Aztán átnyújtotta neki a ruhát.

Catalina a lámpa alatt vizsgálgatta.

Nem köszönte meg, de leült az ágy végébe.

Azon az éjszakán addig maradt, amíg a nővérei el nem álmosodtak.

Apránként a hűtőkamra lett a ház legforgalmasabb helye.

Teresita a ládán ült. Josefina a padlóra telepedett. Catalina harisnyákat vitt a kezében, hogy megfoltozza őket, és Inés anyjának történeteit hallgatta.

Gábriel hallotta őket nevetni egy este, amikor visszatért az istállóból.

Megállt az asztalnál.

Egy pillanatra úgy tűnt, hogy közeledni fog.

Aztán bement a hálószobájába.

Inés megtanulta, hogyan kell kezelni az éléskamrát, hogy senki se maradjon éhezve, amíg az utak zárva vannak. Megkérte Hilariót, hogy javítson meg egy kéményt, és rávette a munkásokat, hogy hagyják kint a sáros csizmáikat.

A férfiak elkezdtek neki tűzifát hozni és kérdezősködni, mielőtt elvették az utolsó darab kenyeret.

Gábriel mindent látott.

Azonban csak akkor szólt hozzá, ha jelezni akart egy időpontot, vagy megkérdezett valamiről.

A ruhák körüli vita reggelén Inés követte őt az istállóba.

Egy szürke lovat nyergelt.

– Ha van gyapjúd, meg tudom varrni őket.

— Nincs pénz.

– És mi a helyzet az anyaggal, ami esetleg a feleséged szobájában van?

Gábriel megfordult.

– Az a szoba tiltott helyiség.

Inés érezte a hangja csapását, de mozdulatlan maradt.

– A lányaidnak nem szűnt meg szüksége lenni dolgokra csak azért, mert te nem jöhetsz be.

A férfi meghúzta a rögzítőt.

Egy pillanatra azt hitte, hogy kirúgja.

Elment mellette és felszállt.

Amikor Hilario megtalálta, Inés még mindig az utat nézte.

– Nem volt ez mindig így – mondta a művezető.

– A lányok sem voltak mindig egyedül.

Hilario levette a kalapját. Nem tett több kísérletet a védelmére.

11 nap volt még hátra az előadásig.

Azon az estén Inés kiürítette a csomagtartót.

Elővette a ruháit, a könyvét, az ecsetjét és a varródobozát. Megmérte a kék ruhákat. Aztán kiterítette a padlóra a lányok által nem viselt ruhákat.

Az anyag nem volt elég, ha a szokásos módon vágtam.

Hatékonyabban meggyújtotta az olajlámpást, és rajzolni kezdett egy régi papírdarabra. Átrendezte a darabokat, kihasználta a sarkokat, és egy illesztést helyezett el ott, ahol a papír a redők között rejtőzött.

Meg tudnám csinálni.

Aztán felvette az ollót, és meglátta anyja öltéseit.

Ott hagyta őket a priccsen.

Egy ideig mozdulatlanul állt, ujjai a bélésen pihentek. Ez volt az utolsó dolog, amit teljes egészében azok a kezek készítettek.

A fal túloldaláról hallotta Teresita köhögését.

Inés keresett egy finom tűt, és elkezdte kibontani a varratokat anélkül, hogy elvágta volna az anyagot.

Lassan kiszedte az öltéseket. A rézszögeket egy pohárba tette. Mire végzett, már elmúlt éjfél.

A törzset csupaszon hagyták.

Inés a térdére fogta a gyapjút, és némán sírt, mielőtt vágni kezdett.

Több éjszakán át dolgozott.

Gyűszű nélkül nehezen tudta átszúrni a tűt a vastag rétegeken. Lenvászoncsíkokkal védte az ujjait, de végül megfájdult a bőre.

Napközben főzött, mosott és elrejtette a munkáját.

Catalina észrevette a kötéseket.

Azt is észrevette, hogy Inés elrejtette a kezét, amikor az apja belépett.

Egyik délután, miközben a csirkéket etette, a lány kinyitotta a csomagtartót, és meglátta a csupasz deszkákat.

Nem kérdezett semmit.

Azon az estén, lefekvés előtt, otthagyott egy pohár vizet az ágy mellett.

Inés röviddel 3 óra előtt fejezte be az utolsó ruhát.

Egyszerű ruhadarabok voltak: kék gyapjú, saját alsószoknyáiból készült fehér gallérral és egy kabátból kimentett gombokkal. Az ujjak a csuklóját takarták. Elég anyagot hagyott a szoknyákban a későbbi szegélyekhez.

Az előadás reggelén a lányok az asztalon találták őket.

Teresita szóhoz sem jutott.

Aztán felemelte a karját, hogy Inés segíthessen neki felöltözni.

Josefina úgy érintette meg a szoknyáját, mintha félne, hogy tönkreteszi.

Catalina felismerte a felsőrészében a borító belsejének legintenzívebb kékjét.

Inésre nézett.

– Az anyádé volt.

Inés bólintott.

– Megmutatta, mire való.

Catalina a testéhez szorította a ruhát, és felment az emeletre átöltözni.

Az iskolát olajlámpások világították meg. Fenyőágak, betlehem figurák és a diákok által készített papírláncok voltak kirakva.

Gabriel a lányait szekérre vitte. Inés és Hilario mögöttük utaztak, serapee-kendőkbe csavarva.

A lányok hosszú idő óta először nem kerestek sarkot.

Teresita hibátlanul szavalta a pásztorokról szóló verseket. Amikor befejezte, megkereste az apját a tömegben, és rámosolygott.

Gabriel Catalina ruhájának ujjait, szoknyáit és felegyenesedett hátát nézte.

Aztán Inés bekötözött kezére nézett.

Azon az estén megkérdezte Hilariót, honnan származik az anyag.

A brigádvezetőnek egy kis időbe telt válaszolni.

–A bőröndből, amit hozott. Ez volt minden, ami az anyjától megmaradt.

Gábriel az út során többet nem szólt semmit.

Érkezéskor a nyitott hálószobaajtón keresztül benézett a ládába. Inés teljesen felöltözve aludt, kabátja a takarókon volt.

Néhány másodpercig ott maradt.

Aztán hátralépett, szégyellve, hogy a hála talán túl későn érkezik.

Január újabb havazást hozott.

Amikor az időjárás engedte, a férfiak kimentek, hogy a jószágokat legelőre hajtsák és utat nyissanak a vízhez. Néhány állat nem élte túl. Gabriel kimerülten tért vissza, és egyetlen bejegyzés nélkül leült a számlákhoz.

Aztán megérkezett egy levél Inésnek.

Édesanyja egyik régi kollégája munkát ajánlott neki egy chihuahuai műhelyben: jobb fizetést, egy emeleti szobát, és a varrás folytatásának lehetőségét.