Mercedes felállt.

– Kérem, engedje meg, hogy elmagyarázzam a számlákat.

– Ez egy partnereknek szóló találkozó – válaszolta az elnök.

Tamás felállt.

– Akkor arra kérlek, hogy hallgass rá.

Severiano elmosolyodott.

– Nem vagy rokona a Ríos családnak.

Don Eusebio letette a tollát.

– Én vagyok a partner.

Mercedesre nézett.

– És azt akarom, hogy a lányom beszéljen az én nevemben.

Számára ez a gesztus többet jelentett bármilyen beszédnél. A férfi, aki évekkel korábban elküldte, most mindenki előtt megadta neki a jogot.

Mercedes nyitotta ki az első zsákolást.

– Nem azért vagyok itt, hogy azt mondjam, nem tartozunk semmivel. Azért vagyok itt, hogy megmutassam, senki sem tudja, mennyivel tartozunk, mert a számlák nem állnak egyenlegben.

Letette az asztalra a váltó másolatát, majd a takarmánybolt 16 nyugtáját.

– Mindegyiken van aláírás vagy pecsét. Mindegyik megfelel a La Noriánál nyilvántartott fizetéseknek.

Severiano keresztbe fonta a karját.

– Érdekek léteznek.

– Igen. Ezért hoztam valami mást.

A Mercedes elővette az 1988-as nyugtát.

– Itt elismeri, hogy 54 szarvasmarha fejéért kapta meg a pénzt fizetségként.

Aztán megnyitotta a következő államokat.

—Ez a fizetés egyikben sem szerepel.

Az elnök kétszer is elolvasta a dokumentumot.

„Lehet, hogy adminisztratív hiba történt” – mondta Severiano.

Robles ügyvéd felállt.

– Pontosan ezért nem szabad ma átruházási szerződést aláírni. Van egy, a hitelező által elismert fizetés, amelyet később nem tükröztek. A tartozás hivatalos rendezése szükséges, mielőtt bármilyen garancia érvényesíthető lenne.

A teremben megváltozott a hangulat. Sokan a jelenlévők közül hitelre vásároltak élelmiszert a Vélez családtól, és azon kezdtek tűnődni, vajon mikor ellenőrizték már a saját számláikat.

Severiano megpróbálta felvenni a mappát.

– Még nem – mondta az elnök –. Először is, ezt a napirendi pontot felfüggesztették, és az okot feljegyezték.

Leandro felkelt.

– Menjünk, apa.

-Leül.

– Ez sosem a pénzről szólt!

A szoba mozdulatlan volt.

Leandro Mercedesre nézett.

– Azért, mert ott hagytál mindenki előtt állni. Évekig kinevettek.

„És sajnálom” – válaszolta. „Huszonnégy éves voltam, és beszélnem kellett volna veled a buli előtt. De a nemet mondani még mindig jogom volt.”

– Apám azt akarta, hogy megértsd, mibe került megalázni minket.

Mercedes a tekintetét fogva tartotta.

– Szóval nyolc éven át fizettek nekik egyetlen délutánért.

Don Eusebio felkelt.

– Nem. Az én hibám is volt.

Elcsuklott a hangja.

– Nyolc éven át hagytam, hogy azt mondják, a lányom tönkretett egy üzletet. Az igazság az, hogy megpróbáltam őt is bevonni az üzletbe. Amikor visszautasította, szégyelltem bevallani, hogy olyasmit tárgyaltam ki, ami soha nem az enyém volt.

Doña Amália sírni kezdett.

„Mercedes több mint 12 évig működtette a La Noriát” – folytatta Don Eusebio. „Tudta, mennyibe kerül egy vakcina, meddig bírja a kút, és mikor kell eladni. Én pedig megbüntettem, mert könnyebb volt hibáztatni, mint elfogadni, hogy megvolt benne a bátorság, ami bennem hiányzott.”

A megállapodást felfüggesztették.

A következő két hétben Robles ügyvéd, egy könyvelő és Severiano képviselője áttekintették a dátumokat, a kamatlábakat és a számlákat. Az 54 szarvasmarha kifizetése valódi volt, és kimaradt. Az elszámolások újraszámítása után kiderült, hogy a kifizetések mind a tőkét, mind a megállapodás szerinti kamatot fedezték.

A megoldást közjegyző előtt írták alá: a fennmaradó összeg 0, valamint a kút, a ház és a legelők átengedése biztosítékként.

Nem érkeztek hirtelen rendőrök, és nem történt csodával határos vallomás sem. Voltak dokumentumok, aláírások, nyugták és egy számla, amelyet végre ki kellett egyenlíteni.

Később a takarmánygyártó cég számos ügyfele részletes kimutatásokat követelt. Néhányan beszállítót váltottak. A Vélez család folytatta a munkát, de már nem voltak érinthetetlenek.

Mercedes Tomást kereste, miközben a lány kilépett a közjegyzői irodából.

– Miért nem ajánlotta fel, hogy újra fizet?

– Mert már válaszoltál nekem.

– Mi lett volna, ha veszítettünk volna?

– Segítettem volna neked újrakezdeni, ha megkérsz. A segítés nem azt jelenti, hogy helyetted döntök.

Ez többet jelentett a Mercedesnek, mint bármilyen ígéret.

Tomás továbbra is látogatta vasárnaponként, de most már beengedték. Voltak jó napok és komoly viták. Mercedesnek meg kellett tanulnia, hogy a segítség elfogadása nem mindig jelent engedelmességet. Tomásnak meg kellett tanulnia, hogy a pénz nem jogosítja fel arra, hogy mások problémáit megoldja, mielőtt kérné.

Lucía egy Deliciasban lévő szabóval kezdett dolgozni, majd később egy kis műhelyt nyitott. Amikor Doña Amalia azt javasolta neki, hogy fontolja meg a házasságot, Lucía így válaszolt:

– Először magamra fogok gondolni. Ha lesz hely valaki másnak később, meglátjuk.

Az anyja kinyitotta a száját, és végül elmosolyodott.

Don Eusebio is lassan változott. A szerződéseket és a nyugtákat egy fém irattartó szekrényben őrizte. Mielőtt bármit is aláírt volna, elkezdte felhívni a két lányát. Először esetlenül tette. Aztán szokássá vált.

Nyolc hónappal a gyűlés után Tomás lóháton felvitte Mercedest egy dombra, ahonnan kilátás nyílt a völgyre. Nem voltak ott rokonok, zenészek vagy bámészkodók.

Elővett egy kis dobozt.

– Legutóbb beszéltem, mielőtt megkérdeztelek.

Mercedes felvonta a szemöldökét.

– És elég rosszul sült el.

Tamás, a folyó.

–Ezért akarom ma jól csinálni. Nem akarlak senki más előtt választani. Tudni akarom, hogy te engem választasz-e.