–Szóval nem akar patakot. Addig akar tönkretenni, amíg el nem adod.

Mateo nem válaszolt. A hallgatása elég volt.

Rosalía minden reggel idomítani kezdte Razónt. Napokig meg sem próbálta meglovagolni. Megfésülte, mellette sétált, és hagyta, hogy küzdelem nélkül elfogadja a lovat. Amikor végre felült, a mén kétszer is felágaskodott, és megpróbált elfordulni, de Rosalía gyengéden kezelte a helyzetet. Perceken belül Razón már ellenállás nélkül sétált a súlya alatt. Mateo a kerítésből figyelte.

Ugyanazon a napon kirúgta Evaristót. Don Roque megerősítette, hogy a mezőgazdasági munkás tájékoztatta Vázquez embereit a tanya mozgásáról.

– A tűz csak a kezdet volt – mondta Evaristo, mielőtt elment. – Vázquez birtokba veszi ezt a földet, akár veled, akár nélküled.

A fenyegetés öt nappal később már nem tűnt puszta dicsekvésnek. Egy bozóttűz ütött ki pont az északi sarokban, ahol Hilario földje találkozott Mateo földjével. A szél a karám felé sodorta a lángokat. Rosalía volt az első, aki kihozta Brisát, Plomót és a gesztenyefát. Razón megdermedt, szemei ​​félelemtől fehérek voltak.

„Hagyjátok békén!” – kiáltotta Mateo. „Egyenesen felénk tart a tűz!”

– Adj egy finomságot!

Rosalía belépett a füstön keresztül, ugyanúgy beszélt a lóval, mint érkezése napján, és sikerült rávennie Razónt, hogy lehajtsa a fejét. Gyalog vezette ki, miközben Mateo és a mezőgazdasági munkások vizes zsákokkal korbácsolták a tüzet. Miután sikerült a pataknál megfékezniük a tüzet, Rosalía visszatért oda, ahonnan elindultak. A felperzselt földben egy törött üvegedényre bukkant, benne olajnyomokkal.

„Vázquez oldaláról dobták ki” – mondta. „Akárki is tette ezt, pontosan tudta a birtokhatárt.”

Mateo felhívta ügyvédjét, Gabriel Herrerát Chihuahua városából. A férfi régi térképek másolataival érkezett, és valami még ennél is nagyobb dologra bukkant: Hilario más eladósodott farmerektől vásárolt vízjogokat. Többjüknek ideiglenes engedélyeket ígért, de a szerződések szinte állandó megújítási záradékokat tartalmaztak.

Rosalía összegyűjtött 5 tulajdonost Mateo konyhájában, és megmutatta nekik a záradékokat.

„Nem egy patakért harcol” ​​– magyarázta. „Monopóliumot épít. Ha a vizet is ő irányítja, akkor a tanyáit is ő fogja irányítani.”

Egy Julian nevű fiatalember zavartan beismerte, hogy anélkül írta alá a szerződést, hogy megértette volna az automatikus megújítást.

– Még mindig megtámadhatom?

– Ha be tudjuk bizonyítani, hogy több embernek is mondtak valamit, majd egy másikat kellett aláírniuk, akkor az már nem elszigetelt hibának fog tűnni. Inkább egy mintának fog tűnni.

A szövetség feldühítette Hilariot. Erre abbahagyta a támadást, és Rosalía ellen fordult. Evaristo a kantinokban elkezdte ismételgetni, hogy az adósságok elől menekült, és hogy soha nem szándékozik feleségül menni Mateóhoz. A történet eljutott Jacintához, Mateo nővéréhez, aki egy délután mindenki előtt megjelent.

– A bátyám hamarosan elveszíti a ranchot, te pedig már intézed a könyveit, a lovait és az ügyvédeit. Mi a következő lépés? Hogy a neveddel írod fel a tulajdoni lapra?

Rosalía elsápadt, de nem hátrált meg.

– Ha el akarnék venni tőle valamit, nem oltanék tüzet, hogy megtartsam.

– A nők is tudják, hogyan kell várni az örökségre.

Mateo a tenyerével az asztalra csapott.

– Elég volt, Jacinta. Rosalía jobban megvédte ezt a házat, mint bárki, aki kívülről kritizálja.

A vita megosztotta a családot. Jacinta sírva távozott, meggyőződve arról, hogy a bátyját manipulálják. Azon az estén Mateo azon kapta Rosalíát, hogy elpakolja a megtakarításait: 40 pesót, amit az új élete elkezdéséhez hozott magával.

„A tárgyalási díjakra 60-ra van szükség” – mondta. „Használd ezt.”

– A te pénzed.

– Ha ez partnerség lesz, akkor ne válaszd szét az én erőforrásaimat a saját problémáidtól.

Mateo hosszan nézte a lányt.

– Ezen a héten házasodunk.

– Nem azért, hogy elhallgattassuk a pletykákat.

– Nem. Mert teljesítenem kellett volna, amit ígértem, mielőtt Vázquez rákényszerített volna minket a bizonyítására.

Az esküvő egyszerű volt, a ranch nappalijában tartották, Petra, Elias és Don Roque tanúiként. Jacinta nem vett részt rajta.

Három héttel később, a vízügyi tárgyaláson Herrera ügyvéd bemutatta az öt farmtulajdonos szerződéseit és a régi térképet. Úgy tűnt, végre fölénybe kerültek, amíg Hilario ügyvédje át nem adott egy, a családi levéltárban talált levelet. A volt tulajdonos lánya azt állította, hogy apja évtizedekkel korábban kényszerárverésen szerezte meg a farmot.

Herrera megkeményedett arckifejezéssel hagyta el a bíróságot.

– Ha Vázquez bebizonyítja, hogy az eredeti eladás illegális volt, akkor nem csak a vízről fogunk beszélni. A teljes tulajdonlási láncolatot megtámadhatják.

Mateo Rosaliára nézett.

– Még az írásaink is?

– Még a kézírása is – felelte az ügyvéd.

És amióta megérkezett, Rosalía most először értette meg, hogy győzhetnek a tűzvészben, és papíron mégis mindent elveszíthetnek.

3. RÉSZ
Januárban a ranch úgy működött, mintha a tárgyalás meg sem történt volna. Rosalía tudta, hogy ha az ajtó bámulása közben a megoldásra várunk, az csak azt eredményezi, hogy elpusztítjuk azt, aki vár. Brisát kifinomult szarvasmarha-tenyésztésre képezte ki, felfedezte, hogy Plomo rendkívüli módon reagál a gyeplőre, és leveleket kezdett kapni durangói és coahuilai vásárlóktól. Razón ezzel szemben megszűnt olyan állat lenni, amelyik tolerálja az embereket, és olyan lóvá vált, amelyik együttműködik vele. Rosalía fel tudta lovagolni a keleti dombra, és egyetlen súlypont-áthelyezéssel meg tudta állítani.