandro.
Ez volt az első alkalom, hogy kimondta a nevét. Egy pillanattal tovább fogta az ujjait a kelleténél.
– Viszlát, Katalin.
Amikor a postakocsi eltűnt, Santa Rosa visszanyerte azt a csendet, amelyet Alejandro évekig védelmezett.
Délután megszokásból két csésze forró csokit rendelt.
Matías csak egyet helyezett el.
— Hol van a másik?
A komornyik megfigyelte.
Alejandro megértette, amit az előbb kérdezett.
-Felejtsd el.
A következő három napban a ház elviselhetetlenül rendetlen lett. Senki sem kritizálta az újságját, senki sem ült a vele szemben lévő karosszékbe, és senki sem változtatta vitává a reggelit.
Doña Margarita megérkezett, és ott találta, amint fejjel lefelé próbált olvasni egy könyvet.
– Menj, keresd meg őt.
– Azzal a férfival van, akihez feleségül akar venni.
– És biztos vagy benne, hogy még mindig akarja?
Eközben Catalina megismerkedett a Santa Rosalía Haciendával. Gyönyörű, tágas volt, és pontosan olyan, amilyennek Eduardo leírta. Végig kedves volt.
Semmi baj nem volt. Pontosan ez volt a probléma.
Az esküvő időpontjának kitűzése előtti délután Catalina összeszedte a bátorságát.
– Miért döntöttél úgy, hogy postai úton keresel feleséget?
– Mert társaságra, stabilitásra és családra vágyom. Nem érdekelnek a végtelen udvarlások.
Majdnem ugyanazt a választ adta volna hónapokkal ezelőtt.
– Azt hiszem, tévedtem, amikor azt hittem, hogy ennyi elég lesz.
Eduardo harag nélkül nézett rá.
– Van ennek valami köze Alejandrához?
Katalin felemelte a fejét.
— Ismered őt?
– Ő a távoli unokatestvérem. A nagyszüleink testvérek voltak.
– Egyikük sem tartotta fontosnak, hogy elmondja nekem.
– Gondolom, Sándornak megvoltak a maga okai.
Catalinának eszébe jutott a fatörzsekről szóló képtelen hazugság, és elmosolyodott.
– Ez egy nagyon rossz ok volt.
Eduardo is elmosolyodott.
– Még soha nem láttam tőle ilyen ügyetlen kifogást.
Lesütötte a tekintetét.
– Nem vehetlek feleségül. Az igazságtalan lenne.
– Jobban fel lennék háborodva, ha az esküvő után tudnánk meg.
Eduardo beleegyezett, hogy jelenet nélkül bontja fel az eljegyzést. Másnap reggel, miközben Catalina egy ismerőséhez készült, Inésnek eszébe jutott, hogy egy kis ezüstdobozt hagytak Santa Rosában.
Ez volt az a doboz, amiben Catalina apja utolsó levelét tartotta.
Santa Rosa úton volt. Felvehetné, és folytathatná az útját.
Amikor azonban a hacienda megjelent a fák között, Catalina tudta, hogy nem csak a ládáért tér vissza.
Először tévedésből érkeztem oda.
Ezúttal a visszatérést választotta.
Alejandro olyan gyorsan rohant ki a hallba, hogy majdnem beleütközött Matíasba.
– Visszajött.
– Elfelejtettem egy dobozt.
Alejandro arcán annyira nyilvánvaló volt a csalódottság, hogy Catalina majdnem elnevette magát.
– Értem. Egy doboz.
—Én is befejeztem az eljegyzésemet Eduardóval.
Alejandro mozdulatlan maradt.
-Mert?
– Mert pontosan olyan férfira számítottam. Komoly, kedves, felelősségteljes és tökéletesen értelmes.
– Folytasd a kiváló vezető leírását.
Catalina felismerte saját szavait, és elmosolyodott.
–Pontosan. Rájöttem, hogy már nem vágyom egy viszonylag boldog életre.
Alejandro egy lépést tett felé.
– Az első estén, amikor megérkezett, Santa Rosalíába akartam küldeni. Másnap megtudtam, hogy Eduardo késni fog, és örültem. Amikor a fogadóba akart menni, minden kifogást megragadtam, hogy ott tartsam. És amikor Eduardo megérkezett, három bezárt bőröndöt hibáztattam.
Matias hangja a folyosóról jött.
– Tökéletesen le van zárva, uram.
– Köszönöm, Mátyás.
Katalin hangosan felnevetett.
Alejandro megfogta a kezét.
–Évekig azt hittem, hogy ez a ház tökéletes, mert senki sem változtatott semmin. Eljöttél, megkérdőjelezted a véleményemet, elvetted a kedvenc fotelemet, és arra késztettél, hogy minden reggel várjam a lépteidet. Aztán elmentél, és minden visszakerült a régi kerékvágásba.
– Azt hittem, hogy ezt akarom.
– Én is. Tévedtem.
Katalin érezte, hogy könnyek szöknek a szemébe.
— Mit akarsz most?
–Maradhat. Nem vendégként, és nem is úgy, mint az a nő, aki véletlenül érkezett. Azt akarom, hogy ez legyen az otthona, mert úgy döntött, hogy megosztja velem.
– Ez még nem kérdés.
Alejandro mély levegőt vett.
– Catalina Paredes, hozzám jössz feleségül?
Várt néhány másodpercet, hogy lássa, ahogy a férfi nyugtalanná válik.
-Igen.
Alejandro gyengéden megcsókolta. Pontosan ebben a pillanatban Doña Margarita jelent meg az ajtóban.
– Tudtam én.
Alejandro félreállt.
– Anya, mit csinálsz itt?
– Matías üzenetet küldött nekem.
A komornyik meghajtotta a fejét.
– Azt hittem, Doña Margarita tudni fogja a híreket.
Catalina nevetni kezdett. Alejandro megértette, hogy Santa Rosát örökre elhagyta a nyugalom.
Két hónappal később összeházasodtak. Eduardo részt vett a szertartáson, és távol a nehezteléstől, koccintott a párra. Egy évvel később egy táncmulatságon találkozott egy fiatal tanárral, akivel végül családot alapítottak.
