A levél utolsó része más volt. Nem a múltról szólt, hanem Elena jelleméről.

Azt mondta, büszke, gyorsan tanul, utálja, ha sajnálják, és ha túl fiatalon rájön az igazságra, olyan szégyent fog viselni, amit nem ő viselhet.

Máté engedelmeskedett.

Engedelmeskedett, még akkor is, amikor Matilda megtalálta az ezüstpatkót. Még akkor is, amikor rájött, hogy a férje lánygyermeket nemzett. Még akkor is, amikor a pénz Elena ládájában bukkant fel.

Elena leengedte a levelet, és ránézett az okirat másolatára.

Már nem kételkedett Matthew-ban.

Most már tudnia kellett, mi történt valójában a pénzzel.

Két nappal később, amikor a láz alábbhagyott, Mateo tiszta fejjel ébredt, és ott találta a lányt mellette ülve, ölében a papírokkal.

Nem próbálta tagadni.

– Nem akartam, hogy így megtudd.

Matilde betette a pénzt a bőröndömbe?

Mateo lassan lélegzett.

-Igen.

– Láttad őt?

– Nem. De Rogelio bevallotta nekem aznap este, hogy odaadta neki a széf kulcsát. Azt is elmondta, hogy hetek óta kereste a módját, hogy kijuttasson téged a ranchról.

Elena a papírokat szorongatta.

– És miért nem jelentetted fel őt?

– Mert abban a pillanatban nem volt közvetlen bizonyítékom. A pénzed a holmidban volt, voltak munkások, akik látták, és Matilde készenlétben tartotta az unokatestvérét, hogy elvigyen az ügyészségre. Később vitatkozhatnék, de először letartóztatáson, tárgyaláson és talán hónapokig tartó előzetes letartóztatáson kellett volna átesned. Azonnali menekülési utat ajánlott fel.

– Életéből 17 évet adott neki.

– Átadtam a földet.

– Nem. Az életét adta.

Máté megrázta a fejét.

– A föld újra művelhető. Egy hamis vádak által jellemzett élet nem mindig javítható meg.

Elena sírva fakadt.

– És én azt hittem, te vagy a tolvaj.

– Jogod volt megkérdezni.

– Becsuktam mögötte az ajtót.

– Leállítottalak, az igazság.

Ez volt az első beszélgetés, amelyben egyikük sem rejtőzködött.

Elena Rogelioról kérdezte, az üzletkötés estéjéről, Matilde-ról, arról, hogy miért tartotta meg a levelet. Mateo mindenre válaszolt. Azt is bevallotta, hogy Rogelio megpróbálta megakadályozni az aláírást, amikor már túl késő volt, de sosem volt bátorsága szembeszállni a feleségével.

–Az apám élt, és hagyta, hogy megvádoljanak.

-Igen.

A válasz jobban fájt, mint bármilyen hazugság.

Elena kiment a teraszra, és órákat töltött egyedül. Amikor visszatért, a szeme száraz volt.

– Anyám meg akart védeni ettől az igazságtól.

-Igen.

– De én már nem vagyok 16 éves.

-Nem.

– Akkor ne hozz többé döntéseket helyettem.

Mateo bólintott.

-Már többé.

A felépülés hat hétig tartott. Míg Mateo újra járni tudott, Elena elkezdte rendszerezni a dokumentumokat. Nem akart vak bosszút állni; be akarta bizonyítani, hogy nem lopott semmit. Konzultált egy zacatecasi ügyvéddel, Teresa Lujánnal, aki áttekintette az okiratot, a levelet és a közjegyző által hitelesített feljegyzéseket.

Az átutalás önmagában nem bizonyította, hogy kitől származott a pénz, de azt igen, hogy Matilde a vád visszavonását a vagyon átvételéhez kötötte. Ez megnyitotta az utat a cselekmény erkölcsi kényszerként és esetleges zsarolásként való megkérdőjelezéséhez, bár évek teltek el, és egy per bonyolult lett volna.

Elena úgy döntött, hogy nem perel azonnal.

Először Rogelio szemébe akartam nézni.

Mateo és az ügyvéd kíséretében visszatért La Cañadába.

A tanya már nem hasonlított arra, amit maguk mögött hagytak. Matilde eladta a legelőket, hogy kifizesse az adósságait. A fő kutat elhanyagolták. A Mateo által ültetett régi mesquite fasorokból csak száraz törzsek maradtak meg.

Rogelio botra támaszkodva ment ki a folyosóra. Két agyvérzést kapott.

Amikor meglátta Elenát, sírni kezdett.

-Ő…

Elena felemelte a kezét.

– Még ne hívj így.

Matilde megjelent mögötte.

– Semmi keresnivalójuk itt.

Terézia megmutatta az okirat másolatát.

– Azért jöttünk, hogy megbeszéljük a kényszer hatására aláírt megállapodást.

Matilde elsápadt, de a hangja határozott maradt.

– Ez már lejárt.

– Talán néhány intézkedés. Egyéb dokumentációs következmények, nem. És van egy közjegyző, egy levéltár és egy tanú, aki még él.

Rogelio lehunyta a szemét.

– Én voltam a tanú.

Matilde dühösen meredt rá.

-Csendben maradj.

Rogelio most először engedetlenkedett.

Azt mondta, hogy Matilde a kulcsával vette ki a készpénzt, és Elena holmijai közé rejtette. Elena ezután magához hívatta unokatestvérét, Robles-t, hogy hitelesebbé tegye a fenyegetést. Beismerte, hogy mindent tudott, mielőtt Mateo aláírta, és gyávaságból hallgatott.

Elena közbeszólás nélkül hallgatta.

Amikor vége lett, nem ment oda, hogy megölelje.

– Anyám betegen sétált el erre a ranchra, mert hitte, hogy tenni fogsz értem valamit.

Rogelio lehajtotta a fejét.

-Tudom.

– Mateo elvesztette a házát, mert azt tetted, amit tenned kellett volna.

-Tudom.

– Akkor ma ne kérj tőlem bocsánatot.

Rogelio bólintott.

– Nem foglak megkérdezni.

Az ügyvéd írásba foglalta a vallomását, majd később közjegyző előtt hivatalossá tette. Ezzel a bizonyítékkal Mateo jogi lépéseket tehetett az átruházás megtámadása érdekében. Matilde felajánlotta, hogy visszaadja a ranch egy részét a per elkerülése fejében.

Mateo nem volt hajlandó egyedül tárgyalni.

– Nem én voltam az egyetlen, akit megbántottak.

A végleges megállapodást öt hónappal később írták alá. Mateo 28 hektárt szerzett vissza, beleértve a régi kutat és a munkások házát is. Elena kártérítést és egy közjegyző által hitelesített okiratot kapott, amelyben Matilde elismerte, hogy a pénz soha nem volt az övé, és hogy a vád hamis.