A fiatal nőt kislányával együtt az utcára tették a tél kellős közepén… ő pedig otthont teremtett az elfeledett erdő mélyén.

Tomás lemondott a malmok vezetéséről. Tapasztalatát felhasználva egy kisebb közösségi malmot épített, amelyet egy másodlagos vízfolyás hajtott, és a használó családok üzemeltettek.

Egy évvel később ismét bocsánatot kért.

– Nem csak azért, mert leszerződtettem őket. Azért is, mert el kellett veszítenem őket, hogy megtanuljak meglátni őket.

Katalin megfogta a kezét.

– Nem fogom elfelejteni, mit tettél.

– Nem téged kérdezlek.

– De most már figyelhetem, mit csinálsz.

Tomás csak akkor tért vissza hozzájuk lakni, amikor Catalina javasolta. Soha többé nem mentek vissza az Alcázar-házba.

Az erdei lakást választották.

Három évvel később Marisol szépen írt értékesítési főkönyvet vezetett. A szövetkezet balzsamokat és olajokat szállított egészen Valladolidig és Querétaróig.

Doña Jacinta folyton azt hajtogatta, hogy Catalina gyógymódjai valószínűleg nem hatásosak, pedig havonta két üveggel rendelt belőlük.

Catalinának és Tomásnak született egy másik lánya is. Esperanzának nevezték el.

Amikor megszületett, Tomás nem fiút kért. A karjában tartotta a kislányt, és mindenki előtt sírt.

Egy tavaszi reggelen Marisol elkísérte anyját a forráshoz.

– Ha nem rúgtak volna ki minket, mi történt volna?

Katalin levágott egy lila virágot.

–Továbbra is hasznosak lettünk volna egy olyan házban, amely soha nem tanulta volna meg kiejteni a nevünket.

– Itt mindenen a mi nevünk szerepel.

Catalina megfigyelte a helyreállított házat, a közös malmot és az asszonyokat, akik kosarakkal sétáltak fel az ösvényen.

Tomás megjelent, Esperanzát a vállán tartva.

Az Alcázar család évekig azt hitte, hogy egy föld nélküli nőt utasítanak el, aki túl gyenge ahhoz, hogy örököst adjon nekik.

A valóságban kiszabadított egy gyógyszerészt, aki képes volt megmenteni egy várost az aszálytól, megalapította a saját szakmáját, és megtanította a lányának, hogy egyetlen zárt ajtó sem határozza meg annak az értékét, aki kint marad.

Catalina nem azért talált jobb életet, mert valaki megmentette.

Egy jegyzetfüzetből, hat üvegből, egy rugóból és a bátorságból építette fel, hogy ne térjen vissza arra a helyre, ahol őt szándékozták fiúvá faragni, akit nem tudott nekik adni.

Tamás kapott egy második esélyt, de csak miután megértette, hogy a megbocsátás nem öröklött jog.

Marisol pedig a névjegyzék utolsó oldalára ezt írta:

„Kirúgtak minket egy házból.

Anya akkora házat épített, hogy végül az egész völgyet befedte.”