Maya tudta, hogy a férfi épp most kínálta fel neki a tökéletes belépőt a belső körbe. – Mit jelent az, hogy önnek dolgozom? – kérdezte halkan, hangjában a megfelelő mennyiségű gyanakvást tettetve.
– Azt jelenti, hogy csendben marad, nyitva tartja a szemét, és ha azt mondom, hogy valakinek balesetet kell szenvednie a zuhanyzóban, akkor annak az embernek balesete lesz. Cserébe jobb ételt, normális cellát és védelmet kap.
Maya lassan bólintott. – Értem a játékszabályokat.
Az igazgató elégedetten biccentett Kovácsnak. – Vegye le róla a bilincset. Vigye vissza a C-blokkba. De tartsák rajta a szemüket.
Amikor Maya visszatért a normál körletbe, a légkör gyökeresen megváltozott. Amint belépett a blokkba, a rabok szó szerint utat nyitottak előtte. A suttogások elhaltak. A tekintetekben már nem kíváncsiság volt, hanem tisztelettel vegyes rettegés. Senki sem mert a szemébe nézni. Maya a legalsó szintre sétált, a cellája felé. A rácsok mögött némán figyelték minden lépését.
Azon az éjszakán, a takarodó után, egy árnyék jelent meg Maya cellájának rácsainál. A biztonsági kamerák ezen a folyosón furcsa módon “meghibásodtak” az elmúlt napokban. Maya, aki a sötétben is ébren feküdt, nyitott szemmel hallgatta a közeledő, nehézkes lépteket.
Vanessa volt az.
A nagydarab nő arca még mindig duzzadt volt az eséstől, a szeme alatt sötét folt éktelenkedett. Nem szólt azonnal. Csak állt a rácsokba kapaszkodva, és a sötétbe meredt.
– Nem azért jöttem, hogy verekedjek – suttogta Vanessa végül, hangja rekedt volt, mentes minden korábbi arroganciától. – Tudom, mikor vagyok legyőzve.
Maya felült a priccsen, és közelebb lépett a rácsokhoz. – Akkor miért vagy itt?
– Mert láttam, ahogy Sándor behívott. Láttam, hogy Kovács visszahozott, és nem vertek félholtra a magánzárkában, ahogy azt bárki mással tették volna, aki balhét csinál a menzán. Megkínálta neked az én helyemet, ugye?
Maya nem válaszolt, ami önmagában is válasz volt.
Vanessa keserűen felnevetett. – Azt hiszed, okos vagy. Azt hiszed, megfogtad az isten lábát. De nem tudod, mibe keveredtél. Sándor nem csak egy rohadék börtönigazgató. Ő egy szörnyeteg. És a “munka”, amit nekem kellett csinálnom… az nem csak a rabok fegyelmezéséből állt.
Maya szemei összeszűkültek a sötétben. A kiképzése azt súgta, hogy ez lehet a kulcs az egész küldetéshez. – Mire célzol?
Vanessa körülnézett a sötét folyosón, mielőtt közelebb hajolt volna. – A mosoda. Az alagsorban. Éjszakánként, amikor mindenki alszik, teherautók érkeznek. Sándor és Kovács irányítják. Olyan ládákat mozgatnak, amikről senki sem tud semmit. Engem és néhány másik erős lányt használtak pakolni. De sosem nézhettünk bele. Ha valaki túl sokat kérdezett, az hirtelen “áthelyezésre” került egy másik intézetbe, és soha többé nem hallottunk felőle. Én csak életben akartam maradni. Ezért játszottam el a keményfiút. Ezért vertem meg azt, akit mondtak. De most te vagy a célkeresztben. Ha elvállalod, előbb-utóbb téged is el fognak tüntetni, ha túl sokat tudsz.
Maya az információkat elemezte. A mosoda. Éjszakai szállítások. Ez pontosan egybevágott a KNBSZ gyanújával a fegyvercsempészetről.
– Miért mondod ezt el nekem? – kérdezte Maya hidegen. – Ma délben még meg akartál alázni.
– Mert a szemembe néztél a menzán. És én is a tiédbe. Te nem vagy rab. Nem tudom, ki vagy, talán zsaru, talán a kartell embere, nem érdekel. De van egy kisugárzásod. Olyan emberé, aki nem csak túlélni akar, hanem le is akarja bontani ezt a helyet. – Vanessa vett egy mély lélegzetet. – Elegem van Sándorból. Elegem van a félelemből. Ha le akarod buktatni, segítek. De cserébe… cserébe élve akarok kikerülni innen.
Maya hosszú másodpercekig mérlegelt. Egy belső ember felbecsülhetetlen értékű lehet, de hatalmas kockázat is. Vanessa azonban kétségbeesett volt, és a kétségbeesett emberek őszinték.
– Rendben – suttogta Maya. – Szükségem van a kulcsra a mosodához és az igazgatói irodához. És szükségem van egy figyelemelterelésre. Holnap éjjel.
Vanessa bólintott. – A mosoda kulcsát megszerzem Kovács egyik emberétől, aki folyton engem bámul. A figyelemelterelés… hagyatkozz rám. Akkora tüzet rakok a B-blokkban, hogy az összes őr odarohan majd.
A következő huszonnégy óra feszült várakozással telt. Maya minden apró részletet megfigyelt a fegyőrök mozgásában. Kiszámolta a járőrváltások idejét, a kamerák holttereit. Tudta, hogy ha lebukik, nincs erősítés. A kommunikációs eszköze – egy speciális, titkosított mikro-adóvevő – egy fogtömésben volt elrejtve, de csak végszükség esetén használhatta, hogy vészjelet küldjön a kinti csapatnak. A bizonyítékot fizikailag kellett megszereznie az igazgató irodájában lévő páncélszekrényből vagy a rejtett szerverről.
Elérkezett az éjszaka. A börtön csendes volt, csak a távoli generátorok monoton zúgása hallatszott. Maya a cellája sötétjében feküdt, a csizmáját már felhúzta. Éjfél után tíz perccel megszólalt a vészcsengő.
A hang átható volt és fülsiketítő. A folyosókon narancssárga villogó fények kezdtek el forogni. Kiabálás hallatszott a B-blokk felől, majd a sűrű, fekete füst szaga kúszott be a szellőzőkön át. Vanessa tartotta a szavát. A rabok dörömbölni kezdtek a rácsokon, a káosz másodpercek alatt eluralkodott. A nehéz bakancsok kopogása jelezte, hogy a C-blokk fegyőrei is a tűz felé rohannak.
