2. fejezet: A túszválság
Hétfő reggel az Axis Digital központjában a légkondicionáló egyenletes, jeges dallamot zümmögött. A matt üveg tárgyalóasztal főhelyén ültem, Joni, a hűségesen hűséges ügyvezető asszisztensem és Gavin Pruitt, a vállalati ügyvédem között.
– Ez egy idióta, Harper, de veszélyes idióta – mondta Gavin, miközben megigazította drótkeretes szemüvegét. Egy barna mappát csúsztatott az üvegen. – Brooke bérleti szerződésének hamisítása bűncselekmény. Céges pénzt használt fel a szeretője támogatására. Ez átlépi a családi vita és a sikkasztás határát.
Joni, akinek ajkai dühösen vékony, fehér vonallá préselték össze, megkocogtatta a tabletjét. „Már visszavontam a hozzáférését a vállalati platinakártyákhoz. A tartalékkártya, amit Gloriának adtál vészhelyzet esetére, lefagyott. De van egy bonyodalom.”
Felnéztem, lüktető halántékkal. „Milyen szövődmény?”
Gavin nagyot sóhajtott. – Trent ügyvédje ma reggel sürgősségi bírósági végzést nyújtott be. Trent tudomást szerzett az OmniCorp Tech felvásárlásáról.
Meghűlt bennem a vér. Az elmúlt tizenegy hónapban brutális, titkos tárgyalásokat folytattam arról, hogy az Axis Digital többségi tulajdonrészét eladjam az OmniCorpnak, egy hatalmas Szilícium-völgyi konglomerátumnak, tízmillió dollárért. Ez egy életre szóló jutalom volt, minden valaha hozott áldozatom igazolása.
„Honnan tudta meg?” – kérdeztem kérdezősködve.
– Mielőtt elmentél, bekukucskált az otthoni irodádba – felelte Gavin. – Nincsenek a részletek nála, de tudja, hogy a megállapodás küszöbön áll. Azzal fenyegetőzik, hogy nagy házastársi vagyonjogi pert indít. Azt állítja, hogy „csendes társalapítóként” járt el, és a cég felére jogosult. Ha ezt nyilvános tárgyalásra viszi, befagyasztják a vagyonodat. Az OmniCorp utálja a kusza pereskedést. Ha elég nagy zajt csap, teljesen kiszállnak a felvásárlásból.
Trent túszul ejtette az életem munkáját. Nem csak a házat akarta már, hanem az örökségemet is.
Megszólalt a telefonom az asztalon. Micsoda ördög! Kihangosítottam.
– Harper – vakkantotta Trent hangja a hangzavarban. Ezúttal nem méz. Csak méreg. – A biztonsági őrök a kapunál nem engedték, hogy működjön a kódom. És a Mercedes nem indul. Lopott autót jelent.
– A ház és az autó a vállalat tulajdona, Trent – mondtam simán. – Nincs engedélyed a vállalat tulajdonába belépni.
„Ne játssz velem!” – kiáltotta. „Tudok az OmniCorp-ügyletről. Tízmillió dolláron ülsz, és megpróbálsz kizárni? Én építettem fel azt a céget azzal, hogy támogattalak! Add meg, amit akarok, vagy öt évre bíróság elé állítalak. Nézd, ahogy a kis tech-vásárlóid a hegyekbe menekülnek.”
Letette, mielőtt válaszolhattam volna.
Hátradőltem az ergonomikus székemben, a bőr nyikorgott a szoba csendjében. Gavin komor arcot vágott. „Van befolyása, Harper. Egy elhúzódó jogi csata tönkreteheti az üzletet. Lehet, hogy meg kell egyeznünk.”
– Nem – mondtam, és a szó vasízűnek tűnt a számban. – Nem fogok váltságdíjat fizetni egy parazitáért.
Ekkor megszólalt a telefonom egy e-mail értesítéssel. Egy digitális meghívó volt, amit egy közös ismerősöm küldött nekem, aki láthatóan élvezte a drámát.
Kinyitottam, és egy rekedt, humortalan nevetés hagyta el a szám.
Meghívó volt egy Trent és Brooke számára szervezett „Eljegyzési és babaváró extravagáns” bulira, melynek házigazdája Gloria Lawson volt. A helyszín? A Camelback Golfklub, az állam egyik legelőkelőbb és legdrágább country klubja. A dátum a jövő szombaton volt.
„Mi az?” – kérdezte Joni ijedten.
Megfordítottam a képernyőt. „Gloria hatalmas bulit rendez nekik. Ebéd felszolgálva, jégszobrok, minden. Biztosan száz embert hívott meg, hogy megünnepelje a fia új milliomos életmódját.”
– Hogy fizeti ezt? – vonta össze a szemöldökét Gavin. – Trentnek nincs pénze.
Joni ujjai végigsimítottak a tabletjén, miközben átnézte a banki naplókat. Szeme elkerekedett. „Harper… a vészhelyzeti személyi hitelkártya, amit három évvel ezelőtt adtál Gloriának. Az, amelyiket ma reggel lefagyasztottam? A klub péntek délután huszonötezer dollárt terhelt rá. Mielőtt bevezettük a lezárásokat.”
A pénzemet arra használták, hogy megünnepeljék a leváltásomat.
Gavin undorodva rázta a fejét. „Felhívom a bankot, és azonnal visszavonatom a tranzakciót csalásként.”
„Várj.” Kinyújtottam a kezem, és gyengéden eltoltam Gavin kezét a telefonjától. Egy új, rémisztően tiszta terv kezdett formálódni a fejemben. A fojtogató düh hirtelen hideg, kemény stratégiává kristályosodott.
– Ne fordítsd meg – mondtam halkan.
Gavin úgy bámult rám, mintha megőrültem volna. „Harper, huszonöt ezer dollárt loptak, hogy bulit rendezzenek a szeretőjének.”
– Tudom – mosolyogtam, és éreztem, ahogy a mosoly csiklandozza az arcom. – Hadd ők csapjanak le a bulijukra. Hadd hívják meg mindenkit, akit ismernek. Hadd álljanak ki a barátaik és a családjuk elé, és sütkérezzenek annak a birodalomnak a dicsőségében, amelyről azt hiszik, hogy ellopták.
Az ügyvédemre néztem, a pulzusom sötét, elektromos várakozással vert. „Gavin, azt akarom, hogy készítsd elő a pert a hamisított bérleti szerződés, a sikkasztás vádja és a kilakoltatási végzések miatt. Készítsd elő a vagyon-visszaszerzési csapatot. Nem fogjuk Trentet csendben kiszolgálni egy irodában.”
Felálltam, és kisimítottam a zakóm gyűrődéseit. – Bababulira megyünk.
3. fejezet: A Country Club mészárlása
A Camelback Golfklub bálterme émelyítő pasztellrózsaszín és arany tenger volt. Importált hortenziákból és rózsákból álló hatalmas virágdíszek fojtogatták az asztalokat. A sarokban egy vonósnégyes játszott halkan, egy hatalmas jégszobor, egy babakocsi, lassan könnyezte a párát egy ezüsttálcára.
