– Mariana, ne csináljunk jelenetet!

– Egyetértek. Vedd ki a holmidat.

Kinyitottam a teherautót.

Teresa az ülés felé lendült.

Felkapta a táskáját, a telefonját és a kulcsát.

Kinyújtotta a kezét.

– Haza fogsz vinni.

-Nem.

– Magas vérnyomásom van.

– Hívhatsz egy taxit.

– Én vagyok az anyósod.

– És csak korlátozott felhatalmazást használt fel egy titkos megállapodás megkötésére a férjemmel.

Rám meredt.

Felvettem a dokumentumokkal teli mappát.

Mielőtt becsuktam az ajtót, megnéztem a kesztyűtartót.

Ott találtam valamit, amire nem számítottam.

Két nappal ezelőtt nyomtatott biztosítási árajánlat.

A Julian név szerepelt felül.

És alatta, kézzel írva:

“Rendszeres sofőr: Teresa Ortega.”

Ránéztem az anyósomra.

-Mi ez?

Most először hagyta abba a sikoltozást.

– Kérdezd meg a férjed.

Készítettem egy képet.

Aztán elmentettem a dokumentumot.

Teresa felkapta a rózsaszín bőröndöket, és még egy utolsó fenyegetést tett felém.

– Ha fogod azt a teherautót és megalázod Juliant, el sem tudod képzelni, mit fogsz elpusztítani.

A volán mögé ültem.

– Pontosan ezt fogom kideríteni.

Egyenesen hazahajtottam.

Az út során hat hívást kaptam Juliantól.

Egyikre sem válaszoltam.

Amikor beléptem az épület parkolójába, az autója már ott állt.

Felmentem az emeletre.

A lakás ajtaja nyitva volt.

Julian a nappaliban várt rám.

És az asztalon egy kék mappa volt, amit még soha nem láttam.

A borítón nyomtatott betűkkel ez állt:

„Hitelkérelem – Teresa Ortega házfelújítás”.

A nevem alul szerepelt.

3. RÉSZ
Nem sikítottam.

Ez mintha még jobban megijesztette volna Juliant.

Bementem, becsuktam az ajtót, és letettem a táskámat egy székre.

– Magyarázd el, miért szerepel a nevem az anyukád házának felújítására benyújtott hitelkérelmen.

Julian hirtelen felállt.

– Nem az, amire gondolsz.

– Kitűnő. Akkor nagyon könnyű lesz elmagyarázni.

Megpróbálta elvenni a mappát.

Rátettem a kezem.

– Ne érj hozzá.

– Marianna, figyelj rám!

– Hét éve hallgatlak. Ma rajtad a sor, hogy válaszolj.

Kinyitottam a mappát.

Nem felvett kölcsönről volt szó.

Egy pénzügyi cég által készített előzetes kérelem volt kétszáznyolcvanezer peso hitelre. A dokumentumok között volt a lakcímigazolásunk másolata, Julián fizetési jegyzékei, valamint az üzleti tranzakcióimról készült kinyomtatott dokumentum, amelyet hónapokkal korábban adtam át neki egy egészségbiztosítási kötvény feldolgozása céljából.

Fáztam.

— Honnan szerezted ezt?

– Csak árajánlatokat kértünk.

– Miért használta fel a vállalkozásomtól származó információkat?

– Mert a jövedelmemmel nem engedélyezték az összeget.

Ránéztem.

– És mikor kellett volna megtudnom?

Nem válaszolt.

Folyamatosan ellenőriztem.

Az egyik papírlapon egy tanácsadó által írt üzenet jelent meg:

„A házastárs aláírása és a kiegészítő jövedelem igazolása szükséges.”

Tehát továbbra is szükségük volt az engedélyemre.

Lélegzett.

Ez sokat változtatott.

Julian nem tudott titokban eladósítani.

De a dokumentumaimat használtam fel, hogy megpróbáljam megtenni.

– A teherautó is része volt ennek?

Lehuppant a karosszékbe.

-Nem egészen.

– Ez a válasz igent jelent.

„Anyukámnak fel kellene újítania a házat. Beázik a tető. A villanyvezetékeket is ki akarta cserélni. Azt gondoltam, ha rendszeresen használhatom a teherautót, akkor nem kell taxikra vagy költöztetésre költenem.”

– És miért szerepel a biztosítási ajánlatban ő a szokásos sofőr?

Julian mozdulatlan maradt.

Én készítettem a fényképet.

– A teherautómban találtam.

Végigfuttatta a kezét az arcán.

-Ez anyám ötlete volt.

– De az idézet a nevedben van.

– Mert én hívtam.

Ekkor derült ki az első teljes igazság.

Megkértem, hogy folytassa.

Néhány perc múlva beismerte, mi történt.

Amikor elmondtam nekik, hogy meg fogom venni a terepjárót, Teresa elkezdte mondogatni, hogy abszurd lenne, ha csak nekem lenne “egy ilyen nagy autóm”, amit használhatnék.

Julián beleegyezett.

Először arról beszéltek, hogy kölcsönveszik néhány vasárnap.

Heti két nap után.

Aztán Teresa úgy döntött, hogy hétfőtől csütörtökig szeretné, ha lenne, mert én “a közelben dolgoztam”.

A vidéki ház majdnem egy órányira volt Guadalajarától.

Növényeket, bevásárlást, anyagokat és szerszámokat akart vinni.

Julian tudta, hogy nem fogadnám el.

Így hát elkezdtek keresni egy módot, hogy olyan helyzetet mutassanak be nekem, amikor már nehezebb lenne visszafordítani.

A hamis mérgezés tőlük származott.

A meghatalmazás nem volt tervben eleve, de amint azt javasoltam Juliannak, hogy vegye fel a teherautót, meglátta a lehetőséget.

–Szóval úgy tettél, mintha rosszul lennél, hogy anyádat is belefoglaljam.

-Igen.

A szó súlyosan esett.

– És akkor?

–Anya el akarta érte jönni. El akartam mondani, hogy muszáj volt, és mivel már ő vezette az autót és nála volt a kulcs, el tudjuk intézni.

Csak egyszer nevettem.

A humora.

– Megszervezzük magunkat?

– Nem akartam, hogy verekedés legyen belőle.

– Megtévesztést terveztél, mert nem akartál verekedni.

– Azt akartam, hogy megértsd, hogy házasok vagyunk.

– A „házas” azt jelenti, hogy anyukád intézi, hogy mit veszek?

-Nem.

– A „házas” azt jelenti, hogy az üzleti dokumentumaimat használod hiteligényléshez anélkül, hogy értesítenél engem?

– Nem hagyták jóvá.

– Ez nem válasz.

Lehajtotta a fejét.

-Nem.

Elővettem a mobilomat.

Megnyitottam a Renata által küldött képernyőképeket.

– Itt azt írtad: „Először is, hagyd, hogy a teherautó elhagyja a kereskedést. Aztán meglátjuk, hogyan tudunk vele érvelni.” Mit jelent az, hogy „érvelj velem”?

– Hogy beszélnénk.

– Nem. Most csak beszélünk. Amit te tettél, azt nyomásgyakorlásnak hívják.