Rácz szemeiben egy pillanatra habozás villant fel. A börtönben sok mindent látott már, de a fegyvertelen őrök orvul történő lemészárlása még az ő durva kódexébe sem illett bele könnyen. Különösen nem egy olyan nőé, aki tisztességes, nyílt küzdelemben győzte le őt, és ahelyett, hogy eltörte volna a karját a földön, egyszerűen felállt és továbbment.

– Értettem – mondta végül Rácz rekedten, de a gyomrában egy furcsa, fojtogató görcs keletkezett.

4. Fejezet: A csapda a sötétben

Éjfél után tizenkét perccel a börtön déli szárnyában kialudtak a fények.

A zümmögő neoncsövek helyét koromsötét és a szellőzők hirtelen elnémulása vette át. A folyosókon csak a vészvilágítás tompa, vöröses fénye pislákolt, hosszú, vészjósló árnyékokat vetve az acélajtókra.

Laura a szervizfolyosó végén állt, az ellenőrző pontnál. A rádiója hirtelen sercegni kezdett, majd a sáv teljesen elnémult – valaki zavaróadót kapcsolt be a blokkban. A háta mögött a nehéz biztonsági zsilip fémes dörrenéssel záródott be: kizárták a külvilágból.

Nem volt pánik a szívében. A katonai ösztönei azonnal átvették az irányítást. A légzése lelassult, a pupillái kitágultak a sötétben. Levette a derekáról a nehéz Maglite lámpát, de nem kapcsolta be; a fény csak célponttá tette volna.

A folyosó túlsó végéből halk léptek zaja hallatszott. Gumitalpak surrogtak a linóleumon.

Négy alak bontakozott ki a vörös homályból. Mindannyiuk kezében fegyver volt: élesre fent acélrudak, reszelt fogkefékbe ágyazott borotvapengék – a börtön halálos arzenálja. És mögöttük ott állt az ötödik: Rácz Tamás, kezében egy nehéz vascsővel.

– Nincs segítség, kislány – suttogta az egyik elítélt, egy vézna, tetovált nyakú gyilkos. – Kozma úr üdvözletét küldi. Az apád után mész.

A szó elhangzott: Az apád után.

Laura tekintetében a fagyos nyugalom egy pillanat alatt átváltott a tiszta, halálos koncentrációra. Most már biztosan tudta: Kozma adta ki a parancsot apja meggyilkolására.

A négy támadó egyszerre rontott rá a szűk folyosón.

Ami ezután következett, az nem kocsmai verekedés volt. Az a professzionális közelharc volt a maga legfélelmetesebb valójában.

Laura nem hátrált a falhoz. Előrelendült. Az első támadó egy hegyes vassal szúrt a mellkasa felé; a nő a bal tenyerével eltérítette a fegyvert, miközben a Maglite nehéz alumínium testével kíméletlenül a férfi térdkalácsára sújtott. A csont hallható roppanással tört el; a férfi üvöltve zuhant a földre.

A második a borotvapengével vágott az arca felé. Laura lehajolt a vágás alatt, megragadta a támadó csuklóját, kifordította az ízületet – a penge a földre hullott –, majd egy könyökcsapással az állkapcsára mért végzetes ütést. A rab azonnal elvesztette az eszméletét.

A harmadik hátulról próbálta megragadni a nyakát. Laura hátralépett a férfi testébe, a sarkával a lábfejére taposott, majd a fejét hátracsapva eltörte a támadó orrcsontját. A vér végigfröccsent az egyenruháján, de a nő nem állt meg. Egy folyamatos, körkörös mozdulattal átfordította a férfit a vállán, és a betonpadlóhoz vágta.

Három ember feküdt a földön mozdulatlanul alig harminc másodperc alatt.

A negyedik megtorpant. A kezében remegett a kés. Laura felé fordult, a zseblámpa a kezében készen állt a végső csapásra. A szemeiben olyan metsző, kíméletlen erő égett, amitől a negyedik támadó eldobta a vasrudat, és a falhoz lapulva felemelte a kezét.

És ekkor a háttérből előlépett Rácz Tamás.

A hatalmas férfi lassan közeledett, a vascső a kezében lógott. Laura felkészült a végső összecsapásra. Fáradt volt, a bal karján a borotva felhasította az egyenruhát és a bőrt, a vére csendben csöpögött a padlóra. De a tartása nem ingott meg.

– Te jössz, Pöröly – mondta Laura halkan. – Mutasd meg, mennyit ér a gazdád parancsa.

Rácz megállt két lépésre tőle. Ránézett a földön fekvő, vonagló társaira. Ránézett a vérző karú nőre, aki egyetlen hangot sem adott ki a fájdalomtól, és aki még ebben a helyzetben sem mutatott félelmet.

Aztán Rácz lassan kinyitotta az ujjait.

A nehéz vascső tompa dörrenéssel hullott a linóleumra.

– Nem – mondta a férfi rekedten. – Én bűnöző vagyok, hadnagy. De nem vagyok patkány. Kozma megmérgezte az apádat. Azt mondta nekünk, hogy szívroham volt… de az apád volt az egyetlen parancsnok, aki emberként bánt velünk. Én nem segítek megölni a lányát.

Laura egy pillanatra megdermedt. A szemei összeszűkültek, a zseblámpát lassan leengedte.
– Hol vannak a bizonyítékok, Rácz?

– Molnár hadnagynál – felelte az óriás. – Ő hozta be a mérget a külső patikából. Kozma a laptopján tartja a számlákat a belső szerveren, a kápolna mögötti szellőzőben van a router. Segítek neked, hadnagy. De aztán el kell tüntetned innen azt a szörnyeteget.

5. Fejezet: Az igazság hajnala

Hajnali három órakor a börtön riadócsengői fülsiketítően zendültek fel.

De ezúttal nem a rabok lázadása miatt. A Katonai Rendészet és a Terrorelhárítási Központ kommandósai – akiket Laura titkos vészhívása mozgósított – berontottak az épületbe. Bánhegyi ezredes személyesen vezette a rajtaütést a belső biztonsági osztályon.

Molnár hadnagyot a saját irodájában tartóztatták le, miközben a fiókjában ott lapult a zavaróadó és a megmaradt méregampulla.