Kozma Viktor cellájának ajtaját levágták a sarokpántokról. Az alvilági vezér még fel sem tudta fogni, mi történik, amikor a kommandósok a földre teperték, és elvették a titkos kommunikációs eszközeit. A szellőzőből előkerült a szerver, amely nemcsak apja meggyilkolását, hanem a börtön falain belül működő többmilliárdos korrupciós hálózatot is dokumentálta, a minisztériumi kapcsolatokig bezárólag.

Amikor Kozmát megbilincselve kivezették a folyosóra, meglátta Laurát.

A nő a falnak támaszkodva állt; a karját a mentősök már ellátták és bekötözték. Az arca sápadt volt, de a tekintete olyan tiszta és békés, mint a felkelő nap fénye a rácsokon át.

Kozma megállt előtte, a szemeiben a megsemmisülés dühe parázslott.
– Azt hiszed, nyertél, kislány? Ez a rendszer nagyobb nálad. Az apád is ezt hitte, és nézd meg, hol végezte!

Laura egyetlen lépést tett előre. Nem ütött. Nem kiabált. Csak mélyen a férfi szemébe nézett, és olyan csendesen szólt, hogy a szavai súlya szinte agyonnyomta a folyosót:
– Az apám a becsületéért halt meg, Kozma. De te egy sötét lyukban fogsz megrohadni, elfeledve, hatalom és pénz nélkül. Én vagyok a bizonyíték arra, hogy az igazságot nem lehet megmérgezni.

Kozmát elvonszolták. A hangja lassan elhalt a lépcsőház mélyén.

6. Epilógus: Az új rend

Hat hónappal később a börtön udvarán a reggeli napfény áttörte az őszi ködöt.

A fegyintézet teljesen megváltozott. A korrupt tiszteket eltávolították és bíróság elé állították; a drog- és fegyvercsatornákat felszámolták. A belső rendet mostantól a szigorú, de igazságos fegyelem jellemezte.

Bánhegyi parancsnok nyugdíjba vonult, és a minisztérium nem sokat teketóriázott az utódlással: Nagy Laura századost nevezték ki az intézet új biztonsági igazgatójává.

Amikor Laura kilépett az udvarra a fekete tiszti kabátjában, a rabok némán folytatták az edzést. Már senki sem fütyült, senki sem tett durva megjegyzéseket. A tisztelet, ami körbevette, nem a félelemből táplálkozott, hanem abból a megkérdőjelezhetetlen méltóságból és eróből, amit azon az első napon és azon a véres éjszakán bizonyított.

A húzódzkodóknál ott állt Rácz Tamás.

A férfi nem volt többé a falka rettegett ura, de nem volt megalázott sem. A börtön műhelyének vezetőjeként dolgozott, és a fiatalabb elítélteket tanította a faiparra, távol tartva őket a belső klikkektől.

Amikor Laura elhaladt mellette, Rácz megállt. Egyenesen kihúzta magát, a szemébe nézett a nőnek, és lassan, méltóságteljesen bólintott egyet.

Laura megállt egy tizedmásodpercre, viszonozta a bólintást, majd csendes, biztos léptekkel haladt tovább a folyosó felé.

Az udvarra békés csend borult. Egy olyan csend, amelyben már nem a fenevadak várták a prédát, hanem emberek tanulták meg a legfontosabb leckét: a valódi erő nem az izmok tömegében vagy a szavak durvaságában lakozik – hanem abban a rendíthetetlen lélekben, amely képes felvenni a harcot a legsötétebb pokollal is anélkül, hogy elveszítené az emberségét.