Heteken át külsős szakemberek nézték át a dokumentumokat, a kifizetéseket és a jelentéseket. Doña Mercedes segített megtalálni azokat a dobozokat, amelyeket soha nem digitalizáltak.

Figyelmeztetéseket találtak az elhasználódott állványzatalkatrészekről és egy nyugtát, amelyen állítólag Don Abel aláírása szerepelt.

A pénz egy Horacio Beltránhoz köthető cégen keresztül érkezett, aki akkoriban felszerelést szállított a projekthez és kezelte a kifizetéseket.

A dokumentumok önmagukban nem oldották meg a felelősség minden kérdését. Annak bizonyítására azonban elegendőek voltak, hogy a családnak adott történet tele van ellentmondásokkal.

Andrés kérte, hogy mindent adjanak át a hatóságoknak, és engedélyezte a befektető szerződéseinek szélesebb körű felülvizsgálatát.

Horacio felhívta aznap este.

–Ezt elintézhetjük egymás között. Gondolj a Horizonra.

Andrés az asztalán szétterített jelentésekre pillantott.

– Arra is gondolok majd, hogy mit építettünk korábban.

Másnap meglátogatta a műhelyt, Doña Mercedes kíséretében. Előzetesen megkérdezte, fogadhatják-e.

Don Abel egy székre mutatott.

Andrés elmagyarázta, mit talált, és elismerte felelősségét azért, hogy elfogadta a számára kényelmes változatot anélkül, hogy megkereste volna a családot.

Nem kérte meg Natáliát, hogy jöjjön vissza. A projektről sem beszélt, amíg meg nem válaszolta nagyapja kérdéseit.

Az öregember kezében tartotta az eredeti jelentést.

– Tizenkét éve halljuk ezt a hazugságot a fiamról.

Andrés lehajtotta a fejét.

Natalia az ajtóban állt. Látta, ahogy megvédte, amikor mások gúnyolták. Most látnia kellett, hogy kiáll az igazság mellett, amikor az őt is érinti.

A cég beleegyezett abba, hogy pénzügyi kártérítést nyújt a családnak anélkül, hogy hallgatást vagy a képviselői által áttekintett megállapodáson túlmutató lemondásokat követelt volna.

A kifizetések és a dokumentumok vizsgálata külön folytatódott.

A család az Ernestoról keringő információk helyesbítését is kérte. Natalia elkísérte nagyapját a dokumentumok átadásakor, és most először hallotta a teljes vallomását.

Távozáskor Don Abel megkérte, hogy üljön le egy pillanatra.

– Azt hittem, azzal, hogy elrejtem előled, elveszem a fájdalmadat.

A botra kulcsolt kezére nézett.

– Egyedül vitted, nagyapa.

Ott maradtak, amíg Emiliano meg nem érkezett. Kihagyta az órát, hogy csatlakozzon hozzájuk, és szalvétába csomagolt süteményeket hozott.

Egy padon ettek, és úgy beszélgettek Ernestóról, ahogy évek óta nem: a makacsságáról, a saját által kitalált dalokról, és arról, hogy mindig elveszíti a ceruzáit a füle mögé.

A dokumentum, amely végül elismerte a szabálytalanságokat, nem hozta vissza az apjukat. Don Abel azonban megtartotta a születési anyakönyvi kivonatával együtt. Amikor egy korábbi szomszédja elmesélte a történetet az alkoholról, Don letette az asztalra, és megkérte, hogy olvassa fel, mielőtt újra megszólalna.

Horacio visszavonta a befektetését.

A horizont megállt.

Hónapokig nem született briliáns megoldás, és egyetlen befektető sem volt hajlandó mindent megmenteni egy beszéd után. Nehéz megbeszélések, projektleépítések és kudarcot vallott tárgyalások következtek.

Andrés eladta a személyes vagyontárgyait, és a vállalat kifizette a fennálló kötelezettségeit, mielőtt bejelentette volna az új dátumokat.

Natalia eközben befejezte a tanulmányait. Kisebb munkákat vállalt, és szerszámokat vett a nagyapjának, amelyeket évek óta kölcsön alkatrészekből javított.

Emiliano részmunkaidős állást kapott, és folytatta tanulmányait. Ezúttal a pénzről tudtak beszélgetni anélkül, hogy minden beszélgetés áldozathozatalról szóló vitává fajult volna.

Verónicát a belső felülvizsgálat után kirúgták. Később beismerte, hogy ő küldte az üzenetet a balesetről, és információkat szolgáltatott a pletykakampányról.

– Azt akartam, hogy gyűlöld – vallotta be Nataliának. – Nem tudtam, mit tett Horacio.

Natalia vigasztalás nélkül végighallgatta.

–Tudtad, hogy apám meghalt. Ez elég volt ahhoz, hogy felhasználd.

Veronika lesütötte a tekintetét.

Az általa nyújtott információk segítettek dokumentálni a történteket. A foglalkoztatási következmények és a kárigények továbbra is fennálltak.

Natália soha többé nem kereste.

Egy évvel később a Horizon finanszírozást talált egy kisebb verzióhoz, új átdolgozásokkal és más partnerekkel.

A független stúdiót, ahol Natalia dolgozott, felkérték a terv kidolgozására. Letárgyalta a feltételeket, majd visszatért abba a helyiségbe, ahol korábban kávét szolgált fel.

Ezúttal díjjavaslatot nyújtott be.

Andrés elolvasta, kérdéseket tett fel, majd néhány pont megvitatása után elfogadta.

Utána elmentek enni egy közeli fogadóba.

Hónapok óta a baleseten kívül más dolgokról is beszélgettek. Néha a műhelyről beszélgettek, máskor könyvekről vagy az újrakezdés nehézségeiről.

Andrés elmesélte neki édesanyja, Lucía történetét, és azt a szégyent, amit még mindig érzett, amikor eszébe jutott, mennyi munkát hagyott abba, amíg a cége növekedett.

Natalia soha nem mondta neki, hogy a múlt már nem számít.

Ami megváltozott, az az volt, hogy titkolózás nélkül beszélhettek róla.

A fogadóban, miután rendelt, Andrés otthagyta az étlapot az asztalon.

– Szeretnélek randira hívni. Nincsenek programjaink. Nincsenek megbeszéléseink.

Natália alig mosolygott.

– Ez magában foglalja azt is, hogy nem kérdeznek rá a lobbi költségvetésére?

– Meg fogom tenni a tőlem telhetőt.

Egyetértett.

Az első randevújuk azzal végződött, hogy sétáltak egy téren. A második azzal végződött, hogy vacsoráztak Don Abellel és Emilianóval, mert elkezdett esni az eső, és a nagyapa ragaszkodott hozzá, hogy senki ne távozzon evés nélkül.

A szerelem kivirágzott a néha kínos beszélgetések és a vasárnapok között, amelyek már nem vasárnapnak tűntek. Natalia megtanulta felismerni azt a férfit, aki képes meghallgatni őt anélkül, hogy elfelejtésre kényszerítené. Andrés megtanult jelen lenni anélkül, hogy minden gesztust megoldássá változtatna.