Lassú, csúnya vigyor terült szét Trent arcán. Azt hitte, győzött. Azt hitte, kiszívta belőlem az utolsó csepp életet is, és egy süllyedő hajót hagyott maga után.
– Tényleg kudarc vagy, Harper – köpte Trent, és megragadta a tollat. – Évekig csak azért dolgoztál, hogy a földbe döngölhesd. Elveszem a pénzt. Te megtarthatod a csődbe ment cégedet.
Három különböző helyen írta alá a lemondó nyilatkozatot, erőteljesen nyomkodva a tintát a papírra. A közjegyző lebélyegezte. Gavin összeszedte a dokumentumokat, arca tökéletesen kifejezéstelen maradt.
Trent felállt, felkapta a számlát, és megújult arroganciával megigazította a zakóját. – Mondd meg Brooke-nak, hogy később eljövök érte. Gondolom, nyaralni megyünk.
Győztesen lépett ki a szobából, gondolatban győzedelmeskedve.
Abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott, a könnyeim eltűntek. Kiegyenesedtem, és a feszültség lecsillapodott a vállamról. Gavin rám nézett, arcán áhítat és rettegés keverékével.
– Aláírta – suttogta Gavin. – Ötmillió dolláros fél részvényt adott alá fillérekért.
„Azért írta alá, mert gyáva, a kapzsiság hajtja” – javítottam ki, miközben felálltam és bepakoltam az aktatáskámat. „Hívd fel az OmniCorp-ot. Mondd meg nekik, hogy a házastársi teher jogilag feloldva van. A megállapodás péntekre zöld utat kapott.”
5. fejezet: Ragadozók és préda
Péntek reggel az arizonai nap felkelt a hegyek fölé, élénk narancssárga és arany árnyalataira festve a sivatagot.
A penthouse lakosztályom erkélyén álltam, és egy sötét pörkölésű eszpresszót kortyolgattam. Előttem az üvegasztalon a laptopom állt, rajta a Wall Street Journal technikai rovatának címlapjával.
A főcím vastag, fekete pixelekkel harsogta: AZ OMNICORP 10 MILLIÓ DOLLÁROS KÉSZPÉNZÉRT FELVÁRJA AZ AXIS DIGITAL FELHŐTANÁCSADÓ CÉGET. HARPER LAWSON ALAPÍTÓ MEG TARTJA IGAZGATÓSÁGI HELYÉT.
A válóperemen a tinta tegnap délután 4:00-kor száradt meg. Az OmniCorp felvásárlásán lévő tinta ma reggel 9:00-kor száradt meg.
Belélegeztem a hűvös sivatagi levegőt. Öt évnyi finom tiszteletlenség, gázlángolás, a paraziták pénzügyi és érzelmi terhének súlya elpárolgott a reggeli szellőben. Szabad voltam. Gazdag voltam. Érinthetetlen voltam.
A konyhaszigeten hagyott személyes telefonom hevesen rezegni kezdett. Kétségbeesett, őrjöngő energiával zümmögve táncolt a grániton.
Bementem és a képernyőre néztem. Trent.
Hagytam, hogy ötször kicsengjen, élvezve a hangot, mielőtt elhúztam a zöld ikont, és a fülemhez emeltem. Nem köszöntem.
– Harper! – Trent hangja rekedt, hisztérikus zokogás volt. Az arrogancia teljesen eltűnt, helyét átvette egy olyan férfi nyers, vérző pánikja, aki épp egy aknára lépett. – Harper, kérlek, mondd, hogy ez elírás. A hír… a cikk… azt mondtad, hogy a cég csődbe ment!
„Sok mindent mondtam már, Trent. Pont, mint ahogy te is azt mondtad, hogy velem fogsz életet építeni. Az emberek hazudnak.”
Elfojtottan felnyögött. „Átvertél! Elloptad a cégem felét! Csalás ürüggyel írtam alá azt a nyilatkozatot!”
– Azért írtad alá azt a nyilatkozatot, mert azt hitted, hogy az adósságban hagysz megfulladni, és a saját bőrödet akartad menteni – válaszoltam, hangom olyan sima és hideg volt, mint a csiszolt márvány. – Azért fogadtad el a százezret, mert kapzsi vagy, Trent. A saját ügyvéded tanácsolta, hogy írd alá. Nincs ebben az államban olyan bíró, aki megsemmisítene egy közvetített egyezséget, amit sietve írtál alá.
– Harper, kérlek – sírt most már nyíltan, szánalmasan és nedvesen a kagylóban. – Nincs semmim. Ma reggel elmentem Brooke lakásába, hogy megmutassam neki a csekket. Hogy elmondjam neki, hogy van pénzünk.
Kissé kíváncsian nekidőltem a pultnak. – És?
„Elment, Harper. A lakás üres. Elvitte az összes dizájnertáskát, az ékszereket, mindent. A bérbeadó azt mondta, hogy az éjszaka közepén felbontotta a bérleti szerződést. És… és a százezer…”
Zokogva fuldokolt.
„Mi van a pénzzel, Trent?”
„Ő vitte el. Ő és Kyle. Amikor kimentem a mosdóba, otthagytam a pénztáros csekket a pulton, és amikor kijöttem, már nem voltak ott. Hagyott egy cetlit, hogy a baba nem az enyém. Hogy ezt már azóta tervezték, mióta találkoztunk a bárban. Azt hitte, milliomos vagyok. Amikor a babaváró buliban megtudta, hogy mégsem vagyok az… csak arra várt, hogy megkapjam a kifizetést.”
Lehunytam a szemem. Brooke nem csak egy szerető volt. Ő és Kyle szélhámosok voltak. Úgy szagolták Trent kétségbeesését és álgazdagságát, mint a vért a vízben. Tökéletesen játszottak vele, felhasználták, hogy egy előkelő lakást és fényűző életmódot szerezzenek az én pénzemből, és abban a pillanatban, hogy Brooke tényleg igazi pénzhez jutott, elvették és eltűntek.
Trent egy ragadozó volt, aki belebotlott egy dzsungelbe, és élesebb fogak falták fel.
– Most már én vagyok a felelős a lakás bérleti szerződésének megszegéséért a csalás miatti per miatt – zokogta Trent. – Nincs pénzem, Harper. Nincs autóm. Tegnap kirúgtak a logisztikai cégtől a dráma miatt. Semmim sincs. Te vagy az egyetlen családtagom, aki megmaradt. Kérlek. Tudom, hogy elrontottam. Újrakezdhetjük. Meg fogok változni. Istenre esküszöm, hogy meg fogok változni.
Öt évvel korábban ezek a szavak – ahogy végre beismeri a hibáit és könyörög a jelenlétemért – mindent jelentettek volna. Hegyeket mozgattam volna meg, hogy megmentsem.
