Raúl, aki vagyonnal tartozott csődbe ment vállalkozások és szerencsejáték miatt, pénzt kapott egy, a Salcedo családhoz köthető közvetítő cégtől.

Az volt a feladata, hogy meggyőzze Alejandrót a felszerelés jóváhagyására.

Amikor a férjem ezt elutasította, Raúl olyan emberekkel kezdett kapcsolatba lépni, akik nem voltak hajlandóak milliókat veszíteni.

Daniel felfedezte a sógorom által aláírt banki átutalásokat, üzeneteket és szerződéseket.

Azt is bizonyította, hogy Fernanda a nevemben próbált nyomást gyakorolni Alejandróra.

Emlékeztem a beszélgetésekre, amiket a temetés után mutatott nekem.

„Mi van, ha az egész hazugság?” – kérdeztem.

Dániel szomorúan nézett rám.

– Vizsgáljuk az ügyet, Mariana. Egyelőre nincs bizonyíték arra, hogy a férjednek kapcsolata lett volna vele.

Ezek a szavak megríkattak.

Nem azért, mert azonnal vissza tudtam volna nyerni a bizalmamat Alejandróban, hanem mert megértettem, hogy valaki a legbensőségesebb sebeinket használta fel arra, hogy elpusztítson.

Közben a terhességem is előrehaladt.

Addig dolgoztam, amíg az orvosom pihenést nem javasolt. Doña Carmen húslevest főzött, elkísért a megbeszélésekre, és mindig talált kifogást, hogy gyümölcsöt tegyen az asztalomra.

Egyik délután sírva talált, miközben a babám első takaróját hajtogattam.

„Hiányzik a férjed?” – kérdezte.

– Minden nap. De most már azt sem tudom, hogy sírnom kellene-e miatta.

Leült mellém.

„Kedvesem, ma nem kell rendbe tenned az összes érzésedet. Először is törődj a gyerekeddel. Később lesz időd eldönteni, mit kezdj a felnőttekkel.”

Ezek a szavak segítettek továbblépni.

Elkezdtem elmenteni az összes megkeresésemet, receptemet, jövedelemigazolásomat és fenyegető üzenetemet.

Daniel elmagyarázta nekem, hogy Alejandro családja nem veheti el tőlem a fiamat pusztán azért, mert több pénzük van, de jogi úton kell reagálnunk minden megfélemlítési kísérletre.

Raúl folyamatosan üzeneteket küldött nekem.

Azt mondta, hogy egy nő egyedül nem tud megfelelően felnevelni egy gyereket, és hogy el kell fogadnia a családja segítségét.

Egy nap még Fernanda kíséretében is megjelent.

„Hálásnak kellene lenned, hogy még mindig segíteni akarunk neked” – mondta nekem.

Az ajtó mellett ültem, Doña Carmen pedig tanúként volt jelen.

– Nincs szükségem a segítségedre.

Fernanda megvetően mosolygott.

– Ne feledjük, hogy egy olyan világban élünk, ahol a pénz sok mindent megoldhat.

Egyenesen ránéztem.

– Akkor remélem, lesz elég pénzed mindazért, amit tettél.

A mosolya eltűnt.

A terhesség nyolcadik hónapjában Doña Mercedes bejött a szobámba egy kosár gyerekruhával.

Most először tűnt úgy, mintha hajlandó lenne bocsánatot kérni tőlem.

– Mariana, sokat gondolkodtam a történteken. Talán túl szigorú voltam veled.

Közbeszólás nélkül hallgattam végig.

–Gyere haza. A szobád még mindig ott van. Ha megszületik az unokám, mindannyian tudunk róla gondoskodni.

– És mi fog történni velem?

Anyósom összevonta a szemöldökét.

– Hogy érted azt, hogy veled?

–Tudni akarom, hogy azért hív-e meg, mert családtagnak tekint, vagy mert a fiamat a közelében szeretné tudni.

Letette a kosarat az asztalra.

– Az a gyerek a mi vérünket hordozza.

– Az enyém is az övé.

– Ne légy önző. Alejandro a fiam volt.

Mély lélegzetet vettem.

– És ő volt a férjem. Mégis kidobtál a házadból, miközben még gyászoltam őt.

Megkeményedett az arckifejezése.

– Csak azt szeretném biztosítani, hogy az unokám rendesen felnőjön.

Aztán mondott valamit, ami végre felfedte a szándékait.

– Ha nem jutunk megállapodásra, keresni fogjuk a módját, hogy egy bíró felülvizsgálja az életkörülményeit.

Doña Carmen felháborodottan felállt.

– Asszonyom, hagyja abba a fenyegetőzését! Egy anya nem veszíti el a gyermekét, mert egy szerény szobában lakik.

Anyósom felkapta a táskáját és elviharzott.

Mindent rögzítettek a telefonommal.

Még aznap délután elküldtem a hangfelvételt Danielnek.

– Jól tetted – felelte. – És van még hírem. Lucía beszélni akar veled. Azt mondja, van valami Alejandróval kapcsolatban, amit még nem tud elmagyarázni neked telefonon.

Éreztem, ahogy a szívem a mellkasomban dübörög.

Él?

Dániel túl sokáig várt a válasszal.

– Nem szeretnék olyan választ adni, amit személyesen még nem tudok megerősíteni. Kérlek, bízz benne, hogy azon dolgozunk, hogy feltárjuk a teljes igazságot.

Elviselhetetlen remény és félelem keverékével tettem le a telefont.

Két héttel később, egy viharos éjszakán kezdődtek a fájásaim.

Épp befejeztem a vacsorát, amikor hangokat hallottam az udvarról.

Raúl Fernandával és az anyósommal érkezett.

A sógorom egy másik mappát vitt.

– Ma este rendbe tesszük a dolgokat – jelentette be.

– Mindjárt szülök. Nem fogok vitatkozni.

–Pontosan ezért kell aláírnod. Anyának engedélyre van szüksége ahhoz, hogy gondoskodjon a gyerekről, amíg a DNS-tesztet végzik.

Elolvastam az első pár sort.

A dokumentum célja az volt, hogy felhatalmazza anyósomat, hogy a születése után döntéseket hozzon a babámmal kapcsolatban, és lehetővé tegye Raúl számára, hogy kezelje bizonyos vagyontárgyakat, amelyekről azt állították, hogy a gyermek tulajdonát képezik.

– Nem akarsz segíteni nekem – mondtam. – A fiamat és az örökségét akarod irányítani.

Fernanda közeledett.

– Mariana, ne viselkedj úgy, mint egy áldozat. Senki sem fog hinni neked, ha azt mondod, hogy mindannyian összeesküdtünk ellened.

Raúl ököllel az asztalra csapott.

– Írd már alá!

Abban a pillanatban erős fájdalmat éreztem az alsó hasamban.

Egy szék támlájába kapaszkodtam.

Meleg folyadék kezdett lefolyni a lábaimon.

– Doña Carmen… Azt hiszem, jön a babám.