– Feltettem neked egy kérdést.
-Igen.
Nem hallatszott morgás.
Még az sem.
Csak csend.
– És te hagytad, hogy ez megtörténjen?
Alejandro rám nézett.
– Azt hittem, átmeneti lesz.
– Mert szükséged volt Arturo Castañedára – mondtam.
Artúr felállt.
– Nagyon vigyázz, mire célzol.
Diego kinyitotta a mappáját.
– Semmire sem célzunk.
Elővett több mappát.
Letette őket az asztalra.
— Jogi csapatunk ma reggel megkapta az SF-302 ingatlannal, az átruházásokkal, a beszállítókkal és a bizalmas információkhoz való jogosulatlan hozzáféréssel kapcsolatos dokumentációt.
Alejandro arca elvesztette a színét.
Folytattam:
– Amikor Valeria átvette a titkárnői posztot, rendszergazdai jogosultságokat szerzett olyan rendszereken, amelyeket soha nem lett volna szabad megadnia neki.
Az első hetében információkat töltött le a pályázatokról, a költségekről és a beszállítókról.
Ugyanazt a számítógépet használta a bejelentkezéshez, mint az Elnökség, amikor Alejandro távol volt.
– Ez hazugság – mondta Valéria.
Elővettem a telefonomat.
—Itt vannak a hozzáférési naplók.
Valeria kétségbeesetten nézett Alejandróra.
– Megadta nekem a jelszavakat!
Alejandro felé fordult.
– A munkádhoz adtam hozzáférést, nem az információlopáshoz.
– Te is tudtad a megbízásokat!
Arturo ököllel az asztalra csapott.
-Csendben maradj!
Túl késő.
Több menedzser is felkapta a fejét.
Diego elvett egy másik mappát.
– Köszönöm, hogy megerősítettél.
Arturo ekkor megértette, hogy a jelenlévő ügyvédek dokumentálják a találkozót.
Lassan leült.
Már hetekkel a lefokozásom előtt elkezdtem észrevenni a szabálytalanságokat.
Az Asesores del Centro nevű cég díjakat számított fel a projekttel kapcsolatos tranzakciókért.
Nem volt hivatalos kapcsolata a Castañeda családdal.
De egy másik, Arturo egyik korábbi partnere által vezetett céggel közös adóilletőséget kötött.
Továbbá, a Valeria által nemrégiben megvásárolt három lakást a csoport beszállítóihoz kapcsolódó szervezeteken keresztül fizettek ki.
A legsúlyosabb dolog egy újabb műtét volt.
Hónapokkal korábban Alejandro megkért, hogy írjak alá vagyonmódosításokat, azzal érvelve, hogy ezek egy nemzetközi felvásárlás során védenének minket.
A valóságban a korábban házastársként védelmet nyújtó vagyontárgyak egy részét egy közvetítő céggel kapcsolatban álló vagyonkezelői alapba helyezték át.
– Azt mondtad, hogy egy audit miatt van – emlékeztettem rá.
Alejandro lesütötte a szemét.
– Részben az volt.
Részben?
– Külön kellett választanunk a vagyontárgyakat.
– És sikerült kapcsolatba kerülnie olyanokkal, akik segíthettek az engedélyekkel?
– Soha nem akartam elvenni tőled semmit.
– De megcsináltad.
Doña Mercedes a botjával a padlóra csapott.
– Alejandro, három hónappal ezelőtt figyelmeztettelek, hogy ne használd a házasságodat üzleti eszközként.
Felnézett.
Az idős asszony arcán a csalódottság tükröződött, ami sokkal fájdalmasabb volt, mint a harag.
– A nagyapád úgy építette fel a céget, hogy raktárból származó anyagokat adott el – folytatta. – Nem azért, hogy te dönthess úgy, hogy a feleséged méltóságát egy engedélyért elcserélheted.
Alejandro felállt.
– Hibáztam, de ki tudom javítani őket.
Rám nézett.
– Mariana, visszaadom az összes vagyontárgyat. Visszakapod a pozíciódat. Ha akarod, kinevezelek alelnöknek. Valeriát azonnal kirúgom.
Valeria rémülten figyelte.
– Kirúgsz azok után, amiket érted tettem?
– Amit tettél, az a cég tönkretétele volt.
Kétségbeesetten felnevetett.
– Nem. Te tetted tönkre. Azt mondtad, Mariana mindent elfogad, mert végül mindig megbocsátott neked.
Ezek a szavak megbántottak.
Nem azért, mert újak voltak.
De mivel megerősítettek valamit, amit túl későn értettem meg.
Alejandro a türelmemet gyengeségnek tartotta.
Mivel három éven át a háta mögött dolgoztam, dokumentumokat javítottam, kora reggel jelentéseket készítettem és botrányokat kerültem, továbbra is tudott egy kicsit tovább ösztönözni.
Nem voltam a partnere.
Ő volt az az ember, aki mindig vállalta a döntései következményeit.
„Te mondtad?” – kérdeztem.
Alejandro gyorsan tagadta.
„Dühös voltam. Valeria manipulál…”
Megnyomtam egy másik hangfájlt.
A saját hangja hallatszott a telefonból.
„Hadd érezze magát fontosnak néhány hétig. Néha fel kell áldoznod valami apróságot, hogy megvédj valami nagyot.”
Alejandro elhallgatott.
– Ezt mondtad – válaszoltam. – Nem, Valeria.
Doña Mercedes lehunyta a szemét.
Diego egy pillanatra elnézett.
Mély lélegzetet vettem.
– Míg te a Santa Fe projekt mennyit ér, én azt tapasztaltam, hogy mennyit ér neked a méltóságom.
Senki sem válaszolt.
Diego az asztal közepe felé csúsztatta az utolsó dokumentumot.
A Grupo Montemayor felfüggesztett minden tárgyalást a Grupo Salgadóval a megfelelőségi felülvizsgálat befejezéséig.
A finanszírozásunk nélkül a projekt gyakorlatilag megbénult volna.
Továbbá a Montemayor által megbízott külső cég már elküldte a pénzügyi információkat az illetékes hatóságoknak felülvizsgálatra.
Artúr felállt.
– Ez karriereket, munkahelyeket, egész családokat tehet tönkre.
„Akkor ezt át kellett volna gondolniuk, mielőtt egy céget használtak személyes malacperselynek” – mondtam.
– Tudunk alkudni.
– Pontosan ezt próbálta velem csinálni mindenki itt a kezdetektől fogva.
Valéria sírni kezdett.
– Csak meg akartam tartani az állásomat.
Ránéztem.
– Nem. Azt akartad bebizonyítani, hogy következmények nélkül megalázhatsz valakit.
– Nem tudtam, hogy ki maga.
– Még mindig nem érti.
Közeledtem.
– Nem számít, hogy ki vagyok.
Az ajtó felé mutattam, ahol Mrs. Lupita diszkréten megjelent két alkalmazottal.
– Ha te is ugyanezt tetted volna vele, az ugyanolyan undorító lett volna.
Lupita lesütötte a szemét, és megmozdult.
–Sosem az volt a probléma, hogy megaláztad Diego Montemayor húgát. A probléma az volt, hogy azt gondoltad, egy erős vezetéknévnek kell lennie ahhoz, hogy valaki tiszteletet érdemeljen.
