1. RÉSZ

„Ha megint részegen jössz haza, és ájultan talállak odakint, akkor nem jössz be. És ezúttal nem fenyegetőzöm: válást fogok kérni.”

Mariana soha nem gondolta volna, hogy ezek a szavak lesznek az első alkalom az életében, amikor választania kell egy férfi és a saját méltósága között.

Egy kisvárosban született Pueblában, egy olyan családban, ahol minden peso kétszer számított. Apja, Ernesto, egy autóalkatrész-gyárban dolgozott, amíg egy balesetben megsérült a lába, és emiatt egy sokkal alacsonyabb fizetésű adminisztratív állást kellett elfogadnia. Édesanyja, Teresa, reggelente takarított, hétvégenként pedig élelmiszert árult.

Mariana gyermekkorától hallott egy mondatot, ami ragadt az emlékezetében.

– Ebben az életben senki sem fog jönni és megmenteni téged.

Teresa keserűen mondta ezt, különösen akkor, amikor a számlák halmozódtak az asztalon.

Mariana úgy döntött, hogy jogot tanul. Mindent elolvasott, amit csak tudott, ösztöndíjat kapott, és Puebla városába költözött. Egy diákszállón élt, délutánonként dolgozott, sőt, kisebb összegeket is felszámított azért, hogy segített osztálytársainak levelek, panaszok vagy egyszerű szerződések megfogalmazásában.

Az apja meghalt, miközben még tanult.

A temetésen Teresa megölelte, és ahelyett, hogy elmondta volna, mennyire büszke, csak annyit suttogott:

– Most már nem engedheted meg magadnak a kudarcot.

Marianna ezt sosem felejtette el.

Leérettségizett, irodai munkát kezdett végezni, és szinte megszállott fegyelmének köszönhetően egyre feljebb lépett a ranglétrán. Ott ismerkedett meg Juliánnal, egy vidám, nyughatatlan és elbűvölő férfival, aki láthatóan csodálta minden ambícióját.

Fiatalon házasodtak.

Emiliano a következő évben született.

De ahogy Mariana karrierje beindult, Julián is elkezdett megváltozni. Először a barátokkal söröztek. Aztán az egész éjszakát kinti társaságban töltötték. Végül voltak olyan reggelek, amikor kifogásokat kellett kitalálnia, hogy elmagyarázza a fiának, miért nem jött haza az apja.

Mígnem egy kora reggel Mariana elment dolgozni, és Juliánt ott találta az épület előtti padon alva, egy üveget szorongatva.

Felébresztette.

– Ma kiviszed a holmidat.

– Mari, ne túlozz már…

–Vége van.

A válás gyors volt. Julián megígérte, hogy Emiliano miatt ott marad, de látogatásai egyre ritkábbak lettek, míg végül teljesen megszűntek.

Mariana nem hagyta, hogy ez tönkretegye a fiát. Edzésekre, fesztiválokra, konzultációkra, kirándulásokra és születésnapi bulikra vitte, miközben ő lassan felépítette a saját irodáját.

Teresa azonban sosem hagyta abba a bírálatát.

– Túl sokat dolgozol.

– Túl gyorsan váltál el.

– Végül egyedül maradsz.

Amikor Mariana megnyitotta ügyvédi irodáját, az édesanyja ismét megpróbálta lebeszélni.

– A családunkban senki sem született vállalkozónak.

Marianna elmosolyodott.

– Akkor én leszek az első.

És az is volt.

Harmincas évei közepén már az irodája fontos ügyeket intézett. Vett egy lakást, anyagilag támogatni tudta Teresát, és gondoskodott arról, hogy Emiliano anélkül nőjön fel, hogy otthon hiányát érezné.

Azt hitte, végre kézbe vette az életét.

Mígnem egy napon, miközben egy épület előcsarnokán átfutott, hogy el ne késsen egy megbeszélésről, felkiáltott:

– Kérem, állítsa le a liftet!

Egy magas férfi tartotta az ajtót.

– Gyertek be, még van hely!

Mariana hálásan megigazította a haját.

– Épp most mentettél meg attól, hogy szörnyen nézzek ki egy ügyfél előtt.

Az idegen elmosolyodott.

– Reméljük, hogy az ügyfél megértő.

Mindketten ugyanazon az emeleten szálltak le.

Mariana az irodája felé sétált.

A férfi mögötte sétált.

Amikor az asszisztense meglátta őket belépni, zavartan felállt.

– Mariana ügyvéd úr… az ügyfele most érkezett meg.

Az idegen kinyújtotta a kezét.

– Alejandro Salgado. Azt hiszem, én vagyok az ügyfél.

Mariana még nem tudta, de épp most találkozott azzal a férfival, aki évekkel később nemcsak hogy megpróbál majd megélni belőle… de végül kényelmesen berendezkedik majd a saját anyja házában.

És amit Teresa tenne a védelmében, még nehezebb lenne elhinni.

2. RÉSZ

Alejandro író volt.

Kiadott egy regényt, és felvette a kapcsolatot Marianával, mert valaki illegálisan terjesztette azt az interneten. Mariana vállalta az ügyet, mivel szellemi tulajdont érintett, és a következő néhány hónapban szakmai találkozóik sokkal tovább húzódtak a kelleténél.

Először könyvekről beszélgettek.

Zene után.

Válások, félelmek és tervek után.

Alejandro olyan nyugalommal rendelkezett, amit Mariana nem talált Juliánban. Jó hallgatóság volt, elegánsan beszélt, és soha nem tűnt úgy, mintha megfélemlítené a sikere.

Hat hónappal később elkezdtek egy kapcsolatot.

Emiliano, aki már tinédzser volt, nem ellenkezett, bár ő sem kedvelte meg különösebben.

Egyik este így szólt az anyjához:

– Csak egy dolgot ígérj meg nekem. Ha egy nap valami nem stimmel számodra, ne maradj ott attól félve, hogy újra egyedül leszel.

Marianna meglepetten nézett rá.

– Mióta vagy ilyen okos?

– Amióta egy mindent elemző ügyvéd nevelt fel.

Amikor Alejandro megkérte a kezét, Mariana elfogadta, de feltételt szabott.

–Házassági szerződést fogunk aláírni, és világossá tesszük, hogy mi tartozik kinek-kinek.

Alejandro grimaszolt.

– Milyen romantikus vagy.

– Ügyvéd vagyok.

– Majdnem az ellenkezője igaz.

Nevettek és aláírták.

Öt évig úgy tűnt, hogy az élet rendben van. Alejandro kevesebb pénzt adományozott, mivel a projektjei rendszertelenek voltak, de alkalmanként főzött, elkísérte Marianát rendezvényekre, és nem avatkozott bele Emiliano dolgába.

Terézia imádta őt.

– Nahát, ez aztán egy úriember – ismételte meg. – Udvarias, kulturált, nyugodt. Végre meghozta a helyes döntést.