A tél közepén lányával együtt elűzött fiatal nő… és az elfeledett erdőt otthonná változtatta

A gyermek hajnalban halva született.

Amikor a bába komor arccal elhagyta a szobát, Tomás Alcázar már aláírt néhány dokumentumot apja irodájában.

Catalina Ríos az ágyából látta meg. Huszonhárom éves volt, teste kimerült volt a háromnapos láztól, gyomra pedig annyira üres, hogy minden lélegzetvétel büntetésnek érződött.

Látta a tollat ​​a férje ujjai között.

Látta Don Baltasar Alcázar kezét a fia vállán.

És rájött, hogy azok a papírok nem a baba temetésével kapcsolatosak.

Róla beszéltek.

1798-at írtunk, egy új-spanyolországi városban, amelyet búzaföldek, malmok és fenyőerdők vettek körül. Az Alcázar család két malommal, hatalmas földterületekkel és egy olyan vezetéknévvel rendelkezett, amely több ajtót nyitott meg, mint pénzt.

Catalina négy évvel korábban érkezett. Egy pueblai gyógyszerész lánya volt, aki egy bronzmozsárt, egy gyógyszerekkel teli jegyzetfüzetet és olyan tudást hagyott rá, amit sok család nem tartott méltónak egy nőhöz.

Tomás egy vásáron szeretett bele. Tetszett neki, hogy a lány tud latinul olvasni, hogy ismeri a gyógynövényeket, és hogy sosem süti le a szemét.

A házasság után ez a határozottság már nem tűnt vonzónak a családja számára.

Catalina ingyen főzött, könyvelt és kezelte a munkásokat, akiket Don Baltasar nem volt hajlandó orvoshoz küldeni. Doña Escolástica, az anyósa számára azonban mindez nem számított.

Catalina elvesztette első terhességét. A második Marisol születésével végződött, egy egészséges kislányé, aki most 3 éves.

A harmadiknak kellett volna lennie annak a férfinak, aki örökli a malmokat.

Tomás délben lépett be a szobába. Nem nézett Catalinára.

– Apám szerint az lenne a legjobb, ha elhagynád ezt a házat.

Nem válaszolt.

– Fiatal vagy. A gyógymódjaiddal találsz majd munkát. Adunk neked pénzt az útra.

– És Marisol?

Tamás túl sokáig várt a válasszal.

–Maradni fog. Ez egy Alcázar. Itt lesz élelme, földje és vezetékneve.

Catalina valami hidegebbet érzett, mint a sírás.

– Aláírtad, hogy elválasztasz a lányomtól, miközben a halott fiunk még ebben a szobában van?

– Nem érted. Apám azt mondja, hogy…

– Nem kérdeztem, mit mond az apád.

Tamás hallgatott.

Azon az éjszakán, amikor elsötétedett a ház, Catalina remegő lábakkal ébredt. Bement Marisol szobájába, és alva találta, egy rongybabát szorongatva.

– Anya – suttogta a lány anélkül, hogy teljesen kinyitotta volna a szemét.

-Itt vagyok.

Catalina megtartotta apja jegyzetfüzetét, a mozsárt, néhány fűszernövényt, kenyeret, két ruhát és a szoknyája belsejébe varrt érméket.

Nem fogadta el a Tomás által felajánlott pénzt.

Aztán kendőbe csavarta Marisolt, és a hátsó udvaron keresztül távozott.

Hová megyünk?

-Ki.

– A házon kívül?

–Kívül azon a helyen, ahol szerintük el tudnak választani minket.

A Zirahuén erdő felé sétáltak. Ott állt egy régi erdőőr háza, elhagyatottan, mióta a Korona megváltoztatta a földek igazgatását.

Catalina gyermekkorában járt arra a helyre, elkísérte apját fűzfakérget és macskagyökeret gyűjteni.

Az út szinte az egész napját igénybe vette. Még mindig lázas volt, és a legnehezebb szakaszokban Marisolt kellett cipelnie.

Amikor megérkeztek, a ház úgy nézett ki, mintha összeomlana. Betört ajtóval, tátongó tetővel és nedves szalmával borított padlóval rendelkezett.

Marisol körülnézett.

– Nagyon koszos.

– Akkor ki kell takarítanunk.

– És a lyuk?

– Először a föld. Aztán az ég.

A lány talált egy ágat, és elkezdte söpörni.

Catalina tüzet gyújtott. Megették az utolsó falat kenyeret, és a kandalló ölelésében aludtak el.

A következő napok a hideggel vívott küzdelemmel teltek. Catalina ágakkal, mohával és sárral borította be a tetőt. Vérzett a keze, de nem állt meg.

Egyik reggel száraz tűzifát talált a fal mellett.

Aki szakított vele, 4 nappal később megjelent.

Doña Jacinta volt az, egy idősebb asszony, aki az erdő szélén lakott.

– Nem tudod, hogyan kell nedves fával tüzet gyújtani – jelentette ki, miközben belépett.

– Tudom, hogyan kell próbálkozni.

– Ez egy másik módja annak, hogy azt mondd, nem tudod.

Doña Jacinta megtanította Catalinának, hogyan ismerje fel a gombákat, hogyan találjon szilárd talajt és hogyan készítsen tűzifát télre. Cserébe Catalina kenőcsöt készített a térdére.

Az idős asszony egy héttel később tért vissza.

– Nem azt mondom, hogy a szered működik. Csak azt, hogy ma már tudok járni anélkül, hogy minden egyes lépésnél szitkozódnék.

Marisol elmosolyodott.

– Ez azt jelenti, hogy nagyon tetszett neki.

Doña Jacinta szigorúan nézett rá.

–Ennek a lánynak túl sok véleménye van.

– Az anyjától örökölte őket.

Catalina apjának a jegyzetfüzete mentette meg őket.

A lap szélén feljegyzéseket talált egy lila virágú növényről, amely a forrás közelében nőtt. A helyiek gyomnövénynek tartották, de az apja felfedezte, hogy lepárolva és méhviasszal keverve hatékony balzsamot lehet belőle készíteni izomfájdalmakra és sebekre.

Katalin 6 üveget készített elő.

Marisol minden címkére más virágot rajzolt.

– Ez úgy néz ki, mint egy káposzta – mondta Catalina.

– Ez egy bátor virág.

A falusi piacon többen kerülték a standját. Az Alcázar család már korábban híresztelte, hogy Catalina elhagyta a férjét, miután megölte az örököst, annak gyengesége miatt.

Néma maradt.