A jelentés megerősítette, hogy a Villaseñor család adósságának egy része jogos volt.
De ez megerősített valami sokkal rosszabbat is.
A Comercial Barragán olyan fennálló kötelezettségként tüntette fel a céget, amelyet már kifizetettként soroltak be.
Kihagyott feljegyzéseket.
Kamatot számított fel a kiegyenlítetlen összegekre.
És ezeknek a felfújt számoknak köszönhetően a Mercedes évek óta szarvasmarhákat árult, hogy olyan kifizetéseket fedezzen, amelyeknek soha nem lett volna szabad létezniük.
Elena Julianra nézett a szoba túlsó végében.
Amióta ismerem, most először tűnt őszintén aggódónak.
Adrián Barragán azzal próbált érvelni, hogy a hibák a banktól vásárolt hiányos fájlokból eredtek.
De a Don Ernestónak címzett levélből kiderült, hogy legalább néhány különbséget már jóval korábban tudott.
A bíró elrendelte a teljes elszámolás újra elvégzését, és törölte a jogtalanul hozzáadott összegeket.
Azt is meghatározták, hogy mennyi pénzt kell elismerni a Villaseñor család javára a korábbi kifizetésekért.
Elena és Mercedes nem gazdag nőkként kerültek ki a sorból.
Még mindig volt munkájuk.
Még mindig voltak kiadások.
Maradt egy jogos kötelezettség.
De ez már egy kifizethető összeg volt.
Mindenekelőtt a ranchot nem veszik el egy hazugság miatt.
Miután elhagyta a bíróságot, Julián utolérte Elenát.
– Azt hiszed, nyertél?
Megfordult.
– Nem játszadoztam.
– Ezután egyetlen tiszteletreméltó személy sem akar majd feleségül venni. Otthagytad az esküvőt, nyilvánosan megvádoltál egy ismert családot, és most mindenki tudja, hogy majdnem elvesztetted a vagyonodat.
Máté, aki a közelben várakozott, közeledni kezdett.
Elena felemelte a kezét, jelezve, hogy ne avatkozzon közbe.
Ez a válasz az övé volt.
– Még mindig nem érted.
Julián a homlokát ráncolta.
-Milyen dolgot?
– Nem azért szöktem el, mert jobb férfit találtam.
Elena a bíróság épületére mutatott.
– Azért menekültem meg, mert hallottam, hogy a házasságomat akarod felhasználni arra, hogy a családom tulajdonát irányítsd.
– Felajánlottam, hogy megmentelek.
-Nem.
Egy lépést tett felé.
– Megpróbáltál egy ranchot venni, és azt gondoltad, hogy ha feleséget is kapsz, akkor te fogsz győzni.
Julian arca megkeményedett.
– Meg fogod bánni.
„Lehet, hogy sok mindent megbánok. De ha visszafizetek egy adósságot, az valódi adósság lesz. És ha valaha újraházasodom, az azért lesz, mert én akarok végigmenni az oltárhoz, nem azért, mert valaki árat szabott a félelmemnek.”
Julian válasz nélkül távozott.
A botrány komolyan befolyásolta apja vállalkozását.
Több család kérte a saját beszámolójának felülvizsgálatát.
Néhányan helyesnek bizonyultak.
Mások nem.
Hónapokkal később Adrián Barragánnak el kellett adnia üzleti tevékenységének egy részét, és Julián Guadalajarába költözött, hogy egy rokonánál dolgozzon.
Mercedes soha többé nem beszélt róla.
Amikor beköszöntött az ősz, anya és lánya átszervezték a ranchot.
Elena átvette az irányítást a könyvek felett.
Tervezett módon eladtak néhány állatot, újratárgyalták az adósság jogos részét, és elkezdték visszaszerezni a túl sokáig elhanyagolt legelőket.
Egyik reggel Elena megtalálta Mateót a karám mellett.
Bepakoltam a nyeregtáskáimat.
A jelenet különös érzést keltett benne.
Hová mész?
Mateo nem tudott közvetlenül a szemébe nézni.
– Zacatecasba.
-Mert?
– Az esküvőd előtt elfogadtam egy állást egy ottani farmon. Már egy ideje el kellett volna kezdenem, de kértem pár hetet, hogy mindent elintézzek.
Elenának eltartott egy ideig, mire válaszolt.
– Megmondhatod nekik, hogy nem mész.
-Tud.
– Akkor tedd meg.
Máté felnézett.
– Elena…
Keresztbe fonta a karját.
– Újra döntesz helyettem?
Alig mosolygott.
– Pontosan azt próbálom nem megtenni.
Közeledett.
–Néhány héttel ezelőtt eljegyeztél egy másik férfit. Aztán pert indítottak ellened, majdnem elvesztetted a házadat, és rájöttél, hogy azok az emberek, akikben megbíztál, becsapták a családodat. Nem akarok maradni csak azért, mert nehéz megkérned, hogy menjek el.
Elena valami hasonlót érzett, mint azon a reggelen a templom előtt.
Egy ember.
Egy ló.
Egy ösvény.
Csak ezúttal senki sem üldözte.
– Emlékszel, mit kérdeztem tőled az esküvőm napján?
—Nehéz elfelejteni.
– Azt kértem, hogy folytasd a lovaglást.
Mateo bólintott.
Elena addig közeledett, amíg meg nem állt előtte.
– Ma nem kell sehova vinned.
Máté várt.
– Maradnod kell.
Nem válaszolt azonnal.
– Biztos vagy benne?
-Igen.
–Nem akarom, hogy hat hónap múlva rájöjj, hogy összekeverted a hálát valami mással.
Elena felvonta a szemöldökét.
– Mateo Salcedo, már eleget várok arra, hogy abbahagyd az eltűnésed okainak keresését.
Felnevetett.
– Ez elég határozottan hangzott.
-Az.
Mateo a földön hagyta a táskákat.
– Akkor levelet kell küldenem Zacatecasba.
– Küldd el még ma.
– Vannak más parancsok is?
Elena elmosolyodott.
– Többen is. De várhatnak.
Mateo maradt.
Nem házasodtak össze azonnal.
Nyíltan udvarolni kezdtek egymásnak, és nem tartották távol magukat attól a távolságtartástól, amit éveken át óvatosságnak véltek.
Hónapokig dolgoztak együtt.
Javították a kerítéseket.
Építettek egy kis új istállót.
Elena olyan pontossággal vezette a könyvelést, amire az apja büszke lett volna.
Mateo volt a felelős az állatokért és a legelőkért.
Mercedes, immár kevésbé félve, ismét sűrűn nevetni kezdett.
Még valamit is bevallott, ami meglepte a lányát.
–Mindig is tudtam, hogy Mateo másképp néz rád.
Elena szeme tágra nyílt.
– És te soha nem mondtál semmit?
– Az apád is tudta.
– Az apám?
Mercedes elmosolyodott.
