– És nincs házad, nincs pénzed, és nincs férjed sem.
Egy újabb összehúzódás kétrét görnyedt Natáliától.
Mateo felé fordult.
– Takarítsd meg az erődet.
Elvira meglátta az anyagokat, és megértette, hogy a szülés még nem ért véget.
– A másik hiányzik?
– Ez nem jó – mondta Natália.
Rogelio Mateóra nézett.
– Be kell vinnünk a faluba.
Mateo a viharra mutatott.
– Nem fog megérkezni, ha most elmozdítjuk.
– És mit tudsz te?
–Elég ahhoz, hogy ebben az időben ne rakjanak szekérre egy vajúdó nőt.
Elvira közeledett.
– Ha bármi történik a babával, az a te hibád lesz.
Natália kinyitotta a szemét.
– Nem. Ha történik valami, az azért lesz, mert az idődet pazaroltad arra, hogy követtél, és a gyerekeimért harcoltál.
Elvira mozdulatlan maradt.
Mateo visszatért a priccshez. Látta már ezt a pozíciót, és tudta, hogy veszélyes. Emlékezett a bába utasításaira, aki évekkel korábban segített a húgának, de nem színlelt magabiztosságot.
– Natalia, meg kell hallgasnod. Nem fogok semmit tenni anélkül, hogy előbb szólnék neked.
Él a babám?
Máté figyelte a mozgást.
-Igen.
– Akkor segíts.
– Meg fogom tenni, de nem siettethetjük.
Elvira közbelépett.
– Lányról van szó, ugye?
Natalia lenyűgözte.
– Nem érdekli.
– Diego fiút akart.
– Diego élve akarta hagyni a gyermekeit.
Rogelio lesütötte a tekintetét.
Samuel sírni kezdett. Mateo megkérte Rogeliót, hogy tartsa melegen a tűzhely közelében, Natalia szeme elől elrejtve.
Elvira tiltakozott.
– Ne parancsolgass a fiamnak!
Rogelio megfordult.
– Elég volt ebből, anya.
Úgy nézett rá, mintha elárulta volna.
– Natalia most adott életet az egyik babájának, és a másikat próbálja megmenteni. Most nem a vezetéknevekről kell beszélni.
Egy széllökés nyitotta ki az ajtót. A mezőgazdasági munkás kiment, hogy biztosítsa a lovakat. Mateo még tűzifát tett rá, majd Natáliával tért vissza.
– Nem tehetem – mondta.
– Pihenhetsz a fájdalmak között.
– Nincs erőm.
– Nem kell erőd egész éjjel. Csak a következő percre.
Megjött a fájás.
Natália felsikoltott.
Mateo látta, hogy a baba lassan mozog.
– Ennyi. Ne siess!
Végtelen percek teltek el. Natalia sírt, szitkozódtak és könyörgött Diegoért.
Mateo soha nem kérte tőle, hogy legyen bátor.
Csak maradt.
– Elindulunk.
-Nem akarok.
– Akkor figyelj rám. Itt vagyok.
Natalia körülnézett Samuelt keresve, miközben Rogelio a kezében tartotta.
– Hozd közelebb.
Rogelio engedelmeskedett, és a gyereket az anyja válla mellé helyezte. A kisfiú halkan felnyögött.
– Hallod? – kérdezte Matthew. – Ő elvégezte a maga részét. Most a húgodnak kell, hogy te is elvégezd a tiédet.
Natalia megcsókolta Samuel homlokát.
Elvira elfordította az arcát. Egy pillanatra már nem kemény asszonynak tűnt, hanem egyszerűen csak egy olyan anyának, aki szintén elveszített egy gyermekét.
– Diego is így sírt, amikor megszületett – mormolta.
Natália ránézett.
–Akkor emlékezz arra, hogy valaki a karjában tartotta anélkül, hogy megpróbálta volna elvenni az anyjától.
Elvira becsukta a száját.
Rogelio lesütötte a tekintetét, és most először volt erősebb a szégyen a családon belül, mint a büszkeség.
Natália hirtelen elhallgatott.
A feje oldalra bukott.
—Natalia.
Nem nyitotta ki a szemét.
Elvira felsikoltott.
– Haldoklik!
– Ne mondd ezt.
Mateo felemelte a hangját.
– Rogelio, víz.
Natalia reagált, amikor Mateo megnedvesítette az ajkát.
-Sámuel…
– Itt van.
– A gyermekem…
–Én is. Vissza kell jönnie hozzám.
Kinyitotta a szemét.
– Esperanza lesz a neve.
Mateo nyelt egyet.
–Akkor vedd rá, hogy Esperanza hallgasson rád.
A következő fájás más volt.
-Jelenleg.
Natália tolta.
Elvira imádkozni kezdett.
Rogelio Samuelt tartotta a karjában.
Aztán hirtelen megszületett a baba.
Mateo a kendők között fogadta.
Kicsi volt, de mozgott.
Natália felemelte a fejét.
– Sír-e?
A lány kinyitotta a száját.
Nem jött ki hang a kijáratból.
Senki sem lélegzett.
– Gyerünk, Esperanza – mormolta Mateo.
Aztán hangos, felháborodott sikolyt hallatott, ami szinte lehetetlen volt egy ilyen apró test számára.
Natália könnyekben tört ki.
Mateo egy másodpercre lehunyta a szemét.
-Hála istennek.
De a megkönnyebbülés rövid életű volt.
A mezőgazdasági munkás berontott, csuromvizesen.
– Több versenyző érkezik.
Rogelio bekukucskált az ajtó repedésén.
Elvira másképp sápadt el.
Natália észrevette.
— Ki jön?
Elvira nem válaszolt.
– Anya, mondd meg neki – parancsolta Rogelio.
Natalia átölelte a babáit.
– Mondd, mit?
Elvira végre megszólalt.
– Mielőtt elhagytam Santa Eulaliát… jelentettem, hogy pénzt loptál a családtól, és hogy alkalmatlan vagy Diego gyermekeinek nevelésére.
Natália lefagyott.
– Mit csináltál?
Elvira a fényeket nézte, amelyek áthaladtak az esőn.
– És hiszem, hogy ez a tekintély eljön érted.
3. RÉSZ
A lámpák éppen akkor aludtak ki a fészer előtt, amikor a vihar alábbhagyni kezdett. Elvira mereven állt a tűzhely mellett, míg Natalia Samuelt és Esperanzát szorosan magához ölelte.
Mateo a priccs és az ajtó közé helyezkedett.
Két férfi lépett be. Az egyik egy galeanai vidéki parancsnok volt. A másik az orvos, akit Clara délután küldött érte.
– Natalia Fuentes?
-Én vagyok az.
Az orvos egyenesen hozzá ment.
A parancsnok Elvirára nézett.
