1. RÉSZ
– Vagy aláírod hajnal előtt, vagy Elena bilincsben megy Fresnillóba – mondta Matilde Serrano, miközben egy dokumentumot tolt az asztalra.

Mateo Serrano nem az újságba nézett. Kinézett az iroda ablakán. Harminc méterrel arrébb, a kukoricacsűr mögött Elena Cruz sírt bezárva, miközben két farmmunkás állt őrt Matilde utasítására. Órákkal korábban 180 000 pesót találtak a ládájában, szarvasmarhák eladásából származó pénzt, amelyet állítólag egy farm adósságának kiegyenlítésére kellett volna felhasználni.

A pénz az anyjáé volt, és abba a kendőbe volt csavarva.

– Nem lopott el semmit.

– Akkor bizonyítsd be – felelte Matilde. – A pénzt a holmijai között találták meg. A széfet nem törték fel. És holnap az unokatestvérem, Robles parancsnok, elviszi az ügyészségre.

Mateo Rogelio Serranóra, a nagybátyjára szegezte tekintetét. A férfi a falnál állt, hirtelen megöregedett, képtelen volt a szemébe nézni.

– Tudod, ki tette oda azt a pénzt.

Rogelio összeszorította az állkapcsát.

– Mateo…

– Mondd ki

Matilde ököllel az asztalra csapott.

„Senkinek sem kell itt semmit sem mondania. Az ajánlatom egyszerű. Add nekem a Rancho La Cañada 50%-át, és én ejtem a vádakat, mielőtt jóváhagynám őket. Elena holnap elmegy, és soha nem jön vissza.”

Mateo úgy érezte, forr a vér a vérben. La Cañada nem csak föld volt. Húszévesen, apja halála után egy csődbe jutott birtokot örökölt. Tizenhét éven át kerítéseket épített, kutat fúrt, legelőket rekultivált, és 36 sovány tehenet kilenc családot eltartó csordává alakított. Rogelio a másik felét birtokolta, mert kifizette a régi családi jelzáloghitelt.

Mindez eltűnhet egy aláírással.

Elena sem volt számára akármilyen alkalmazott. Aurelia halála óta Mateo fizette az esti óráit, megtanította könyvelni, és megakadályozta, hogy Matilde úgy bánjon vele, mintha mindenki másnál kevesebb lenne. Cserébe Elena gondoskodott a házról Mateo betegségei alatt, és ismerte a ranch minden szegletét. Néma hűség volt közöttük, amit a családban senki sem értett teljesen.

De Mateo tudott valamit, amit Elena nem.

Hét évvel korábban egy Aurelia Cruz nevű nő betegen érkezett a ranchra 16 éves lányával. Szakácsként keresett munkát. Rogelio látta, ahogy leszáll egy platós teherautóról, és elejtett egy bögrét.

Mateo mindig is rekordot ütött.

Aurelia mindössze 3 hónapig élt. Mielőtt meghalt, egy lepecsételt levelet adott át neki.

-Vigyázz Elenára, ha elmegyek.

-Meg fogom

– És ígérd meg, hogy nem mondod el neki, ki volt az apja.

Mateo összevonta a szemöldökét.

-Ella tiene derecho a szablyát.

– Nem, az igazság az, hogy ez csak azt fogja megtanítani neki, hogy már a születése előtt elutasították.

Mateo beleegyezett, hogy a temetés után felolvassa a levelet. Ott fedezte fel, hogy Rogelio Aurelia szeretője volt, amikor még fiatal marhakereskedő volt. Megígérte neki a házasságot, eltitkolta, hogy már Matilddal él házasságban, és eltűnt, miután megtudta a terhességet. Aurelia kitalált egy történetet a lányának egy autóbalesetben meghalt apáról.

Ettől kezdve Mateo megértette, miért kerülte Rogelio Elenát, és miért hagyott diszkréten pénzt a gyógyszereire, a cipőire vagy a könyveire.

Azt is megértette, miért változott meg Matilde, amikor hónapokkal ezelőtt meglátta Elena nyakában viselt medált: egy kis ezüst patkót, a hátuljára vésett RS monogramgal.

Azon az estén, írás közben minden a helyére került.

Matilde nem akart megbüntetni egy lopást. Meg akarta szabadítani otthonát a lánytól, aki bebizonyította férje árulását.

Mateo odalépett Rogelióhoz.

– Ha ezt megengeded, holnap már nem lesz módod visszacsinálni.

A bácsi úgy nézett ki, mintha mindjárt sírva fakadna.

-Bocsáss meg.

– Ne kérj tőlem bocsánatot.

Matilde levette a toll kupakját.

– Fogy az idő.

Mateo két záradék hozzáadását kérte: a panaszt nem hagyják jóvá, és Matilde írásban ismeri el, hogy Elena mentes a pénzzel kapcsolatos minden követeléstől. A második záradék kikötötte, hogy Mateo beleegyezése nélkül senki sem fedheti fel annak eredetét.

Matilde egyetértett.

Hajnali 2:40-kor, egy Jerezből kirendelt közjegyző előtt, Mateo aláírta 50%-ának átruházását.

Amikor elhagyta az irodát, már egyetlen méter La Cañada sem volt a kezében.

Lement a pincébe és kinyitotta a lakatot.

Elena feldagadt szemekkel távozott.

– Megérkezett már a rendőrség?

– Nem jön.

—Honnan tudod?

Mateo felvette Aurelia kendőjét a földről, és a kezébe adta.

– Mert holnap indulunk.

Elena zavartan nézett rá.

-Minket?

Aztán meglátta Matilde-ot a folyosón az újonnan aláírt okirattal, és meghallotta a mondatot, ami megváltoztatta az életét.

– Vidd el, Mateo. A tanya már nem a tiéd.

2. RÉSZ
Hajnalban két bőrönddel, Aurelia kendőjével és egy doboz könyvvel hagyták el La Cañadát, amiket Mateo az évek során vett Elenának. A munkások csendben figyelték őket. Senki sem értette, miért úgy sétál ki a főnök, aki megmentette a ranchot, mint egy elbocsátott munkás.

Elena kitartott, amíg el nem érte az állami autópályát.

– Az én hibám volt, ugye?

-Nem.

– Ne hazudj nekem.

Máté továbbment.

– A vádadat ejtették. Csak ez számít.

– Tegnap este még fél ingatlanod volt, ma pedig semmid sincs.

– A családi vállalkozások naponta szűnnek meg.

Elena tudta, hogy titkol valamit, de azt is tudta, hogy ezt úgysem fogja tudni kiszedni belőle.