Alma elpirult. Javier megpróbált válaszolni, de a nagymamája segítséget kért, hogy fel tudjon kelni, örülve, hogy szóhoz sem jutottak.

Elvira is elkezdte megfigyelni őket. Megparancsolta Almának, hogy több időt töltsön anyja szobájában, és egyedül egyen a többiek után. Arra kérte, hogy ne időzzön a folyosókon, amikor látogatók vannak.

Javier észrevett néhány hiányzást, de nem értette, mi történik, amíg meg nem szervezték a vacsorát, hogy hivatalosan is fogadják.

Elvira kiválasztotta a legfinomabb porcelánt, és a két tulajdonos lányát leültette unokaöccse mellé. Consuelo azonban megkérte, hogy Alma maradjon mellette. Megkérdezte egy könyv felől, amíg a fiatal nő kiszolgálta.

Aztán jött a parancs, hogy menjünk a konyhába.

Javier csak néhány másodpercig várt, mielőtt felkelt. Nem folytathatta a vacsorát, mintha meg sem hallotta volna.

A mosdókagylónál találta Almát, amint egy kendővel törölgette az arcát.

– Nem kellett volna felkelnem az asztaltól – mondta. – Beszélni fognak.

–Már beszélgettek. És hagytam, hogy a nagynéném így bánjon veled.

Alma félretolta a kendőt.

–Vitázhatsz vele, és akkor is itt élhetsz. Szükségem van erre a munkára.

Javier mozdulatlan maradt.

– Igazad van. Nem gondoltam arra, hogy mi történhet veled utána.

Alma ránézett. Ez a beismerés kissé lejjebb húzta a fejét.

Nevetés tört ki az étkezőből. Alma az ajtó felé pillantott, és felvett egy leesett kanalat. Javier arra gondolt, milyen sokáig nézte már, ahogy felszolgál, anélkül, hogy valaha is azon tűnődött volna, mikor eszik. Felajánlana szerette volna a segítségét, de rájött, hogy előbb meg kellene hallgatnia Almát. Kihúzott neki egy széket, ha le akar ülni, és az asztal másik oldalán maradt.

– De tudnod kell valamit – folytatta. – Szeretnélek megismerni a munkád által megengedhető pár percen kívül is. Amióta meséltél a nagymamámról, azóta törődöm veled.

Vágyott már valami ilyesmire. Mégis félt.

Elmondta neki, hogy amikor 18 éves volt, egy fiatalember megígérte neki, hogy feleségül veszi. Később bejelentette az eljegyzését egy gazdag családból származó lánnyal. Alma másoktól értesült a hírről.

– Azt is mondta, hogy fontos vagyok neki. Aztán úgy tűnt, szégyelli magát, hogy találkozott velem.

Javier nem próbálta megfogni a kezét.

– Nem kérhetem tőled, hogy higgy nekem ma este. Megmutathatom, hogyan fogok veled bánni.

Alma felvett egy tálalóedényt. Még vissza kellett mennie az étkezőbe.

– Akkor kezdd azzal, hogy ne tegyél olyan ígéreteket, amelyeket holnap kényelmetlennek találsz betartani.

Doña Petra éppen akkor lépett be, amikor befejezték a beszélgetésüket. Másnap megemlítette, mi történt az egyik alkalmazottal, meggyőződve arról, hogy diszkrét személlyel beszél. A történet végigfutott a mosókonyhán, majd a folyosókon.

Néhány nap múlva megérkezett Elvirába.

Egy esős délután behívta az irodába. Alma bement, azt gondolva, hogy Consuelónak szüksége van valamire.

– Befogadtalak, amikor nem volt hol laknod – kezdte Elvira. – Menedéket, ételt és munkát adtam neked. Így köszönöd meg, hogy megpróbálsz közelebb kerülni az unokaöcsémhez?

Alma állva maradt.

–Megdolgoztam a keresetemért, asszonyom. Soha nem kértem semmit Javiertől.

– Olyan jövője van, amit nem tudsz felfogni.

– Talán nem ismerem a jövőjüket. De az enyémet elég jól ismerem ahhoz, hogy tudjam, nem akarok sértéseket elviselni.

Elvira abbahagyta az ujjai mozgatását az asztalon.

– Ezen a héten elmész. És nem kell keresned, hogy elbúcsúzhass tőle. Ha igazán törődsz vele, elkerülheted a család megosztását.

Alma úgy érezte, hogy a kifejezés újra feltép egy régi sebet. Újra maga elé képzelte a fiatalembert, aki elhagyta, és azt magyarázta neki, hogy az a házasság soha nem lett volna helyes.

Nem könyörgött, hogy megtarthassa az állását. Becsomagolta a bőröndjét, és levelet hagyott Consuelónak. Megköszönte a kedvességét, és megígérte, hogy ír, ha lesz címe.

Hajnal előtt elindult egy szekérrel, ami árut vitt a városba. Aztán vonatra szállt.

Sírva nézte, ahogy a kávéültetvények eltűnnek. Azt hitte, ezzel megakadályozza, hogy Javier szembesítse a családját valami olyasmivel, amit hamarosan elfelejthet.

Consuelo reggel megtalálta a levelet. Amikor Javier belépett a szobájába, a nő megmutatta neki.

– A nagynénéd tegnap felhívta. Keresd meg Almát, mielőtt elkezdi azt hinni, hogy mindannyian úgy gondolkodunk, mint Elvira.

Javier lement az irodába.

– Megparancsolta, hogy menj el?

Elvira fel sem pillantott a papírjaiból.

„Így volt a legjobb. Az a lány nem maradhatott itt a történtek után.”

– Az történt, hogy megaláztad őt.

– Én védelek téged.

Javier a székre tette a kezét.

„Nem fogok feleséget választani az apja földje alapján. És nem fogom neki megköszönni, hogy eldönti, kit szerethetek.”

Consuelo megjelent az ajtóban, botjára támaszkodva.

–Alma gondoskodott rólam, amikor egyikőtök sem volt ráérő. Tudta, hogyan üljön le mellettem anélkül, hogy az órára nézett volna. Most kiderült, hogy kevesebbet ér, mert fizetést kap?

Elvira válaszolni akart.

– Anya, te ezt nem érted…

–Tökéletesen megértem. Kirúgtál valakit, akit itt akartam látni, és az unokaöccsed bizalmának elvesztését „védelemnek” nevezed.

Javier kérte, hogy alkalmazzanak valakit Consuelónak, és elkezdte keresni Almát.

Megkérdezte az állomáson, meglátogatta a raktárat, ahol az autó megállt, és táviratot küldött az ismerősének, aki ajánlotta őt. Nem talált biztonságos címet. Alma nem akarta elmagyarázni a terveit senkinek, akinek köze volt a birtokhoz.