Mind a négyen az udvaron kötöttek ki, köhögve és korommal borítva. Mateo megölelte Inést.

– Azt hittem, miattam maradtál ott.

– Azt hittem, bejöttél miattam.

– Akkor mi ketten vagyunk idióták.

Inés könnyekre fakadt a vállán.

Egy mezőgazdasági munkás futott oda.

– Főnök, láttam, ahogy Severiano felgyújtotta a raktárat.

Hajnal előtt két, a legelőről visszatérő munkás elfogta az úton. Megkötözött kézzel vitték vissza.

– Több mint 25 éve szolgálom a családját.

Aurelio a leégett falakra mutatott.

– Több mint 25 évet is elloptál tőle.

– Apád megparancsolta, hogy válasszam el tőled azt a nőt.

– Apám arra utasított, hogy igazságtalanságot kövessen el. Te pedig üzletet csinált belőle.

Amikor Severiano megtudta, hogy a láda túlélte, elvesztette az arroganciáját.

– Ha átadod azokat a dokumentumokat, beszennyezed Don Rogelio nevét.

Aurelio hangtalanul nézett rá.

– Egy vezetéknév, amelynek hazugság kell ahhoz, hogy tiszta legyen, már eleve piszkos.

Másnap reggel átadta a leveleket, a nyugtákat, az állatnyilvántartásokat és a hamisított váltót az ügyészségnek. Saját apját is gyanúsította. A család emlékének védelme érdekében nem Severianót ábrázolta egyedüli bűnösként. Don Rogelio kezdeményezte a hatalommal való visszaélést; Severiano kihasználta azt, hogy lopjon, majd megpróbálta megsemmisíteni a bizonyítékokat.

Amikor Aurelio visszatért, a szekeret megjavítva, Clara holmiját pedig készen találta.

– Tényleg elmész?

–Tegnap este majdnem meghaltak a gyerekeim valami miatt, ami 14 évvel ezelőtt kezdődött. El kell innen jutnom.

Aurelio meg akarta kérni, hogy maradjon, de eszébe jutott, hogy mások hány döntést hoztak már helyette.

-Értem.

Máté felháborodott.

– Mondd meg neki, hogy ne menjen el!

-Nem lehet.

– A tanya a tiéd!

–Pontosan ezért. Apám ezt a földet használta fel arra, hogy eldöntse Clara sorsát. Nem fogom megismételni.

Három nappal később Aurelio átadta Clarának a teljes fizetését és egy ajánlólevelet.

—Ezzel bármelyik farmon dolgozhatsz a környéken.

Olvasta az újságot.

-Ennyi az egész?

Megértette, mit kérdez valójában.

– Azt akarom, hogy maradj.

Klára felnézett.

– Akkor miért nem kérdezed meg?

– Mert azt akarom, hogy maradj, mert te döntöttél úgy, hogy így.

Inés levette a medált, és Aurelio kezébe adta.

–Anya szerint Luz is használta.

Ujjaival átölelte a kis Szűzanyát.

– Akkor a tiédnek kell lennie.

– Soha semmit sem kaptál tőle.

Aurelionak le kellett hajtania a fejét, hogy a lány ne lássa, hogy könnybe lábad a szeme.

Klára felmászott a szekérre. Aurelio nem futott utána. Nem ajánlott fel pénzt, földet vagy házasságot. Egyszerűen csak állt a kapuban a fiával.

A szekér kevesebb mint 1 mérföldet haladt előre, mielőtt megállt.

„Visszamenjünk?” – kérdezte Inés.

Clara a La Esperanza felé nézett.

-Még nem.

Megkérte a sofőrt, hogy folytassa útját San Miguel del Llanóba. Kibérelt egy kis házat udvarral és egy fészerrel. A keresett pénzből kötszereket, kenőcsöket és szerszámokat vásárolt. Először egy fertőzött lábú öszvért gondozott. Később egy tehenet segített átvészelni egy nehéz ellést, és egy dróttal megsérült lovat kezelt.

Hamarosan az emberek elkezdték keresni. Akik nem tudtak pénzzel fizetni, kukoricával, tojással vagy babbal fizettek.

Clara most először épített fel egy olyan életet, amely nem Salgado engedélyétől függött.

Aurelio tiszteletben tartotta ezt a távolságot. Két hétig nem jelent meg.

3-ban egy kancával sétálva érkezett.

– Megsérült a lába.

Klára megvizsgálta az állatot.

– Küldhetnél egy munkást.

– Megtehettem volna.

-ÉS?

– Nem akartam.

Klára elfojtott egy mosolyt.

– Ez 3 peso.

Aurelio pontosan hármat fizetett.

Így találkoztak újra: ígéretek, adósságok nélkül, és anélkül, hogy erőszakkal próbálták volna visszaszerezni a 14 elvesztegetett évet.

Mateo Inésnél volt látogatóban. A gyerekek azon veszekedtek, hogy ki lovagol jobban, és 10 perccel később kibékültek. Aurelio megjavította Clara egyik kerítését, aki tortillával, babbal és sajttal fizetett neki. Aurelio elfogadta, mert megértette, hogy Clara számára a segítség elfogadása anélkül, hogy viszonozhatná, még mindig túl soknak tűnt, mintha csapdába esett volna.

Hónapokkal később Aurelio két felnyergelt lóval érkezett.

-Készen állok.

Klára tudta, mire gondol.

Guadalajarába utaztak, és elsétáltak egy kis temetőbe. Egy kőrisfa árnyékában egy egyszerű sírkövet találtak: „Luz Navarro”.

Aurelio letérdelt.

Elővette a medált.

– Szia, lányom.

Klára lehunyta a szemét.

A Szűzanyát a kőre helyezte.

– Bocsáss meg, hogy 14 évvel késtem.

– Nem tudtad, hogy jönnöd kell.

– De későn érkeztem.

Klára leült mellé, és megfogta a kezét.

Nem próbálták elképzelni, milyen életet élhetett volna Luz. Már túl sokat szenvedtek, lehetetlen kérdéseken töprengtek.

Mielőtt elment, Clara felvette a medált.

– Az emlékét sem akarom itt hagyni.

Aurelio bólintott.

Eközben Severiano elleni tárgyalás haladt előre. Dokumentumok és tanúvallomások bizonyították a hamisítást, a lopást és a gyújtogatást. A pénz egy részét visszaszerezték. Aurelio nem földvásárlásra költötte. Felújította a munkások lakásait, felújította a kutat és megemelte a béreket.

Egy szomszédos farmer gúnyolódott.

– Ebből a pénzből további 50 hektárt lehetne venni.

– Már van elég földem. Csak meg kellett néznem azokat, akik rajta élnek.

Amikor Clara ezt meghallotta, megértette, hogy Aurelio nem az apját próbálta meg eltörölni. Az apja úgy döntött, hogy nem akar azzá válni.

Mire beköszöntött a tavasz, Clara kis házában már virágcserepek, rendbe tett szerszámok és emberek várták az állataikkal kapcsolatos konzultációt.