Hat évvel később Catalina és Alejandro éppen reggeliztek két gyermekükkel, amikor megjelent Doña Margarita a kis ezüstdobozzal a kezében, amelyet az első út napján otthon felejtettek.
„Azt gondoltam, vissza kellene térnie az igazi otthonába” – magyarázta.
A legidősebb fia megkérdezte, miért olyan fontos az a doboz.
Sándor Katalinra nézett.
– Mert az édesanyád a férfit kereste, akihez feleségül készült, és rossz házba ment be.
„És miért maradt?” – kérdezte a lány.
Alexander átkarolta a felesége derekát.
– Mert rájöttem, hogy sokkal jobban szeretem az otthonomat, amikor ő lakik benne.
Catalina mosolyogva nézte a könyveit a könyvtárban, a virágait a kertben és a gyerekcsizmáit az ajtó mellett.
Évekig igyekezett nem túl sok helyet elfoglalni mások házában. Most minden sarokban ott volt valami az övéiből.
Néha, gondolta, a rossz út nem vezet szerencsétlenséghez.
Néha ez az egyetlen út, amely elvezethet minket oda, ahová igazán tartozunk.
