Inés nem válaszolt azonnal. A táskájában Cepeda generális anyakönyvének hitelesített másolata volt. Volt nála egy üres papírlap is, Don Eusebio aláírásával, a bankba érkezésének igazolására. Mateo a tér túloldalán várakozott.

„Miért ez a sietség?” – kérdezte a lány.

– Mert a banknak nincs oka megbeszélni a döntéseit egy adóssal.

– Mi van, ha nem vagyok eladósodva?

Octavio mindkét kezét az asztalra helyezte.

– Akkor próbáld ki.

Inés elé tette a hitelesített másolatot.

Kifutott a szín az arcából.

– Julian 140 kilométerre volt innen, amikor – az ön szerint – aláírta a váltót.

Octavio alig pillantott a papírra.

– Ez semmit sem bizonyít.

– Bizonyítsd be, hogy hazudott.

—Bizonyítsuk be, hogy egy rekord tartalmazhat hibákat.

Inés elővett egy második papírlapot. Julián ügyében az egyik tanú vallomása volt rajta, aki még élt.

– Ez is létezik.

Octavio felkelt.

– Ki segít neki?

– Ugyanazok az emberek, akikről azt hitted, soha nem hallgatnának meg egy özvegyet.

Megkerülte az asztalt, és lekapta a kamu feladatot.

– Ennek a beszélgetésnek vége.

– Nem. Ez még csak a kezdet.

Inés nyitotta ki az ajtót.

Mateo és Don Eusebio kint voltak.

Mögöttük Rafael Cárdenas, a kerületi bíróság titkára érkezett Saltillóból, miután megkapta Mateo két nappal korábban kézbesített előzetes aktáját.

Octavio elsápadt.

– Ez egy provokáció.

Rafael belépett és kinyújtotta a kezét.

– Kérem, a dokumentumot, amit az előbb visszavont.

– Ez egy tervezet.

– Akkor nem lesz problémája a kézbesítésével.

Octavio habozott.

Mateo olyan nyugalommal nézett rá, amiben már nyoma sem volt annak az arroganciának, amivel a farmon tett első látogatásai során szembesült.

—Entregalo.

– Ehhez semmi közöd, Barragán.

– A bíróságon múlik.

Don Eusebio az íróasztal nyitott fiókjára mutatott.

– És talán azok a bélyegek is érdekelhetik.

Belül 4 aláírásgyűjtő mátrix, indigós papír és a többi érintett tulajdonos tulajdonában lévő okiratok másolatai voltak.

Az iroda elcsendesedett.

Octavio megpróbálta becsukni a fiókot, de Rafael már eleget látott.

A hivatalos vizsgálat még aznap délután megkezdődött.

A nyomozás megerősítette a mintát. Octavio bizalmas információkat szerzett a jövőbeli vasútvonalról az építőipari cég unokatestvérén keresztül, és adósságokat gyártott az özvegyek, az idősek és a tervezett útvonal mentén földterülettel rendelkező gazdálkodók ellen.

Két család már elvesztette az ingatlanjait, egy másik férfi pedig szarvasmarhákat adott el, hogy kifizesse a nem létező adósságát.

Inés telke kulcsfontosságú volt: a vasútnak át kellett haladnia egy földsávon a száraz patak mellett. Ha Octavio a hivatalos bejelentés előtt megszerezte volna, egy vagyonért eladhatta volna a jogot.

A tárgyaláson Octavio megpróbálta megvédeni magát.

– Ezek sértődött emberek által kitalált vádak.

A bíró egymás mellé helyezte a váltót, Julián hiteles aláírását, az időnyilvántartásokat, a bankban talált mátrixokat és a vasúti térképeket. Nem volt szükség drámára. A bizonyítékok magukért beszéltek.

A bíró elengedte Inés adósságát, felfüggesztette a bankárt, teljes körű könyvvizsgálatot rendelt el, és befagyasztotta a többi ingatlannal kapcsolatos átutalásokat. Hónapokkal később két család visszaszerezte a földjét, a harmadik érintett fél pedig pénzügyi kártérítést kapott.

Inés mosolygás nélkül távozott a bíróságról.

Máté mellette sétált.

-Won.

– Megtartottam, ami az enyém volt.

– Ez győzelemnek számít.

Megállt a lépcsőn.

– 610 pesóval tartozom neked.

– Közjegyzőnél vannak bejegyezve.

– Majd aratás után fizetek.

-Tudom.

– És érdeklődéssel.

Mateo elmosolyodott.

– Ez már önmagában is valami, amire büszke lehetünk.

– Ez a könyvelés.

Ez volt az első alkalom, hogy elmosolyodott előtte.

Száraz, de bőséges ősz érkezett. A bab- és kukoricatermés a vártnál is jobban termett. Mateo visszatért a farmra, már nem pénzeszsákokkal vagy lánykérőkkel, hanem feltűrt ingujjal és azzal a szokással, hogy mielőtt bármihez is hozzányúlna, kérdezzen.

– Segítségre van szükséged a pajta tetejével?

-Igen.

– Hozhatok holnap két férfit?

-Igen.

Luna még mindig gyanakodva figyelte.

– Azt hiszem, még emlékszik rá, hogy meg akartam venni.

— Jó memóriája van.

– Pont mint a gazdája.

– Ezért vagyunk még mindig itt.

Egyik délután megjelent Ramiro, Julián bátyja, miután megtudta, hogy a vasút megemeli a föld értékét.

–A bátyámé volt. A családnak beleszólása kell, hogy legyen.

–Julian a nevembe tette, mert együtt dolgoztunk rajta.

Ramiro Mateóra nézett.

– És most találtál valakit, aki helyettesítheti.

Mateo lépett egyet, de Inés egyik kezével megállította.

– Julian pótolhatatlan.

– Akkor add el nekem a patak menti földsávot. Az a vízi út gazdaggá teszi majd azt, aki birtokolja.

– Kétszer is eljöttél, amikor a bátyád beteg volt. Nem voltál itt, amikor beomlott a tető, vagy amikor a bank megpróbálta elvenni a házamat. De most, hogy tudod, mennyit ér, eljöttél.

– Én családtag vagyok.

– A család nem egy kulcs, amit akkor használsz, amikor pénz jelenik meg.

Ramiro búcsú nélkül távozott.

Azon az éjszakán Inés sokáig Luna kerítésénél maradt. Mateo közeledett, de tartotta a távolságot.

-Rendben van?

-Igen.

– Elmehetek.

-Nem.

Ez volt az első alkalom, hogy megkérte, hogy maradhasson.

Hónapok teltek el.

Mateo minden csütörtökön látogatni kezdte a farmot. Néha szerszámokat vagy kávét hozott magával, máskor semmit. Megtanulta, hogy Inésnek nincs szüksége senkire, aki megoldaná a problémáit. Szüksége van a körülötte lévőkre, hogy ne próbálják meg átvenni az irányítást felette.