– Én is találtam módot, hogy segítsek neked.

Egy pillanatig hallgatott.

– Nem akarom, hogy azt mondd, minden a te elutasításodnak köszönhető.

Sergio meghúzta a sapkáját.

– Ezt nem akartam mondani.

–Attól, hogy ezt megtaláltuk, nem lesz jobb a délután.

A bátyja a kerítésen ült.

-Igazad van.

Adela felsóhajtott. Ezek a szavak fontosabbak voltak számára, mint látni a férfit megérkezni a géppel.

A dokumentáció megerősítette a telek határait, és lehetővé tette a lelettel kapcsolatos ingatlanügyek rendezését. A felülvizsgálatok elvégzése után Adela birtokba vehette a darabokat, amelyek eladását engedélyezték.

Nem közvetlenül a kapuhoz érkező férfiaknak adott el. Engedélyezett közvetítőket vett igénybe, és minden tranzakcióról nyilvántartást vezetett.

A legnagyobb történelmi érdeklődésre számot tartó darabokat őrizte meg. A gyűjtemény egy részét egy regionális kiállításhoz kötötte egy olyan megállapodás révén, amely tiszteletben tartotta a leletek eredetét, és lehetővé tette a felfedezés történetének elmesélését.

Amikor megkapta az első fizetést, Adela elvitte Don Eusebiót enni.

– Te voltál az egyetlen, aki nevetés nélkül jött.

– Azért is jöttem, mert ellenőrizni akartam, hogy nem törted-e el a gerinced.

– Nos, akkor ezt már nem kell egyedül csinálnom.

Kifizette a farm adósságait, megjavította a tetőt, és vett egy használt, jó állapotban lévő traktort. Mielőtt kifizette volna, felbérelt egy szerelőt, hogy átnézze.

Ezután felvett két munkást, és félretett pénzt a következő szezonokra. Nem a vagyon fitogtatásává változtatta az ingatlant. Fenn akarta tartani, miután a felfedezés izgalma elmúlik.

Sergio felajánlotta, hogy segít neki a költségvetéssel.

–Meg tudom mutatni, hogyan hasonlítom össze a költségeket.

Adela egy feltétellel beleegyezett:

– Te tanítasz, és én döntök.

– Hát ilyen lesz.

Délutánonként elkezdtek találkozni. Először csak a számlákról beszélgettek. Aztán Sergio témát váltva rákérdezett Tomás felől, amikor a lány elérzékenyült.

Adela rájött, hogy anélkül tud emlékezni a férjére a bátyja előtt, hogy erősnek kellene lennie.

A szomszédok is átjöttek. Néhányan bocsánatot kértek. Mások megpróbálták puszta viccnek tekinteni a gúnyolódást.

Adela ugyanezt mondta az utóbbinak:

– Neked ez csak pár másodpercig tartott.

– Egész nap velük kellett dolgoznom.

Amikor egy riporter ellátogatott a farmra, megkérdezte, hogy láthatja-e Truenót és Relámpagót. Adela csak azután egyezett bele, hogy befejezte a gondozásukat, és világossá tette, hogy senki sem fogja meglovagolni őket, és senki sem fogja őket kamerának pózolni.

Együtt legelészve találta őket.

– Most, hogy van egy traktorod, el fogod adni őket?

A nő az újságíróra nézett.

– Egészen ezekben az években nem vigyáztam rájuk, mert egy kincsre vártam.

Az állatok, amikor már elég jól voltak, és az állatorvos megfelelőnek ítélte, folytatták a könnyű feladatokat. Az idő nagy részében árnyékban pihentek, élelemmel, vízzel és társasággal.

Adela helyreállította Tomás ekéjét, és a bejáratnál fedezékbe helyezte. Nem volt hajlandó lefesteni, amíg az összes nyom el nem tűnt. Némelyik a férje kezéből származott, mások pedig azon a napon, amikor megtalálták.

A múzeumi kiállításon szerepeltek a hajóról készült fényképek, dokumentumok másolatai és az ökrök képe. Adela kérésére azoknak a kezei is szerepeljenek, akik a földet művelték.

Idővel érdeklődni kezdett a családja története iránt. A földfelmérés nem tárt fel más rejtekhelyeket, de segített neki jobban megérteni a birtokát.

Nem kellett neki még egy vagyon.

Egészséges termésre, időben kifizetett alkalmazottakra és olyan éjszakákra volt szüksége, amikor hajnalig aludhat anélkül, hogy könyvelnie kellene.

Egyik délután, miután összegyűjtötte az utolsó dobozokat, Sergio megtalálta a karám mellett.

– Jössz vacsorázni?

– Egy kis idő múlva.

-Megvárlak.

Adela figyelte, ahogy elsétál. Korábban ezek a szavak jelentéktelennek tűntek volna. Most már tudta, mennyit változhat egy család, ha valaki megtanul várni ahelyett, hogy beindítaná a motort.

Mennydörgés közeledett a kerítéshez. Villám mellette maradt, lassan csóválva a farkát.

Mindegyik állat nyakára tette a kezét.

– Ennyi, srácok.

Elcsuklott a hangja.

– Ez az évad mindenkinek elég volt.

Aztán bement a házba. A megjavított tető alatt terített asztal várta, a bátyja pedig szabadon hagyta mellette a széket.

A régi eke a bejáratnál maradt, a vasán egy kis nyom éktelenkedett.

A cserép hónapokkal korábban kiemelkedett a földből. Adela végre nem érezte magát eltemetve a saját kötelezettségei alatt.