„Felülvizsgálatot fogok rendelni, mert egy több ezer embert foglalkoztató cég védelméért vagyok felelős. A házasságunk nem határozhatja meg a felülvizsgálat kimenetelét, sem a te károdra, sem a védelmedre.”

Javier zavartnak tűnt.

Bosszúra számítottam.

Könnyebb volt szembenézni a bosszúval, mint a következményekkel.

– Kirúgsz engem?

– Nincs szándékomban egy személyes ügyből rögtönzött munkaügyi bírósági ítéletet csinálni 150 ember előtt.

Arturo kissé bólintott.

—A HR és Audit osztály felülvizsgálja a dokumentációt. A szokásos eljárást követik.

Javier körülnézett.

Többen, akik percekkel korábban még kezet akartak vele fogni, most kerülték a tekintetét.

De úgy tűnt, Elena sem élvezi.

Ez volt az, ami leginkább lefegyverezte.

Nem várt éveket arra az éjszakára, hogy elpusztítsa őt.

Vártam, hogy találkozzam vele.

És én már ismertem őt.

Klára hátrált egy lépést.

– Semmit sem tudtam erről.

Elena ránézett.

– Melyik részből?

Klára nem válaszolt.

„Nem tudtad, hogy nős?” – kérdezte Elena.

Klára lesütötte a szemét.

-Igen.

– Nem tudtad, hogy a nyaklánc az enyém?

Csend.

– Javier azt mondta, hogy gyakorlatilag nem is használtad.

– Ez nem jelenti azt, hogy az övé volt.

Klára nyelt egyet.

-Sajnálom.

Elena figyelte az arckifejezését.

Nem tudtam, hogy a bocsánatkérés megbánásból vagy félelemből fakadt.

És most először döntötte el, hogy neki sem kell tudnia.

– Elmehetsz.

Javier reagált.

– Klára nem megy el.

Elena ismét ránézett.

Egy pillanatra arrogancia jelent meg rajta, mint egy ősi reflex.

Szokása volt, hogy akkor is parancsokat osztogatott, amikor a talaj megnyílt a lába alatt.

Klára már korábban megértette.

Felvette a táskáját.

-Szabadság.

– Klára…

-Nem.

Más arckifejezéssel nézett Javierre.

–Azt mondtad, vége a házasságodnak. Azt mondtad, hogy Elena rád támaszkodik, és azért nem megy el, mert nem tudja eltartani magát.

Javier lehunyta a szemét.

Elena valami furcsát érzett.

Nem meglepő.

Megerősítés.

Pontosan ez volt az a történet, amit egy hozzá hasonló embernek ki kellett volna találnia.

Klára folytatta:

– Azt is mondtad, hogy a ház a te neveden van.

Elena kissé oldalra billentette a fejét.

A házat évekkel a házasságkötés előtt a Valdés Group egyik holdingtársasága vásárolta meg.

Javier soha nem vette a fáradságot, hogy átnézze a dokumentációt.

Egyszerűen azt feltételezte, hogy minden, amit használ, az övé.

– Menj el, Klára! – ismételte Elena.

Ezúttal a nő hátranézés nélkül távozott.

Javier egyedül maradt a főasztalnál.

Elena odalépett a nyaklánchoz, óvatosan felvette, és becsukta a táskájába.

Artúr megkérdezte:

– Azt akarják, hogy lemondjuk az eseményt?

Elena körülnézett.

Voltak olyan alkalmazottak, akik teljesen ártatlanok voltak.

Olyan emberek, akik Valenciából, Bilbaóból, Sevillából vagy Lisszabonból utaztak, hogy részt vegyenek egy céges ünnepségen.

Nem akartam, hogy két ember még nagyobb látványosságot csináljon az egész estéből.

– Nem. Folytasd.

Javier idegesen felnevetett.

–Folytatás? Ezután?

Elena ránézett.

– A cég nem azért létezik, hogy ünnepelje az egódat.

A kifejezés újabb csendet váltott ki.

Ezúttal úgy érezte, hogy keményen bánt vele.

De a nő nem vonta vissza.

Javier mély lélegzetet vett.

– Mióta vagy elnök?

– Még mielőtt megismertelek volna.

– És nyolc évig hazudtál nekem?

Elena elfogadta a csapást.

Jogos kérdés volt.

– Életem egy hatalmas részét elrejtettem előled.

– Ez hazugság.

-Igen.

Elena nem próbálta leplezni.

–Hiba volt azt hinni, hogy fel tudok építeni egy házasságot úgy, hogy valami ennyire fontos dolgot elkülönítek tőle.

Javier látszólag visszanyerte a teret.

– Akkor ez is a te hibád.

Elena lassan megrázta a fejét.

– Az én titkom az én felelősségem. A kegyetlenséged a te felelősséged. Az egyik dolog nem teszi elfogadhatóvá a másikat.

Újra szóhoz sem jutott.

– Elmondhattad volna az igazat.

– És talán akkor soha nem fedeztem volna fel a tiédet.

Javier lesütötte a tekintetét.

Azon az estén először nem úgy nézett ki, mint egy alelnök.

Úgy nézett ki, mint az a fiatalember, akivel Elena évekkel korábban találkozott.

De ez a kép nem sokáig tartott.

– Mindent, amit tettem, értünk tettem.

Elena szomorúságot érzett.

– Nem, Javier. Talán eleinte. Aztán elkezdtél olyan dolgokat csinálni, amikért mások csodálni kezdtek.

A szobára mutatott.

– És végül meg kellett utálnod valakit ahhoz, hogy úgy érezd, felemelkedtél.

Végighúzta az arcát.

– Mit akarsz, mit tegyek?

A kérdés túl későn érkezett.

Elena emlékezett rá, hogy az elmúlt két évben hányszor próbált beszélni vele.

A vacsorákat lemondták.

A ruhájával kapcsolatos megjegyzések.

A viccek a kollégái előtt.

Ahogy megvetően elkezdte „háziasszonynak” nevezni, pedig a lány diszkréten egy sokkal nagyobb üzleti struktúrát vezetett, mint a cég, ahol ő dolgozott.

Az az éjszaka csak láthatóvá tett valamit, ami már régóta történt.

-Semmi.

Javier felnézett.

-Semmi?

– Már nincs szükségem semmire, hogy meggyőzz.

Megértette.

– Külön akarsz válni?

Elena mély lélegzetet vett.

– Holnap fognak beszélni az ügyvédeink.

–Nem lehet egy éjszaka alatt nyolc évet eldönteni.

– Nem fogom őket egy éjszaka alatt eldönteni.

Mereven bámult rá.

– Ma este lehetetlenné tetted, hogy úgy tegyek, mintha az elmúlt két évben nem láttam volna.

Javier beleroskadt egy székbe.

Senki sem közeledett.

Elena együttérzést érzett.

Nem elég ahhoz, hogy visszamenjünk.