Tévedett.

Azon a délutánon Doña Amalia egy vászonba csomagolt csomaggal érkezett a ranchra.

– Ezt a pajtám mögött rejtve találták.

Belül Don Ernesto könyve volt.

És a lapok között volt valami, amit Elena még soha nem látott.

Egy apjának címzett levél.

Adrián Barragán aláírása.

Olyan kifizetett összeget említett, amely a cég által benyújtott dokumentumok egyikében sem szerepelt.

Végül egy még súlyosabb mondat is elhangzott:

„Amíg az eredeti dokumentumok nem szerepelnek a dossziéban, az özvegye soha nem fogja tudni bizonyítani a különbséget.”

Elena felnézett Mateóra.

Már nem foglalkoztak rosszul elkészített számlákkal.

Valaki már az apja halála előtt állította ezt a csapdát.

3. RÉSZ
A levél teljesen megváltoztatta a nyomozás menetét.

De ez felvetett egy kérdést is, amit egyikük sem akart feltenni.

Miért őrizgetett meg Don Ernesto évekig egy levelet, amely látszólag bizonyította, hogy Adrián Barragán tudott a saját számláiban előforduló szabálytalanságokról?

Mercedes volt az, aki megtalálta a választ.

Emlékezett arra az estére, amikor a férje dühösen tért vissza, miután veszekedett Barragánnal, hónapokkal azelőtt, hogy megbetegedett.

„Azt mondta, hogy jogtalan kamatot számítanak fel neki” – magyarázta a nő. „Megkértem, hogy keressen egy ügyvédet. Azt válaszolta, hogy először összegyűjti az összes dokumentumot.”

Elena lehunyta a szemét.

– Soha nem sikerült neki megcsinálni.

Don Ernesto egy esős évszakban tüdőfertőzés következtében halt meg.

Amikor Mercedes magára maradt, elfogadta a megérkezni kezdő bankszámlakivonatokat.

Egymás után.

Mindannyian úgy néztek ki, mint a tisztek.

Úgy tűnt, mindegyikkel lehetetlen vitatkozni.

És minden évszakban, hogy elkerülje a vagyon elvesztését, több szarvasmarhát adott el.

A bíró független könyvvizsgálót bízott meg az ügy felülvizsgálatával.

Elena átadta a visszaszerzett könyvet, az 1895-ös nyugtát, a levelet és számos másolatot, amelyeket Mateo a városi levéltárban talált.

Ezúttal kevesebb hibát követtek el.

Minden fontos dokumentumot lemásoltak és különböző helyeken tároltak.

Elena folytatta a játékot.

A Mercedes egy másik ilyen.

Doña Amalia elrejtett egy harmadikat.

Mateo több lepecsételt példányt vitt magával közvetlenül a bíróságra.

– Ha még egyszer bejönnek az ablakon – mondta –, ki kell rabolniuk a fél várost.

Hetek óta először Elena elmosolyodott.

Miközben a könyvelő dolgozott, a közte és Mateo között kialakult feszültség megváltozott.

Esküvő már nem volt közöttük.

Nem is olyan szökés volt, ami bármilyen meggondolatlan érzelmet igazolhatott volna.

Csak ők voltak.

Néha délután kimerülten tértek vissza a városból, és Amália verandáján ültek hideg tortillával, babbal és azzal, ami az ebédről megmaradt.

Egyik este Elena visszaemlékezett arra, amikor Mateo tinédzserként megpróbálta megtanítani kötelet dobni, és a kötél a saját csizmájára tekeredett.

Mateo hangosan felnevetett.

– Ez soha nem történt meg.

– A hátadra ested.

– A ló megmozdult.

– A ló meg volt kötve.

–Akkor az egy különösen felelőtlen ló volt.

Elena nevetett.

Amália közbeszólás nélkül figyelte őket a konyhából.

Elena évek óta nem érezte magát ilyen könnyűnek.

Napokkal később, amikor egyedül maradtak a folyosó alatt, úgy döntött, véget vet valaminek, ami túl régóta nyomasztotta.

– Miért nem szólaltál meg soha?

Mateo pontosan tudta, mire gondol.

– Mert apád munkát adott nekem, amikor semmim sem volt. Aztán felnőttél, visszajöttél Tepatitlánból, és már nem az a lány vagy, akit lovagolni tanítottam.

Elena rajta tartotta a szemét.

– Ez még mindig nem válasz.

Mateo lassan lélegzett.

– Beleszerettem.

Nem volt zene.

Semmi nagy gesztus.

Csak tücskök ciripelése és a szélben suhogó olajlámpa hangja hallatszott.

– Akkor miért hallgattál?

„Mert volt egy lovam, néhány szerszámom és annyi ruhám, hogy elfért egy bőröndben. Neked volt egy farmod, amit vezetned kellett, és egy anyád, aki függött tőled. Azt hittem, ha ezt mondom, arra kérlek, hogy válassz egy kisebb életet.”

Elena lassan megrázta a fejét.

– Te választottál helyettem.

Mateo meglepetten nézett rá.

– Azt hittem, igazságos vagyok.

– Julian azt is mondta, hogy tudja, mi a legjobb nekem.

Ez fájt neki.

Elena közelebb húzta a székét.

„A különbség az, hogy te tudtad, mikor kell megállni, amikor teret kértem. Visszaadtál nekem egy döntést, amit mindenki más meg akart hozni helyettem. De ne téveszd össze a hallgatásodat nemeslelkűséggel. Ha újra helyettem döntesz anélkül, hogy megkérdeznéd, ugyanilyen dühös leszek rád.”

Mateo elmosolyodott.

-Értettem.

– És szeretném, ha megértenél még valamit.

Elena a tekintetét állta.

– Semmit sem érzek irántad, mert Julián egy nyomorult embernek bizonyult.

Máté teljesen mozdulatlan maradt.

– Éreztem már korábban is.

Így folytatta:

– Amikor beleegyeztem abba az esküvőbe, egy részem azt várta, hogy tegyél valamit. Egy szót. Egy tiltakozást. Bármit.

– Azt hittem, te választottál.

–Én választottam. Ez nem jelenti azt, hogy boldog voltam.

Mateo lenézett.

– Akkor rengeteg időt vesztegettünk.

-Igen.

Elena halványan elmosolyodott.

– Szóval ne veszítsünk többet a félelem miatt.

Ennek ellenére egyikük sem akart hivatalos kapcsolatot létesíteni, amíg a tanya problémája meg nem oldódott.

Elena így döntött.

És Mateo tiszteletben tartotta a döntést.

A felülvizsgálat több hetet vett igénybe.

Amikor a könyvelő végre benyújtotta a jelentését, a tárgyalóterem zsúfolásig megtelt.

A konfliktus híre elterjedt San Miguelben.

A Barragán család évek óta kölcsönzött pénzt, terményt vásárolt és vállalkozásokat finanszírozott.

Sok család szerette volna megtudni, hogy mi történt valójában.