Gábor érezte, ahogy a gyomra görcsbe rándul. A saját felesége. Az életbiztosítás, amire nem is emlékezett… Igen, egy hónappal ezelőtt Klára egy halom papírt tolt elé, mondván, hogy a könyvelőjük küldte az adóbevalláshoz és a hitel-újrastrukturáláshoz. Gábor, vakon bízva a feleségében, aláírta anélkül, hogy végigolvasta volna. Az összeg, ami a szerződésen szerepelt, több mint százmillió forint volt.
Gyorsan lefényképezte a képernyőt az e-mailekkel, a biztosítási kötvény digitális másolatával és a szállásfoglalásokkal, amiket Klára és Márk már le is foglaltak a Maldív-szigetekre, Gábor tervezett “halála” utáni hónapokra.
Miután minden bizonyítékot átküldött a saját titkosított fiókjába, lecsukta a laptopot. A teljes sötétségben ült a dolgozószobában. Brúnó odalépett hozzá, és az állát a férfi térdére fektette. Gábor a kutya nyakába borult, és a könnyek, amiket eddig visszafojtott, most némán, megállíthatatlanul kezdtek folyni az arcán. Zokogott az elveszett évekért, a hazugságért, és azért a rémisztő felismerésért, hogy az egyetlen élőlény a házban, aki őszintén szerette őt, az a kutya volt, akit majdnem elküldött otthonról.
Másnap reggel Gábor a megszokott időben kelt. Úgy tett, mintha sietne a munkába. Klára álmosan, egy csésze kávéval a kezében puszit nyomott az arcára. – Legyen szép napod, drágám. És ne feledd, mit beszéltünk a kutyáról. Kérlek, intézd el. Nem bírom tovább ezt a rettegést.
Gábor rámosolygott. Egy olyan üres, halott mosollyal, amit csoda, hogy a nő nem vett észre. – Ne aggódj, Klára. Ma mindent elintézek. Ígérem, estére megoldódik a probléma.
Amint beszállt az autójába, és becsukta az ajtót, a mosoly eltűnt az arcáról. Nem az irodába ment. Egyenesen a városi rendőrkapitányság felé vette az irányt.
A rendőrségen egy sokat látott, fáradt arcú nyomozóhoz, Varga századoshoz irányították. Varga először némi rutin-szkepticizmussal hallgatta Gábor történetét. Sok “megcsalt férj” megfordult már az irodájában, akik a válás során mindenféle vad elméleteket gyártottak a házastársukról. De amikor Gábor letette az asztalra a pendrive-ot a konyhai kamerafelvétellel, az e-mailek másolatait, a biztosítási kötvényt, és végül a lezárt műanyag zacskót a tegnap esti vacsora maradékával, Varga százados testtartása megváltozott.
A nyomozó azonnal behívta a technikusokat. A konyhai videót a nagy képernyőn játszották le. Varga némán figyelte, ahogy Klára a port vagy folyadékot az ételbe szórja, és ahogy a kutya kétségbeesetten próbálja megvédeni a gazdáját.
– Ez a kutya egy hős – mormolta a nyomozó a bajsza alatt. – Uram, maga rendkívül szerencsés ember.
A zacskóba rejtett ételt sürgősséggel küldték le a toxikológiai laborba. A várakozás órái Gábor számára egy örökkévalóságnak tűntek. A rendőrségi váró rideg, neonfényes folyosóján sétálgatott fel-alá. Délután három órakor Varga százados behívta az irodájába. Az arca komor volt.
– A labor eredményei megjöttek, Kovács úr – kezdte a nyomozó, és összekulcsolta a kezét az asztalon. – A felesége által az ételre szórt anyag egy színtelen, szagtalan, nehézfém alapú méregkeverék. Tallium és más toxikus anyagok keveréke. Ha ezt a tegnapi adagot megeszi, és az elmúlt hetekben is folyamatosan kapta kisebb dózisokban… nos, a szervezetében felhalmozódó méreg heteken belül szívelégtelenséget okozott volna, amit egy átlagos boncolás során, ha nem keresik kifejezetten, nagyon nehéz kimutatni. A felesége profi munkát végzett, vagy valaki nagyon jó instrukciókkal látta el.
Gábor elsápadt. Bár tudta, hogy Klára meg akarja ölni, a hivatalos megerősítés, a méreg nevének hallatán a valóság még sötétebb formát öltött. – Mi a következő lépés? – kérdezte rekedt hangon.
– Eljárást indítunk előre megfontolt, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete miatt. A bizonyítékok, amiket hozott, elegendőek a letartóztatási parancshoz. Megvan a motiváció az életbiztosításból, megvan a tettestárs, ez a Márk nevű illető, akit a kiberbűnözési osztályunk már elkezdett lenyomozni, és megvan a videós bizonyíték is. De szükségünk van magára a méregre. Arra a kis üvegcsére, amit a felesége a zsebében tartott. Ha azt megtaláljuk nála, a védelemnek esélye sem lesz.
Varga százados elővázolt egy tervet. Gábor hazamegy, úgy tesz, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. A rendőrség civil ruhás egységei körbeveszik a házat. Gábor feladata csak annyi volt, hogy kiugrasztja a nyulat a bokorból. Eléri, hogy Klára elővegye a mérget, vagy bevallja a tettét egy lehallgatókészülék előtt, amit a zakója alá erősítenek.
– Ha bármi rosszra fordul, vagy úgy érzi, veszélyben van, csak mondja ki a jelszót: “Hozd be a kutyát”. Akkor azonnal behatolunk – utasította a nyomozó.
Amikor Gábor aznap este bekanyarodott a házuk felhajtójára, a kinti levegő hűvös és nyirkos volt. Látta a szomszéd utcában parkoló, sötétített ablakú furgont, és tudta, hogy Varga százados és az emberei minden szavát hallják.
Kinyitotta a bejárati ajtót. A ház csöndes volt, ami szokatlan volt, hiszen Brúnó mindig az ajtóhoz rohant üdvözölni őt. Gábor szíve hevesen verni kezdett. – Klára? Brúnó? – kiáltotta.
Klára a nappaliból lépett elő, egy elegáns bordó ruhát viselt, a haját frissen sütötte be. Mosolygott, de a mosolya nem ért fel a szeméig. – Szia, drágám. Kicsit korán jöttél. Készülök a vacsorával. Különleges estét terveztem nekünk.
– Hol a kutya? – Gábor hangjában a feszültség tapintható volt.
