Valentina témát váltott. Néha Nicolás helyett válaszolt. Máskor a szemébe nézett, abban a reményben, hogy megérti, milyen nehéz neki vitatkozni az apjával.

Megértette. Gyorsabban is kezdett enni.

Később jöttek a jó idők. A folyosón ültek kávéval és egy könyvvel, ami Valentina anyjáé volt.

Egyik este félbeszakította az olvasást.

– Unatkozol?

Nicholas már percek óta csukva tartotta a szemét.

– Kérlek, folytasd. Elképzeltem a helyet.

Valentina addig folytatta, amíg az egyik gyertya ki nem aludt.

Amikor Candela végre elfogadott egy széket, Nicolás megmutatta neki, hogyan kell felmászni rá húzás nélkül. Valentina megkerülte a karámot, és ahogy leült, ösztönösen megölelte.

Azonnal elváltak.

Octavio látta őket a folyosóról.

Röviddel ezután Valentina elindult Guadalajarába, hogy eladjon néhány szarvasmarhát. Mielőtt elindult volna, utasította Nicolást, hogy folytassa az evést a házban.

– Csütörtökön visszajövök – mondta neki. – Ne hagyd, hogy kívülállónak érezd magad miattuk.

Hinni akart abban, hogy egy ígéret mindenkitől megvédheti őket.

Azon az estén vacsorára meghívták Licenciado Damián Ledesmát, a szomszédos birtok tulajdonosát, akit Don Severiano választott ki a lánya számára.

Nicholas megérkezett az ebédlőbe, és üresen találta a helyét. A tányérja eltűnt.

Octavio felemelte a poharát.

– Petra ételt tett neki a konyhában.

A szakács zavartan jelent meg mögötte. Nicholas vitába szállva követte.

Onnan hallotta a nevetést és a Valentina esküvőjével kapcsolatos terveket. Később kártyák és érmék zizegését hallotta az asztalon.

Hajnalban eltűnt Don Severiano aranyórája.

Octavio összegyűjtötte a munkásokat az udvaron.

– Új ember érkezett a házba – jelentette be.

Miklós érezte, hogy minden szem felé fordul.

– Ha kérdezni akarsz valamit, tedd fel közvetlenül nekem.

Don Severiano lement, botjára támaszkodva.

– Hozd a bőröndödet.

– Átkutathatod a szobámat, ha én jelen vagyok.

Octavio bement, mielőtt vége lett volna. Visszajött a bőrönddel, és a szökőkútnál kiürítette.

Ingek, szerszámok és zsineggel átkötött levelek hullottak a földre. Rosa fényképe megcsúszott a poron.

Nicholas lehajolt, hogy felvegye. Octavio a csizmája orrával félretolta a portrét.

– Lássuk, te is rejtegetsz-e valamit alatta.

Nicholas megragadta a bokáját, mielőtt újra megérinthette volna.

– Vedd el a lábad.

A hangja arra késztette Octaviót, hogy hátráljon.

Nem találták meg az órát.

Don Severiano a szétszórt tárgyakra nézett.

– A lányom vendégszeretete elfeledtette vele az állapotát. Mától kezdve a mezőgazdasági munkásokkal alszik.

Miklós mindent összeszedett. Petra megpróbált segíteni neki, de a férfi egy intéssel megköszönte, és egyedül folytatta útját.

Eusebio közbe akart lépni, de látva a fiúkat, akik a fizetésétől függtek, hallgatott. Azon az estén vizet vitt az istállóba. Nicolás panasz nélkül elfogadta. Ez csak még jobban elszégyellte az öregembert. Amikor elváltak, megígérte, hogy elmeséli, mit látott, ha bárki megkérdezi.

Az éjszakát azzal töltötte, hogy befejezte a Candelának elkezdett szunyókálást. Hajnalban leírta az utasításait, beszedte a fizetséget az elvégzett munkáért, és elbúcsúzott a brigádvezetőtől, Eusebiótól.

Aztán Valentina visszatért, egy nappal korábban a vártnál.

A ládában, amit cipelt, egy új gyeplő volt. Soha nem nyitotta ki.

Nicholas elsétált a faluba. Don Jacinto a templom mellett ülve találta, és ágyat ajánlott neki a kovácsműhely mögött.

Másnap munkát keresett. Az egyik farmon azt mondták neki, hogy nincs szükségük emberekre. Egy másikon a brigádvezető becsukta az ajtót, amikor meglátta.

– A főnök nem alkalmaz tolvajokat.

Octavio elmesélte a saját verzióját a kantinban.

Nicolás lassan tért vissza. Aznap este elővette a fényképet, letörölte Rosa arcáról a foltot, majd eltette.

Don Jacinto mesélt neki egy karavánról, amely munkásokat keres északon. A pénteki vonattal el is érheti.

Miklós megvette a jegyet.

Eközben Valentina kérdőre vonta a családját.

– Nem találtunk semmit – ismerte el az apja. – De ez nem jelenti azt, hogy…

A nő félbeszakította.

– Ez azt jelenti, hogy nem találtak semmit.

Petra később kereste. Mesélt neki a tányérról, a padlón heverő kártyákról és a portrén lévő csizmáról.

Aztán elkezdte csavarni a kötényt.

– Van még valami. Láttam, ahogy a fiatal Octavio egy aranyláncot tett a nyeregtáskájába, miután elment.

Valentina mozdulatlan maradt.

– Miért nem szólt?

Az idős asszony szégyenkezve nézett rá.

– Mert ez az otthonom már 30 éve, és holnap még mindig kirúghatnak.

Valentina abbahagyta a kérdezősködést. Most először értette meg, hányan élnek ott, gondosan mérlegelve minden egyes szót.

Petrával és Eusebióval bement a nyergestárolóba. Octavio nyeregtáskájában megtalálták az órát. Mellette egy váltó volt, Ledesmának tartozott szerencsejáték-tartozásról.

Másnap reggel összegyűjtötte ugyanazokat a munkásokat.

Octavio álmosan érkezett. Amikor meglátta a nyeregtáskákat a nővére kezében, elsápadt.

Valentina letette az órát az asztalra.

— Magyarázd el.

A bátyja az apja szemébe nézett.

– Vissza akartam vinni. Csak időre volt szükségem.

– Volt időd még arra, hogy tolvajnak nevezd Miklóst a faluban.

Don Severiano kikapta a kezéből a váltót. Kétszer is elolvasta.

– Szégyent hoztál ránk – mormolta.

Valentina felé fordult.

– Te is itt voltál, amikor kiürítették a bőröndöt.

Az öregember megragadta a botját.

– Hibáztam.

– Akkor ezt mondd el azoknak, akik hallották a vádat.

– Nem fogok kimenni a térre, hogy magyarázkodjak egy alkalmazottal kapcsolatban.

Valentina felvette anyja portréját, amit az asztalon hagyott.