– Ó, Brúnó? – Klára lezserül megvonta a vállát, miközben a konyhasziget felé sétált, ahol két pohár és egy üveg drága bor állt. – Bezártam a pincébe. Nem akartam, hogy megint tönkretegye az esténket. Ugye beszéltél a menhellyel? Mondtad, hogy ma elintézed.
Gábor közelebb lépett. Érezte, ahogy a düh lassan elárasztja az elméjét, de erőt vett magán. Emlékezett Varga utasításaira. A bizonyíték kellett. – Igen, beszéltem velük – hazudta, miközben levette a zakóját, ügyelve arra, hogy a rejtett mikrofon szabadon maradjon. – De mielőtt erről beszélnünk, Klára… az utóbbi időben sokat gondolkodtam rajtunk. És azon a sok mindenen, amit tettél értem.
Klára tölteni kezdte a bort. – Én is sokat gondoltam ránk, Gábor. Arra, hogy mennyire megérdemeljük a pihenést. Hogy egy jobb élet vár ránk.
Gábor figyelte a nő kezét. Látta, ahogy Klára – miután kitöltötte a bort – látszólag véletlenül a zsebéhez nyúl. Az a bizonyos mozdulat. A háttal álló nő bal keze ügyesen, szinte bűvésztrükkszerűen elővette a kis, sötét üvegcsét. Gábor lélegzete elakadt. A nő a pohár fölé tartotta az üveget.
– Klára. Mit teszel a boromba? – Gábor hangja hirtelen éles és hangos lett, megtörve a ház romantikusnak szánt csendjét.
A nő keze megállt a levegőben. A teste megmerevedett. Lassan megfordult, az arca elsápadt, de próbálta fenntartani az álarcot. – Miről beszélsz, drágám? Semmit. Csak a bort töltöttem ki.
Gábor a pult felé lépett. – Láttam az üveget a kezedben. Ugyanazt az üveget, amit tegnap este az ételzembe rázogattál. Amit már hetek óta adagolsz nekem.
Klára szemei vadul cikáztak. A lelepleződés pánikja ült ki az arcára, de a másodperc tört része alatt a pánikot felváltotta a hideg, kalkuláló düh. Rájött, hogy a játéknak vége. – Te… te honnan tudod? – szisztegte, visszahátrálva a pulttól. A kezében még mindig ott szorította a kis fiolát.
– Mindenhol kamerák vannak, Klára – blöffölt Gábor, hogy a nő még jobban megzavarodjon. – Láttam mindent. Azt is tudom, hogy Márkkal tervezted a közös jövőt az életbiztosításomból. Tudom a talliumról. Tudom, hogy meg akartál ölni.
Klára arca eltorzult. Az az angyali, bájos vonás, amit évekig mutatott a világnak, hirtelen egy gonosz, kegyetlen grimaszba torzult. – Te idióta! – kiáltotta, és a hangja szinte sikoltozóvá vált. – Azt hiszed, szerettelek valaha is? A unalmas életedet, a szánalmas munkádat, és azt a büdös, mocskos kutyádat? Csak a pénzed érdekelt! Ha az a dög nem lett volna állandóan láb alatt, már hetekkel ezelőtt halott lennél, és én most a Bahamákon innám a pezsgőt Márkkal!
Gábor nem szólt semmit. A vallomás tiszta volt és hangos. Egyenesen a rejtett mikrofonba ment. – Hozd be a kutyát – mondta Gábor csendesen, kimondva a jelszót.
Klára felvonta a szemöldökét. – Mit beszélsz itt össze-visz…
A mondatot már nem tudta befejezni. A bejárati ajtó hatalmas robajjal, darabokra törve csapódott be. A teraszajtó üvege is betört. Fekete ruhás, golyóálló mellényes rendőrök rontottak be a házba, fegyvereiket a nőre szegezve.
– Rendőrség! Dobja el, ami a kezében van, és tegye a kezeit a feje mögé! – ordította Varga százados, aki elsőként lépett be a konyhába.
Klára sikoltozni kezdett. A kezében lévő fiolát dühében a padlóhoz vágta. Az üveg ezer darabra tört, a színtelen folyadék szétfolyt a csempén. – Nem! Ezt nem tehetitek! Ez az én házam! – visította, miközben két rendőr megragadta a karját, és erőszakkal a padlóra teperték. A fém bilincs éles, hideg kattanása visszhangzott a konyhában.
Gábor nem nézte végig a letartóztatást. Abban a pillanatban, ahogy a rendőrök átvették az irányítást, ő átrohant a nappalin, le a pince lépcsőjén. A pinceajtó zárva volt. Gyorsan elfordította a kulcsot, és kitépte az ajtót.
A sötét, hideg pincében, egy régi szőnyegen ott feküdt Brúnó. A kutya fáradtan emelte fel a fejét, a szemei szomorúak voltak, de amint meglátta Gábort, a farka halkan verni kezdte a padlót. Gábor letérdelt, és magához ölelte a hatalmas németjuhászt. A kutya nedves orrával a férfi arcához dörgölőzött, és halkan nyüszített.
– Sajnálom, haver. Nagyon sajnálom – suttogta Gábor, miközben a könnyei a kutya bundájába hullottak. – Megmentettél engem. Te vagy a legjobb dolog az életemben. Nincs többé pince. Nincs többé bezártság.
Amikor Gábor és Brúnó feljöttek a földszintre, Klára már nem volt ott. Csak a helyszínelők dolgoztak a konyhában, mintákat véve a padlóra ömlött méregből. Varga százados odalépett Gáborhoz, és halványan elmosolyodott, amikor meglátta a kutyát.
– Szép munka volt, Kovács úr. A vallomás rögzítve lett. A felesége társát, Márkot, tíz perccel ezelőtt tartóztatták le a repülőtéren. Épp Dubajba próbált menekülni, miután rájött, hogy az asszony nem vette fel a telefont. A bizonyítékok sziklaszilárdak. Hosszú évekre rács mögé kerülnek.
Gábor bólintott. Kimerült volt, a lelke üresnek tűnt, de ugyanakkor egy hatalmas tehertől is megszabadult. A hazugság hálója, ami fojtogatta, végre elszakadt.
Két évvel később.
