Aurelio megkérte a titkárt, hogy őrizze meg a dokumentumokat, hogy a közjegyző hivatalosan is tisztázhassa a történteket. Aztán elvette a toll mellett heverő szerződéstervezetet.

Kettétörte.

– Ilyen feltételek mellett nem írjuk alá.

Rodrigo felkelt.

– Fizetéseket kell fizetni. Már vásároltam is, amiket erre az üzletre alapoztam.

– A munkások nem fognak megfizetni azért, amit tettél.

Aurelio Ignacio felé fordult.

Azt javasolta, hogy vizsgálják felül a készleteket, és az ő beleegyezésével közvetlen kávévásárlásról tárgyaljanak, anélkül, hogy Rodrigónak megadná a remélt kereskedelmi hitelt.

Ignacio beleegyezett, hogy később beszél. Először is vissza akarta kapni a szobáját, és meg akarta tudni az összes adósságát.

A közjegyző azt javasolta, hogy vizsgálja felül és hivatalosan korlátozza fia közigazgatási hatásköreit. Ignacio arra kérte, hogy készítse elő a szükséges lépéseket.

Nem kiabált. Nem követelte, hogy Rodrigo hagyja el a birtokot.

Ez a nyugalom elviselhetetlen volt annak a férfinak, aki két nappal korábban letépte az egyik csizmáját.

Még aznap délután Eusebio és Martina bevitték a bőröndöket a házba. Ignacio követte őket, és látta, hogy leszedték Elena portréját a falról.

Martina visszatette az ágy mellé.

Az öregember végighúzta az ujjait a kereten.

– Ez így rendben van.

A következmények a következő napokban jelentkeztek.

A bank felfüggesztette Rodrigo hitelének elbírálását, miután megtudta, hogy nincs aláírt szerződés. A beszállítók követelték a fizetési határidők felülvizsgálatát. A számlák olyan bútorokra, asztali eszközökre és lakásfelújításokra fordított kiadásokat mutattak ki, amelyek nem kapcsolódtak a termelés fejlesztéséhez.

Ignacio intézkedett a fizetésekről, visszaadta, amit még vissza lehetett adni, és megvédte a bérekre szánt pénzt.

Rodrigo eladta az óráját és számos más vásárolt tárgyat, hogy lenyűgözze a látogatókat. Ez nem volt elég a dolgok megoldásához, de a felelősségtudat kezdetét jelentette.

Beatriz szerdáig kitartott.

Amikor rájött, hogy Ignacio újra dönteni fog, és Rodrigo nem férhet hozzá szabadon a pénzhez, összepakolta a táskáit.

–Nem azért mentem férjhez, hogy végül érméket számolgassak egy farmon.

Rodrigo a lépcsőről figyelte.

„Nem volt hiány érméből, amikor megérkeztél. Hiányzott a tisztelet.”

– Most kiderült, hogy mindez az én hibám volt.

Lassan megrázta a fejét.

– Elvettem a csizmáit. Meghamisítottam az aláírását. Sok mindent mondtál, de én voltam az, aki úgy döntött, hogy megteszem őket.

Beatriz elment a nővéréhez Xalapába.

Rodrigo nem próbálta megállítani.

Csütörtökön, miután egyedül vacsorázott, az istállóban találta az apját. Nem aludt ott: elment egy bőrszíjért és a lámpásért, amit Martina elfelejtett elvinni.

A csizmák még mindig az ajtó mellett lógtak.

Rodrigo megállt alattuk.

– Nem tudom, hogyan kérjek tőled bocsánatot.

Ignacio az asztalon hagyta az övet.

– Kezdd azzal, hogy elmondod, miért.

A fia anélkül beszélt, hogy a ház felé nézett volna.

Azt mondta, felkészülten tért vissza a sikerre, és felfedezte, hogy a munkások még akkor is az apjával konzultáltak, amikor ő adta ki az utasításokat.

Zavarta, amikor a vásárlók Ignacio után érdeklődtek. Fájt neki hallani, hogy ő és Elena hogyan szedtek szét mindent.

Ahelyett, hogy tanult volna, elkezdte azt gondolni, hogy el kell utasítania, hogy bebizonyítsa a saját értékét.

–Szégyelltem magam, hogy semmit sem építettem. És végül téged is szégyelltem magam előtt.

Ignacionak eltartott egy ideig, mire válaszolt.

Kint Martina becsukta a konyhaajtót. A teraszon csak a mosogatók felé zubogó víz hangja hallatszott.

– Amikor elküldtelek tanulni, azt hittem, a te kezeid kevésbé fognak szenvedni, mint az enyémek. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer majd felhagysz a játékkal.

Rodrigo eltakarta az arcát.

Az apja nem lépett oda azonnal.

Hagyta, hogy sírjon, hadd engedje le a kezét, és hadd nézzen egyenesen a szemébe.

– Megbocsátok – mondta végül. – De a számlák továbbra is az én gondjaimban maradnak. És a szavadnak újra ki kell érdemelnie a helyét.

-Értem.

– Még nem. Majd megérted, ha dolgozol rajta.

Másnap reggel Rodrigo még pirkadat előtt megjelent az udvaron.

Egy használt inget és Eusebiotól kölcsönkért csizmát viselt. Bocsánatot kért a munkások előtt, anélkül, hogy arra kérte volna őket, hogy felejtsék el a történteket.

Eusebio adott neki egy kapát.

– Ma meg fogjuk tisztítani az öntözőárkokat.

Rodrigo kínosan fogadta.

Senki sem nevetett.

A következő hónapokban megtanulta a metszést, az ösvények javítását és a beteg növények felismerését. Amikor elérkezett a szüret ideje, egész napokat töltött érett cseresznyék válogatásával, kosarak cipelésével és a szárítási folyamat ellenőrzésével.

Visszatért a matematikához is, ezúttal apja mellett. Tanulmányai akkor kezdtek hasznosnak bizonyulni, amikor már nem használta őket a felsőbbrendűsége bizonyítékaként.

Voltak rosszkedvű és hibákkal teli napok. Ignacio kijavította anélkül, hogy megalázta volna. Rodrigo megtanult úgy hallgatni, hogy közben nem érezte magát kisebbnek.

Miután véget ért az aratás, Aurelio visszatért.

Nem volt vászonterítő vagy bolti virág. Martina kávét és édes kenyeret szolgált fel. Ignacio átnézte a számokat, Rodrigo elmagyarázta a költségeket, Eusebio pedig megerősítette, hogy a rendelést a megbeszélt időpontban ki tudják szállítani.

Az új szerződést minden szükséges hozzájárulással aláírták.

Ezután apa és fia felsétáltak a kávéültetvény tetejére.

Rodrigo a csizmáira nézett. Az aratás során keresett pénzéből vette őket.

– Azt akarom, hogy olyan sokáig tartsanak, mint a tiéd.

Ignác elmosolyodott.