Valparaísóban, Zacatecasban telepedtek le. Mateo Doña Mercedesnél, egy özvegyasszonynál bérelt szobát Elenának, akit az állatvásárról ismert. Hetekig aludt egy nyergeskészítő mögötti szobában.

A bukás gyors volt. A falvakban azt beszélték, hogy Elena ellopta a fizetési listát, és hogy Mateo átadta a ranch rá eső részét, hogy elkerülje a botrányt, mivel szeretők voltak. Mások azt állították, hogy ellopta a pénzt, és ártott a lánynak.

Senki sem tudta az igazságot.

Elena jobban szenvedett Mateoért, mint önmagáért. Látni fogja, ahogy trágyával borított csizmával tér haza, miután olyan férfiaknak dolgozott, akik egyszer már kikérték tőle a tanácsot a szarvasmarhákkal kapcsolatban. Mateo soha nem panaszkodott. Amikor megpróbálta odaadni neki a fizetése egy részét, Mateo visszautasította, azt mondva neki, hogy minden fillért takarítson meg, és kezdjen saját életet. Ez a makacsság feldühítette, és egyúttal lehetetlenné tette számára, hogy elhagyja őt.

Egy délután Rogelio megjelent Valparaísóban. Egyedül érkezett, Matilde nélkül, és a fogadó előtt várta Elenát. Egy pénzt cipelt.

– Azt akarom, hogy elfogadd.

-Mert?

Rogelio túl sokáig várt a válasszal.

– Mert meg kellett volna védenem téged.

Elena nem vette át a borítékot.

– Akkor mondd meg, ki tette a pénzt a ládámba.

Rogelio elsápadt. Az utca felé nézett, mintha attól félne, hogy meglátja a feleségét.

– Vannak dolgok, amiket már nem tudok megjavítani.

– Nem ezt kérdeztem.

A férfi válasz nélkül távozott. Elena úgy őrizte meg ezt a látogatást, mint egy újabb érthetetlen darabot a kirakósban.

Mateo egy tehenészetben kapott munkát. Elena egy kis étteremben kezdett dolgozni, és végül a konyha vezetője lett. Éjszakánként Mateo elment az ajtaja előtt, hogy megkérdezze, szüksége van-e valamire. Soha nem jött be.

Két évig éltek így.

Amíg Elena ki nem hallotta két vásárlót azt mondani, hogy Mateo az igazi tolvaj.

Azon az estén szembeszállt vele a téren.

– Csak egy dolgot mondj. Elvetted a pénzt a széfből?

Mateo mozdulatlan maradt.

-Nem.

– Szóval, kik?

Ki tudná ejteni Matilde nevét. Meg tudná magyarázni az okát. Meg tudná mutatni neki Aurelia levelét és az átruházási szerződés másolatát, amit egy borítékban tartott. De hogy ezt bebizonyítsa, meg kellene semmisítenie azt a történetet, amit egy anya talált ki a lánya védelmében.

– Nem mondhatom meg.

Elena hátralépett.

– Ez nem válasz.

– Ez az egyetlen, amim van.

A köztük lévő bizalom megromlott. Elena nem fogadta többé. Mateo sem járt többé a fogadóba.

Három hónappal később beleegyezett, hogy Durangóba megy egy családdal, akik éttermet nyitottak. El akart menekülni a pletykák és a kételyek elől.

Indulásuk előtti este vihar csapott le. A városon átfolyó patak kiáradt, és elsodort egy kisteherautót, amiben Doña Mercedes és unokája utazott. Mateo a közelben volt. Kötéllel a dereka körül ugrott a vízbe, és sikerült először a fiút, majd a nőt kihúznia, de egy laza fémlemez felszakította a lábát.

Elena éppen akkor érkezett meg, amikor eszméletlenül vitték ki.

Maradt.

A seb elfertőződött. Mateónak napokig magas láza volt. Delíriumában neveket, dátumokat és egy kifejezést ismételgetett, amit Elena nem értett.

– Megígértem neki, Aurelia… hogy nem kell fizetnie érte.

Elena úgy érezte, hogy eltűnik a padló a lába alól.

Aurelia volt az anyja.

Amikor az orvos dokumentumokat és rokonokat kért, arra az esetre, ha Mateo állapota rosszabbodna, Elena most először nyitotta ki a régi bőröndöt, amelyet a férfi La Cañada óta őrizgetett.

Nyugtákat, állatállományról készült fényképeket, az átruházás hitelesített másolatát, alatta pedig Aurelia levelét találta.

Először az írást olvasta el.

A záradék egyértelműen kimondta, hogy Mateo lemond az 50%-áról, cserébe Matilde Serrano nem hagyja jóvá Elena Cruz elleni vádat, és lemond az állítólagos lopásból eredő minden keresetről.

Elenának le kellett ülnie.

Aztán felbontotta a levelet.

Rogelio Serrano neve szerepelt az első oldalon.

A másodikban egy vallomás, amely az egész gyermekkorát egy másik történetté változtatta.

És az utolsó sorban, melyet édesanyja írt halála előtt, egy Mateóhoz intézett kérés állt:

– Ha egy napon választanod kell az igazságod és a békéd között, védd meg azt.

Elena felnézett a priccsen lázasan feküdt férfira.

Végre megértette, miért veszítette el a tanyát.

De még nem tudta, hogy a hallgatás ára még nem fizetődött meg teljesen.

3. RÉSZ
Elena elolvasta az egész levelet háromszor.

Aurelia elmesélte, hogy Sombreretében találkozott Rogelióval, amikor a férfi borjúkat vásárolt eladásra. A férfi egyedülállóként mutatkozott be. Hónapokig beszélt neki egy házról, házasságról és a közös életről. Amikor Aurelia teherbe esett, Rogelio eltűnt. Jerezbe utazott a keresése után, és megtudta, hogy Rogelio nyolc éve házas Matildával.

Nem volt esküvő, nem volt ház, és nem volt visszatérés.

Rogelio csak egyszer adott neki pénzt, és megkérte, hogy ne keresse többé.

Aurelia sosem mondta ezt Elenának. Kitalált egy Julián Cruz nevű kamionsofőrt, aki meghalt, mielőtt megismerte volna őt. Azt akarta, hogy a lánya egy olyan férfira emlékezzen fel, aki szerette volna, nem pedig egy olyanra, aki úgy döntött, hogy elrejti.

Amikor Aurelia megbetegedett, La Cañadába ment, mert már nem voltak élő testvérei vagy szülei. Nem pénzt keresett. Elenát szerette volna egy vér szerinti ember közelében hagyni. Amikor látta, hogy Rogelio bujkál, Mateót választotta.