1. RÉSZ

A férje titkárnője sarkával összenyomta egy hatéves kislány ajándékát, és még mindig mosolyogva így szólt az anyjához:

– Az a család, amelyik igazán jó Álvarónak, fent van. Csak útban vagy.

Madridban órák óta kivételes havazás volt. Az M-30-as körgyűrű szakaszosan mozgott, a Gran Vía pedig üres képeslapra hasonlított. Elena Robles mégis átszelte a város felét a lányával, Inéssel, mert a kislány nem volt hajlandó megszegni az ígéretét.

–Apa azt mondta, hogy ez a gála gyerekek megsegítésére szolgál. Neki akarom adni a házamat.

A „ház” egy hógömb volt, műanyag befőttesüvegből, vattacsomókból, kartonból és csillámporból. Benne három alak volt: Álvaro, Elena és Inés, kézen fogva. Az aljára Inés ezt írta: „Apa, gyere vissza, és vacsorázz velünk.”

Álvaro Valcárcel, egy ismert gyermekalapítvány elnöke közel egy éven át állandó tevékenység színterévé alakította otthonát. Találkozók, vacsorák a támogatókkal, kirándulások, interjúk. Amikor megérkezett, Inés már aludt. Amikor Elena megpróbált megszólalni, azt válaszolta, hogy most nem itt az ideje jelenetet rendezni.

Ezért egyezett bele, hogy elkíséri lányát a madridi Hotel Realba, ahol a Valcárcel Alapítvány éves gáláját rendezték.

Amint beléptek, Beatriz Salcedo, Álvaro ügyvezető titkára, meglátta őket.

Makulátlan fekete ruhát és arany kitűzőt viselt. Rápillantott Elena vizes kabátjára, Inés csizmájára és a kézműves holmira, amit a kislány a mellkasához szorított.

– Mit csinálsz itt?

– Álvarót jöttünk meglátogatni.

Inés előrelépett.

– Ezt tettem apával.

Beatriz két ujjal felvette a labdát.

– Milyen aranyos.

És elengedte.

Az üveg a márványra esett. A teteje lerepült. A vatta, a csillámpor és a három figura szétszóródott mindenfelé.

„Nem!” – kiáltotta Inés.

Mielőtt Elena lehajolhatott volna, Beatriz a sarkát a kartonházra helyezte, és megfordította a lábát.

Elena alakja kettévált.

– Miért tetted ezt? – kérdezte Inés.

Beatriz Elenára nézett.

„Mert valakinek meg kell mutatnia neked, hogy bizonyos dolgoknak vége. Álvaro fent van a családjával, akikre szüksége van az előtte álló életben. Ha felmész oda, bolondot csinálsz magadból. Vidd a lányt, és menj haza.”

Inés megszorította anyja kezét.

– Anya… ha a családod fent van, akkor mi mik vagyunk?

Elena érezte, hogy valami eltörik benne. Nem a büszkesége volt az. A félelem volt az, ami hónapok óta arra kényszerítette, hogy hallgatjon.

Felvett egy darab kartont, amin még mindig az állt, hogy „Apa”.

– Mi vagyunk azok, akiket el akar rejteni.

Elővette a telefonját, és felhívta Mateót, az öccsét. Álvaro évek óta „kábeltévés srácnak” hívta, mivel audiovizuális produkcióban dolgozott. Azon az estén Mateo kezelte a képernyőket, a hangot és a gála élő közvetítését.

Azonnal válaszolt.

– A hallban vagyok – mondta Elena. – Beatriz épp most tönkretette Inés ajándékát, és azt mondja, hogy Álvaro igazi családja fent van.

Csend lett. Aztán egy billentyűzet hangja hallatszott.

– Ne mozdítsd őket.

– Mateo, mi a baj?

– Álvaro beszédének fájljait nézem.

-ÉS?

A bátyja hangja megváltozott.

– Ez nem csak hűtlenség.

Elena Beatrizre nézett. A titkárnő most először hagyta abba a mosolygást.

– Mit találtál?

—Inés privát fotói, egy forgatókönyv egy érzelmileg labilis anyáról, és egy gyermekelhelyezési kérelem vázlatai. Álvaro azt tervezi, hogy a gálán bemutatja új életét, mielőtt elhagyja a régit.

Elena már nem érezte a hideget.

-Biztos vagy benne?

–Előttem vannak az e-mailek. És Beatriz mindenbe belekeveredett.

Mateo mély levegőt vett.

– Menj fel a szolgálati lifttel. Ne azért gyere ide, hogy hazakérd a férjedet. Gyere ide, hogy megakadályozd, hogy kitöröljön onnan.

2. RÉSZ

A szervizliftben fém és izzó drótok szaga terjengett. Inés Elena mellé lépett, kezében a lift gyűrött darabját szorongatva.

Mateo a műszaki szobában várta őket. Letérdelt az unokahúga elé, és óvatosan elvette a kartont.

– Már nem érvényes – mormolta Inés.

– Persze, hogy megéri. Most pedig mesélj el egy fontosabb történetet.

A vezérlőteremben 12 monitoron jelenítették meg a báltermet: kristálycsillárok, fehér asztalok, üzletemberek, újságírók és közel 400 vendég. Középen Álvaro mosolygott Celia Montoro, az egyik legnagyobb adományozó család örökösnője mellett.

Mateo nyitotta meg a prezentációt.

Az első dián Álvaro és a kis Inés látható. Elenát kivágták.

A következő ezt mondta: „A lányom megtanította nekem, milyen károkat okozhat egy kiszámíthatatlan anyai alak.”

Aztán megjelentek az e-mailek.

Beatriz: „Ha Elena jön, a biztonságiaknak meg kell akadályozniuk a bejutását.”

Álvaro: „Nem akarom közvetlenül támadni. Azt akarom, hogy az emberek maguk vonják le a következtetéseket.”

Egy ügyvéd azt mondta: „A korábbi közvélemény segíthet a gyermekelhelyezési tárgyalásokon.”

Elena tovább olvasott, és talált egy másik mappát, amelynek a címe megdermedt benne: „Családi átmenet”. Benne Álvaro, Celia és Inés megrendezett fényképei voltak, mintha egy még nem létező család lennének. Saját lánya egy jövőbeli élet darabkájaként jelent meg, amelyet az ő beleegyezése nélkül terveztek meg.

Inésnek sikerült megnéznie a saját fotóját.

– Anya, apa azt akarja, hogy nélküled éljek?

Elena letérdelt.

– Nem fogja egyedül eldönteni.

Mateo felhívta Clara Ríost, a család megbízható ügyvédjét. Az anyag áttekintése után a nő hajthatatlan volt: megakadályozhatják Inés képmásának nyilvános felhasználását, megőrizhetik a bizonyítékokat és rögzíthetik a történteket, de a gálát nem változtathatják illegális leszámolássá.