1. RÉSZ
—Nem.

Mercedes Ríos szavai úgy hullottak a Delicias állatvásár kellős közepén, mint egy összetört tányér. Közel 300 ember előtt utasította vissza Tomás Alcázart, a régió egyik legsikeresebb farmjának tulajdonosát, közvetlenül azután, hogy az kijelentette, hogy ő az a nő, akivel meg akarja próbálni felépíteni az életét.

Anyja elsápadt. Apja lehunyta a szemét. Nővére, Lucía a szája elé kapta a kezét. A főasztal másik oldalán Leandro Vélez úgy mosolygott, mintha megerősített volna valamit, amire évek óta várt.

Senki sem értette ezt a „nem”-et, mert szinte senki sem ismerte a család mögött rejlő rejtett történetet.

Kilenc héttel korábban, a Meoqui közelében lévő La Noria tanyán Mercedes már reggel 5 óra előtt felkelt, hogy ellenőrizze a kút vízszintjét, az öntözési ütemtervet és minden kiadást egy zöld jegyzetfüzetben. 32 éves volt, és gyakorlatilag mindent ő intézett, bár otthon úgy bántak vele, mintha egy álnokság lenne, akit jobb távol tartani a látogatóktól.

Nyolc évvel korábban elutasított egy elrendezett házasságot Leandroval, a környék fő takarmányboltjának tulajdonosának fiával. Ezt több tucat vendég előtt tette, miután meghallotta, amint a fiatalember elmagyarázza, hogy ha összeházasodnak, többé nem lesz beleszólása, mert „erre valók a férfiak”.

Ettől kezdve a város büszkének, nehéz természetűnek és visszahúzódónak nevezte.

Ezért, amikor kiderült, hogy Tomás Alcázar, egy 39 éves, gyermektelen özvegyember, újraházasodni tervez, Doña Amalia úgy döntött, hogy a legfiatalabb lány, Lucía a legmegfelelőbb jelölt: csinos, kedves, jól társalgó és kérdés nélküli.

A látogatás napján Don Eusebio a hátsó karámba küldte Mercedest.

–Ezen a történeteddel most az egyszer ne lopd el a húgod lehetőségét.

Mercedes nem vita tárgya

Tomás azonban majdnem két órával korábban érkezett. Lucía új ruhája helyett Mercedest találta egy árokban beszorult csizmával, amint éppen segített kijavítani a mezőgazdasági munkás hibáját, aki rossz zsilipet nyitott ki.

„Ha hirtelen bezárnak, a szomszéd panaszkodni fog” – figyelmeztetett Tomás.

Mercedes rá sem nézett.

– Ezért adunk vissza neked egy órát szombaton. Egy szívességre jobban emlékezünk, mint egy bocsánatkérésre.

Tamás elmosolyodott

— Itt dolgozik?

Letörölte a sarat a kezéről.

—Szója van a dueño-nak.

– Szóval te vagy Lucia.

– Nem. Lucía a férjem.

Amikor kimondta a nevét, Mercedes túl későn vette észre, hogy ki áll előtte.

Aznap este vacsora közben Doña Amalia leültette Lucíát Tomás mellé, és Mercedesre bízta a kávé felszolgálását. Úgy tűnt, minden a terv szerint halad, amíg Tomás az üres székre nem mutatott.

– Miért nem eszik velünk Mercedes?

– Jobban szereti a gazdasági udvart, mint az asztalt – felelte az anya idegesen nevetve.

Tomás egyenesen Mercedesre nézett.

– Talán neki kellene kimondania.

Évek óta senki sem kérdezte meg tőle abban a házban, hogy mit akar.

Mercedes csak néhány percre ült le. Ez elég idő volt ahhoz, hogy a vízről, az élelmiszer áráról és arról beszéljen, hogy a tanyán túl sok a szarvasmarha a rendelkezésre álló legelőhöz képest. Don Eusebio a villájával a tányérjához koppintott.

Amikor Tomás elment, felrobbant.

–Az a férfi meglátogatta a húgodat, te meg ott ültél, és hencegtél, hogy mi itt rosszul csináljuk a dolgokat.

– Mondtam egy számot, apa.

– Minden csak szám számodra. A számok nem adják vissza egy család becsületét.

Azon az estén Lucía belépett Mercedes szobájába.

– Nem értem jött.

Mercedes gúnyolódni akart vele, de a húga a fejét rázta.

– Háromszor kérdezett felőled.

Napokkal később, miközben az állatorvos számláit kereste, Mercedes nyitva találta apja íróasztalának tiltott fiókját. Benne egy nyolc évvel korábban aláírt váltó volt Severiano Vélez, Leandro apja javára. A biztosíték a kút, az északi legelők és a ház volt.

Mercedes fázott.

– Mikor jár le az érvényessége?

Don Eusebio nem volt hajlandó ránézni.

– szeptember 30-án.

– És hogyan tervezi kifizetni?

Apja hallgatása válaszolt, mielőtt megtette volna.

Ugyanazon a délutánon egy új teherautó gördült be a telepre. Leandro Vélez szállt ki belőle világos öltönyben, nyolc évvel idősebbnek látszott, de ugyanazzal a mosollyal az arcán.

– Apám azt mondja, hogy a családok közötti adósságokat családként lehet rendezni.

Lucia mozdulatlan maradt.

Mercedes ekkor megértette azt a részt, amit senki sem mert kimondani: ha továbbra is elutasítja, talán megpróbálják átadni a húgát.

És most először tűnt kevésbé veszélyesnek a váltó, mint az esküvő, amit vele terveztek.

2. RÉSZ
Tomás folytatta La Noria látogatását. Doña Amalia ragaszkodott hozzá, hogy Lucíát a nappaliban ültesse le, de minden kifogást talált, hogy a karámnál vagy az öntözőároknál végül Mercedesszel beszélgethessen.

Megkérdeztem tőle, hogyan dönti el, mikor adja el a szarvasmarhákat, miért őriz meg minden nyugtát, és miért hagyta abba a régi egyházközségi zongorázást.

Egyik délután megtudta, hogy Mercedes még soha nem látta a tengert.

– Pár órányira van autópályán – mondta.

– Több aratás is hátra van annak, aki nem tudja elhagyni ezt a ranchot.

Augusztusban felerősödtek a pletykák. Doña Amalia úgy hitte, hogy Tomás végül megkéri Lucía kezét. Severiano Vélez viszont mást hitt: hogy elveszíti az irányítást a Ríos család felett.

Szeptember 1-jén érkezett egy levél, amelyben emlékeztették őket a váltó esedékességére, és felajánlották, hogy „meghallgatnak egy családi megoldást”.