Senki sem jött vissza érte.

És miközben San Miguel eltűnt a por mögött, Elena még mindig nem tudta, hogy az esküvője elől menekülni a könnyebbik része volt.

Mert még aznap délután Julián Barragán üzenetet küldött a tanyára.

A teljes tartozást 30 napon belül kellett kifizetni.

És ha a Villaseñor család nem tudja megtenni, Comercial Barragán elveszi a házat, a földet, sőt még az utolsó állatot is.

2. RÉSZ
Mateo elvitte Elenát Doña Amalia Rosales kis farmjára, egy határozott jellemű özvegyasszonyhoz, aki több mint egy órányira lakott a várostól, és aki már sok éve ismerte Mateót.

Amália kinyitotta az ajtót, látta a porfoltos ruhát és Elena szélben kócos haját.

– Hadd találjam ki. A szertartás egy kicsit korábban kezdődött a tervezettnél.

Elena majdnem sírt.

Amália félreállt.

-Jöjjön be.

Máté kint maradt.

– Holnap elviszem az anyjához.

Elena figyelte őt.

-Ennyi az egész?

– Mit vársz tőlem, mit tegyek?

-Nem tudom.

Mateo a kezében szorongatta a kalapot.

„Ma egy férfit állított az egész város elé. Fél, dühös, és nem tudja, mi fog történni a házával. Nem fogom ezt felhasználni arra, hogy meggyőzzem arról, hogy most engem kellene választania.”

Elena lesütötte a tekintetét.

Máté így folytatta:

„Ha valaha is el akar mondani nekem valamit, azt azért szeretném, mert úgy döntött, hogy higgadtan teszi. Nem azért, mert én vele szemben ültem, amikor minden más szétesett.”

Aztán elment.

Ez a válasz többet tett Elenának, mint Julian bármelyik ígérete.

Másnap visszatért a ranchra, felkészülve arra, hogy elviselje Mercedes dühét.

Az anyját Don Ernesto régi számlakönyve előtt ülve találta.

Nyugták hevertek szanaszét az asztalon.

A lámpa még égett, pedig sütött a nap.

-Anya…

Mercedes felemelte a kezét.

-Leül.

Elena engedelmeskedett.

Dühös vagy?

– Szégyellem magam.

Elena elsápadt.

De Mercedes hozzátette:

– Tőlem.

A lánya felé fordította a könyvet.

– Apád még egy patkó árát is leírta. Én pedig két évig elfogadtam a Barragán család adatait anélkül, hogy megfelelően ellenőriztem volna őket.

– Megpróbáltál mindent a felszínen tartani.

– És hajlandó voltam feleségül adni téged, hogy elérjem ezt.

Mercedes mély levegőt vett.

– Tegnap, amikor megláttam a fátylatokat azon a kerítésen lógni, miközben a város fele már mormogott, azt hittem, megalázónak kellene éreznem magam. Megkönnyebbülést éreztem.

Elena megfogta a kezét.

– Hallottam, hogy Julian a könyvelőjével beszélget.

Minden egyes szót elmondott neki.

Mercedes lehunyta a szemét.

Aztán felé tolta a könyvet.

– Akkor nézd meg.

Az első hivatalos figyelmeztetés még aznap délután érkezett.

A Comercial Barragán a fennmaradó összeg 30 napon belüli teljes kifizetését követelte.

Julian személyesen nem tért vissza.

Papírokat küldött.

Így akarta kimutatni, hogy a kedvesség véget vetett az elkötelezettségnek.

Elena és Mateo közel két hétig nézték át a dokumentumokat.

Először is, a tanyáról származók.

Aztán a városi levéltár.

Elena dátumokat hasonlított össze, miközben Mateo dobozokat cipelt, másolatokat készített, és meglátogatta a régi beszállítókat, akiknek még megvoltak a nyugtáik.

Először csak a szokásos kiadásokat találták.

Élelmiszer.

Magok.

Javítások.

Napszámosok fizetése.

Elena attól kezdett félni, hogy a gyanúja hiábavaló lesz.

Amíg egy összehajtott papírdarabot nem talált a könyv egyik oldalán.

A nő rámeredt.

—Mateo.

Közeledett.

Ez egy nyugta volt, amit a régi bank állított ki.

Don Ernesto egyik kötelezettségét 1895 áprilisában rendezettként jelölték meg.

Elena átnézte Barragán dokumentumait.

Ugyanez a kötelezettség függőben lévőként volt feltüntetve.

Több mint 3 évre felhalmozott kamattal.

– Olyanért kérnek díjat, amiért már fizettek.

Mateo elvette a dokumentumot.

– Lehet, hogy tévedés.

Elena tagadta.

– Julian azt mondta, tudniuk kell, mit keressenek.

Elvitték a nyugtát Don Ignacio Castañedának, aki a helyi iratokért felelt.

Az öregember majdnem egy órán át nézegette a könyveit.

Végül egy cetlire tette az ujját.

– Itt van. A bank megkapta a befizetést.

– Akkor Barragán adóssága hamis – mondta Elena.

– Nem feltétlenül az egészet. Ez azt mutatja, hogy egy része felfújt. Minden dokumentumot át kellene nézniük, mielőtt valami nagyobb dologgal vádolnák őket.

A felfedezés elegendő volt ahhoz, hogy a bíró elrendelje a gyűjtemény ideiglenes felfüggesztését, amíg a teljes iratokat felülvizsgálják.

Győzelem volt.

De nem tartott sokáig.

Két nappal később valaki belépett a tanya irodájába.

Mercedes felébredt a zajra.

Amikor Elena berohant, az ablak nyitva volt, és a fiókok kiürültek.

Az apja számlakönyve eltűnt.

– Nem! – kiáltotta Elena.

Mateo lábnyomokat követve kiment az udvarra, de a sötétség elnyelte őket az ösvényen.

Julian másnap reggel megjelent.

Kizárólag.

Kifogástalanul öltözött.

– Hallottam a rablásról. Micsoda kár.

Elena megvetően nézett rá.

– Ne tettess úgy, mintha aggódnál.

Julián elmosolyodott.

– Elena, ezt még meg tudjuk oldani.

-Mint?

– Az esküvő megtartásra kerül. Visszavonom a követelésemet. A házat az édesanyád megtartja.

Mercedes a lánya után jött.

– A lányom nem alku tárgya.

Julian elvesztette a mosolyát.

– Akkor készülj fel arra, hogy mindent elveszítesz.

Máté egy lépést tett felé.

Julian rámutatott.

– És emlékezned kell a helyedre.

Matthew hangoskodás nélkül válaszolt.

– Tökéletesen emlékszem rá.

Julian felült a lovára és elment.

Elena arra gondolt, hogy a legrosszabb dolog az volt, hogy elvesztette a könyvet.