És miközben Teresa tovább vitatkozott Rodrigoval, Emiliano pedig hangosan nevetett, Mariana érzett valamit, amit régóta összekevert a sikerrel, a pénzzel vagy a stabilitással.
Béke.
Nem azért, mert csatát nyert Sándor ellen.
De mivel végre felhagyott azzal, hogy mindenki helyeselje a döntéseit.
Gyerekkorát azzal töltötte, hogy megpróbálta bebizonyítani anyjának, hogy képes rá.
Fiatalkora megpróbálja megmenteni a házasságát.
Évekig próbálta kárpótolni fiát apja távollétéért.
Ezután megpróbált egy második tökéletes családot felépíteni.
És túl sokáig cipelte azoknak az embereknek a terhét, akik összetévesztették az erejét azzal, hogy kötelessége megoldani a problémáikat.
Már nem.
Mariana megtanult kimondani egy szót, ami egyesek számára önzőnek, kegyetlennek vagy túl keménynek tűnt.
Nem.
És ennek a „nem”-nek köszönhetően az anyja visszakapta a házát.
A fia egy nőt látott, aki tudta, hogyan védje meg magát.
A bátyja visszanyerte önuralmát.
És ő, oly sok év után, visszaszerzett valamit, ami sokkal fontosabb volt bármely házasságnál:
a jog ahhoz, hogy anélkül éljünk, hogy bocsánatot kellene kérnünk a saját méltóságunk megválasztásáért.
