Magával hozta a fizetési jegyzékeket, amiket a kirúgása után mentett el.

„Hat évig dolgoztam neki” – mondta. „Különleges összegeket fizetett azoknak a férfiaknak, akik kerítéseket látogattak meg, szarvasmarhákat tereltek, vagy bajt okoztak, mielőtt ajánlatot tettek volna a földekért.”

Inés összehasonlította azokat a feljegyzéseket a kézírásommal.

Bizonyos számok és betűk írásmódja megegyezett Baltasar Mena, a helyi okiratok hivatalossá tételéért felelős tisztviselő és Fausto bizalmas embere által írt dokumentumokkal.

– Ez az ő „papíremberük” – mondta Inés.

Ki kellett mennünk az önkormányzaton kívülre.

Ugyanazon az estén Chihuahuába lovagoltam, hogy panaszt tegyek az állami hatóságoknál, és kérjem, hogy tiltsák le a földterülettel kapcsolatos bármilyen bejegyzést.

Hoztam másolatokat.

Inés azért maradt, hogy megvédje El Mezquitét, az eredetieket és mindenekelőtt Lucíát.

Mielőtt elmentem, megpróbáltam mondani neki valamit.

– Ha történne velem valami…

– Lucía velem lesz.

Nem is hagyta, hogy befejezzem.

A sötétben lovagolva rájöttem, hogy az előbb rábíztam az egyetlen dolgot, ami többet ér a tanyámnál.

Chihuahuában egy tisztviselő ellenőrizte a hamisított okirat pecsétjét.

Az arckifejezése azonnal megváltozott.

—Ez a pecsét Lorenzo Jáuregui közjegyzőé volt.

-ÉS?

– 11 hónapja halt meg.

Továbbá találtak egy nyugtát, amely igazolta, hogy Baltasar Mena anyagokat kapott a régi közjegyzői hivataltól annak bezárása után.

Felfüggesztették a földterületem regisztrációját, és vizsgálatot indítottak ellene.

De valami hiányzott.

Egy belső tanú.

Majdnem két nappal később visszatértem El Mezquite-be.

Inést a konyhában találtam.

És vele szemben Esteban ült.

Kiugrott egy szekérből, miközben az őrei aludtak.

A híres dobozt sem lopták el.

Hetekkel korábban elrejtettem.

Letette az asztalunkra.

Belül 14 évnyi feljegyzés volt.

Hamis aláírásokkal lefoglalt ingatlanok.

Földalatti fizetések.

A tisztviselők nevei.

Faustóval kapcsolatos műveletek.

És ezek között az oldalak között volt Inés apjának a tanyája is.

Többször is elolvasta a bejegyzést.

A földet később többszöröséért adták el, mint amennyit a családja kapott.

Az apja sosem volt őrült.

Soha nem ő találta ki az összeesküvést.

Igaza volt.

Esteban beleegyezett, hogy tanúskodjon.

Rogelio is.

Másnap olyan családokat látogattunk meg, akik hasonló helyzetben voltak. Egy Mercedes nevű özvegyasszony egy vízi szolgalmi joggal kapcsolatos dokumentumokat őrizgetett, amelyet mindig is gyanúsnak tartott. Két másik család hónapokig tartó állatvesztés és megrongálódott kerítések után adta el az ingatlanát.

Minden művelet ugyanazokhoz az emberekhez vezetett.

A meghallgatást Chihuahuában tartották a Közhivatal illetékes hatóságai és egy kerületi bíró előtt.

Fausto ügyvédekkel jelent meg.

Baltazár egy fal mellett ült.

Mindent elmeséltem az elejétől fogva, anélkül, hogy bármit is túloztam volna.

Aztán Esteban megszólalt.

Kinyitotta a dobozát.

Minden egyes kódot elmagyarázott.

Minden egyes dátum.

Minden egyes ingatlan.

Amikor kimondta a Baltasar nevet, éreztem, ahogy megváltozik a hangulat a szobában.

Ezután Rogelio nyilatkozatot tett a kifizetésekről.

Végre Inés megszólalt.

Az asztalra tette a hamisított kézírásomat, a bérszámfejtési jegyzékeimet és a Balthazar által írt hiteles dokumentumokat.

„Nézd meg, hogyan alakul ki a 7-es szám” – mondta. „Nézd meg ezeket a betűket.” Aki a könyvelést vezette, az a dokumentumokat is elkészítette.

Fausto ügyvédje megpróbálta hiteltelenné tenni őt.

– Személyes okai vannak arra, hogy ártani akarjon az ügyfelemnek.

–Személyes okaim vannak az igazság keresésére. A bizonyítékok nem az indítékaimtól függenek.

Ezután egy állami nyomozó bemutatta a régi közjegyzői pecsétről szóló elismervényt.

Baltasar személyesen írta alá az átvételt.

A bíró ránézett.

– Mena úr, meg tudná magyarázni, miért szerepelt egy elhunyt közjegyző pecsétje ezen az okiraton?

Baltazár Faustra nézett.

Faust kerülte a tekintetét.

És valami eltört.

„Gabriel Salgado soha nem írta alá azt az okiratot” – mondta Baltasar.

Faust felkelt.

– Hazudik!

Baltazár folytatta.

– Don Fausto Valdés utasítására készítettem el. Emellett 12 éven át más dokumentumokat is készítettem.

A szoba felrobbant.

Faust kiabálni kezdett, hogy mindez Baltazár felelőssége.

De kétségbeesésében olyan részleteket is beismert, amelyeket csak az érintettek tudhattak.

Az átutalásomat törölték.

A patak körüli területeket védetté tették, miközben a többi műveletet felülvizsgálták.

Fausto és Baltasar ellen lefolytatták a megfelelő jogi eljárást, és a műveletekhez kapcsolódó vagyontárgyaikat a nyomozás során lefoglalták.

De pont amikor azt hittem, hogy vége, kinyílt az ajtó.

Egy körülbelül 60 éves férfi lépett be.

Esteban felállt.

– Azt hittem, nem jön.

A férfi neve Aurelio Vega volt. Földmérőként dolgozott Durangóban, és személyesen tudott Inés apjának ügyéről.

Ránézett.

– Ön Manuel Cárdenas lánya.

Inés nem válaszolt azonnal.

-Igen.

– Apád igazat mondott.

Ez az ítélet olyat ért el, amit jogi győzelem még soha nem ért el.

Inés sírni kezdett.

Nem botrányos módon.

Egyszerűen abbahagyta a könnyek visszafojtását.

Aurelio azt vallotta, hogy tanúja volt a Cárdenas tanya határainak és dokumentumainak megváltoztatásának. Évekig hallgatott a félelemtől.

Végül Inés apjának nevét hivatalosan is csalás áldozataként jegyezték be.

Amikor elmentünk, a régi kézírását tartotta a kezében.

„Jobban érzed magad?” – kérdeztem.

– Nem kaptam vissza az apámat.

-Tudom.

– De most már senki sem mondhatja, hogy őrült voltam.

Naplementekor értünk vissza El Mezquite-be.

Lucia a verandán várt.

Egyenesen Inéshez rohant, és átnyújtott neki egy szárított fűből, sárga virágokból és egy kék szalagból készült csokrot, amely Clarának volt.

– Az első csokor valakinek szólt, aki nem jött el – mondta. – Ez neked szól.