Amikor Sebastian megérkezett és táncra kérte, a lány egy túlságosan határozott mosollyal utasította vissza.

-Fáradt vagyok.

Nem erősködött, de látta, hogy a keze remeg.

Röviddel ezután Mariana belépett egy kis szobába, és elkezdte felvenni a kabátját. Azt tervezte, hogy néhány hónapra elutazik, hogy egy unokatestvérénél lakjon. A távolság megteszi azt, amire képtelennek tűnt.

Lucero még azelőtt megjelent, hogy befejezte volna a begombolást.

– Nem fogsz elszökni.

– Nem engedhetem, hogy megalázzanak miattam.

– Nem a te hibád. Azok kegyetlenségének a hibája, akik ezt választották.

Marianna megrázta a fejét.

– Nem érted, mit mondanak.

– Veled együtt hallottam.

Sebastian Mercedes néni kíséretében érkezett az ajtóhoz. Megállt, amikor meglátta őket.

Lucero megfogta a húga kezét.

– Megtanítottál arra, hogy egy nő nem ér többet attól, hogy egy hatalmas férfi őt választja. Tehát én sem vagyok kevesebb, mert nem akar feleségül venni.

Marianna szemét könnyek szöktek meg.

– Nem akarlak bántani.

– Nos, ne dönts helyettem. Fáj, hogy beszélnek. De sokkal jobban fájna, ha lemondanál, és életem végéig hálát kellene adnom neked ezért az áldozatért.

Marianna megölelte.

Doña Beatriz, aki Sebastiánt követte, mozdulatlanul állt a küszöbön.

Most először tűnt úgy, hogy megértette, mit követelt a lányaitól.

– Mariana – mondta végül –. Igazságtalan voltam.

Nem volt magyarázat, ami eltörölhette volna az évek apró sebeit. De ez a vallomás egy olyan teret nyitott meg, ahol korábban csak parancsok voltak.

Sebastian megvárta, amíg Mariana ránéz.

– Hazakísérhetlek – ajánlotta fel.

Megtörölte az arcát.

– Inkább táncolnék.

Együtt tértek vissza a nappaliba. Lucero karöltve sétált az apjával. Mariana megfogta Sebastián kezét.

A beszélgetések lelassultak, amikor meglátták őket.

Nem nézett a képernyő felé.

A következő hetekben a vonzalom egyre mélyebb és kevésbé félelmetes lett.

Meglátogatták a bérlők otthonait. Mariana megkérdezte a túl messze lévő kútról, és arról, hogy milyen lépcsőkön kell naponta megmásznia egy bottal élő özvegyasszonyt.

Sebastian jegyzetelt.

Amikor visszatért, egy új korlátot és építési munkálatokat talált a kút mellett.

Veszekedtek is. A férfi türelmetlen tudott lenni, a nő pedig túl gyorsan ítélkezett a válaszokról. Megtanultak bocsánatot kérni anélkül, hogy minden nézeteltérést fenyegetéssé változtatnának.

Marianának ennek ellenére még mindig voltak kétségei.

Talán egyszerűen azért kezdődött az egész, mert az ajtóban állt. Talán Sebastian valami maradandó dolognak hitte a meglepetést.

December 20-án valaki felhívott a megbeszélt vacsoraidő előtt.

Marianna nyitotta ki.

Sebastian a lépcsőn állt. Mindkét kesztyűt viselte. Hintója zavartalanul várakozott a hó alatt.

– Úgy tűnik, semmilyen kár nem esett benne – jegyezte meg a nő.

– Ma szándékosan érkeztem korábban.

Hangja komolysága arra késztette, hogy elfojtson egy mosolyt.

„Amikor először jöttem Lucerót keresni” – folytatta –, „azt mondták, hogy gyönyörű, kedves és illik hozzá. Mindez igaz volt.”

Marianna mozdulatlan maradt.

– Aztán kinyitottad ezt az ajtót. Úgy mentem el, hogy újabb beszélgetésre vágytam. Aztán elkezdtem csodálni téged. Később rájöttem, hogy még akkor is megbízom benned, amikor olyasmit mondtál, amit nem akartam hallani.

Elővett egy kis dobozt.

– Nem szerelmesen jöttem ide azon a reggelen. Ahogy megismertem, beleszerettem.

Egy könnycsepp gördült le Marianna arcán.

Sebastian letérdelt.

– Hozzám akarsz jönni feleségül?

A nő ránézett, és néhány másodpercig képtelen volt megszólalni.

– Továbbra is ellentmondhatok neki?

– Aggódnék, ha abbahagyná.

Mariana nevetett, könnyek patakzottak az arcán.

– Akkor igen.

Szokogás hallatszott a lépcső felől. Lucero mindkét kezével eltakarta a száját.

Sebastian felállt, és Mariana megölelte, mielőtt még bármi mást kérdezhetett volna tőle.

Az esküvő februárban történt.

Lucero megigazította neki a fátylat, és mindketten sírtak, amikor rájöttek, hogy többé nem ugyanazon a folyosón fognak aludni a másik oldalon.

– Kopogás nélkül fogsz bejönni a szobámba – ígérte Mariana.

– Mostantól hercegi kamara lesz. Nagyobb megelégedéssel fog szolgálni.

Hónapokkal később Lucero látogatásokat kezdett kapni Andrés Navarrótól, egy fiatalembertől, aki beleszeretett a beszélgetéseibe, és elfelejtette megkérni, hogy zongorázzon.

Mariana sosem hagyta abba a véleménynyilvánítást, Sebastián pedig sosem hagyta abba, hogy megtanulja, mikor kell meghallgatnia, mielőtt válaszol.

Évekkel később a gyerekei egy régi kesztyűt találtak egy fiókban.

– Miért csak egyet tartasz meg, apa?

Sebastian a feleségére nézett.

– Mert a másikat azon a napon vesztettem el, amikor találkoztam az anyjával.

– És ő találta meg neked?

Mariana odalépett a férjéhez, és megfogta a kezét.

– Nem. Azért engedtem be, hogy ne vizesedjen el.

Mögöttük Lucero nevetett és vitatkozott Andréssel; a gyerekek az ebédlő felé rohantak, és valaki bejelentette, hogy tálalták a vacsorát.

Sebastian összefonta az ujjait Marianaéval.

– És azóta – mondta – mindig vissza akartam menni.