A kutya felébresztette.

Amikor kinyitotta az ajtót, lángokat látott a pajta egyik végében.

Segítségért kiáltott, és kiengedte az állatokat a szomszédos karámból. Egy szomszéd megérkezett a gyerekeivel; mások vödrökkel jelentek meg.

A tűz néhány percig a ház tetejét fenyegette.

Gabriel megégette a kezét, miközben eltávolított egy leesett deszkát. A füst köhögésre késztette, és hátrálni kezdett.

Amikor Leonor megérkezett, a kútnál ülve találta.

A nő feléje rohant.

– A gyerekek? – kérdezte Gabriel, mielőtt a lány megszólalhatott volna.

– Jól vannak. Mindenki jól van.

Lehunyta a szemét.

Leonor a kezébe fogta az arcát.

Nézz rám. Ne aludj el!

Az orvos akkor érkezett, amikor a szomszédok befejezték a tűz megfékezését.

A pajta egy része megsemmisült. A házat sikerült megmenteni.

Arturo-t hajnalban letartóztatták.

Egy öszvérhajcsár látta, amint elhagyja a tanyasi utat. Egy másik férfi azt vallotta, hogy segítséget kért tőle, hogy megijesszen Leonort egy épület felgyújtásával. Ezt megerősítették a piacról érkező fenyegetések és a hatóságok által összegyűjtött egyéb bizonyítékok is.

A nyomozás aznap reggel nem ért véget, de már nem kizárólag Leonor szaván múlott.

Amikor visszatért a bába házába, Rosa ébren várta.

Gábriel meg fog halni?

Leonor letérdelt.

– Az orvos azt mondja, felépül.

A lány sírni kezdett.

– Nem akarom, hogy bárki más elmenjen.

Leonor addig ölelte, amíg a remegés abbamaradt.

Gabriel több hetet töltött anélkül, hogy normálisan dolgozhatott volna.

Ekkor kellett megtanulnia elfogadni a segítséget.

A szomszédok megjavították a fészert. Leonor intézte a függőben lévő megrendeléseket, és felvett egy másik ácsot, hogy befejezze a sürgős munkát, rendezve a számlákat.

Rosa leült Gabriel mellé, hogy felolvassa neki a gyakorlatait.

Egyik délután a kis Samuelt Leonor karjaiban találta nevetve.

Teresa a kiságyában rúgkapált, figyelmet követelve.

Gábriel a jelenetre nézve olyan boldogságot érzett, hogy könnyekre fakadt.

Aztán szégyenkezve elnézett.

Leonor közeledett.

– Fáj a kezed?

-Nem.

Mély lélegzetet vett.

–Félek, hogy ennyire akarom ezt. Néha úgy érzem, mintha elárulnám Elenát.

Leonor a vállára fektette a gyereket.

– Folytathatjuk a beszélgetést róla.

Gábriel bólintott, képtelen volt válaszolni.

Azon a délutánon nem csókolóztak.

De megfogta az ép kezét, és együtt maradtak, míg Sámuel el nem aludt.

Az eljárások több mint egy évig tartottak.

A dokumentáció megerősítette Arturo korábbi házasságát. Leonorral kötött házasságát a megfelelő jogi eljárások után érvénytelennek nyilvánították. A tanya tulajdonjogát és a lányokkal kapcsolatos ügyeket is tisztázták.

Arturo büntetést kapott a bizonyított bűncselekményekért.

Leonor nem ment el meglátogatni.

Nem kellett bocsánatkérést hallania ahhoz, hogy másképp kezdjen élni.

Ez idő alatt Gabriel egy kis műhelyt rendezett be az udvar mellett. Már nem csak azért maradt, hogy megetesse a fiát vagy befejezze a tetőt.

Azért maradt, mert ott akart lenni.

Egyik délután, a fűzfa alatt, azt mondta neki.

– Szeretlek, Leonor. De nem akarom, hogy a hálámat kötelezettségnek tekintsd a részedről.

Mosolygott.

– Hónapok óta várok rá, hogy megtaláld a módját, hogy kimondd.

Gábriel idegesen nevetett.

– Jobban vagyok a fával.

– Ezt már tudom.

Felajánlott neki egy egyszerű ezüstgyűrűt, amit a saját megbízásából vett.

– Hozzám fogsz feleségül jönni?

Leonor a házra nézett, a két kicsire, akik egy takarón játszottak, és Rosára, aki a folyosón olvasott.

Aztán visszafordult hozzá.

– Igen. Mert akarom. Nem azért, mert szükségem van valakire, aki megment.

– Ezért kérdezlek tőled.

Az esküvőt az aratás végén tartották.

Néhány szomszéd hozott ételt, mások pedig bocsánatot kértek. Leonor megköszönte nekik az ajándékokat, de különösen nagyra értékelte azokat, akik elismerték, hogy azzal kárt okoztak, hogy ítélkeztek felette.

A pap a szertartás előtt beszélgetett vele.

Nem próbálta igazolni a célzásait.

A nő elfogadta a bocsánatkérését.

Rosa vitte a gyűrűket, és kijavította Gabrielt, amikor látta, hogy a sajátját a rossz zsebbe tette.

Samuel és Teresa a közelben laktak, Doña Remedios és egy szomszéd gondoskodott róluk.

Az ünnepség után a fűzfa alatt folytatódott a mulatság.

Gabriel Leonorral táncolt, majd Rosával, aki a csizmájára tette a lábát.

– Most már maradsz – mondta neki a lány.

Leguggolt elé.

– Annyi napig szeretnék maradni, amennyit csak tudok.

Rosa olyan szorosan ölelte magához, hogy kificamodott az inggallérja.

Évekkel később a tanyán erős tető, megrendelésekkel teli műhely és három gyerek állt, akik bármiről vitatkoztak, mielőtt kimentek volna játszani.

Samuel úgy nőtt fel, hogy ismerte Elena nevét. Gabriel elmesélte neki, hogyan nevet; Leonor pedig a kis portréját a családi emléktárgyak között őrizte.

Soha nem számítottak arra, hogy valaki felhasználja a történetét arra, hogy bántsa őket.

Egyik este a fiú megkérdezte:

– Szóval, két anyám van?

Leonor megsimogatta a haját.

– Elena hozott téged a világra. Szerencsés voltam, hogy később rád találtam.

Sámuel elgondolkodott ezen, majd visszament vacsorázni.

Amikor végzett, elszaladt a műhelybe, hogy mutasson valamit az apjának.

Leonor a folyosón maradt.

Gabriel felnézett az ajtóból, és elmosolyodott, amikor meglátta a lányt.

A fűzfa lassan ringatózott az udvaron. A kerítés egyenesen állt. A bölcsőket, amelyek most üresek voltak, a házban tartották.

Az a férfi megérkezett, és felajánlotta, hogy megjavít néhány falat a fia segítéséért cserébe.

Sok évvel később még mindig megkérdezte, mielőtt bármit is tett volna.