Az eső sötét folyókká változtatta az utcákat. Sebastian a hintók és villamosok között száguldozott, tudomást sem véve a gyalogosok kiabálásáról.

Ignacio közel 20 perces előnnyel vezetett.

Ha átadná a dokumentumokat, a folyamat leállítása bonyolult és nyilvános lenne. Beatriz felhasználhatná a botrányt Lucía hírnevének megtámadására és tagadhatná, hogy az újszülött Sebastián fia lenne.

Amikor megérkezett a bíróság épületéhez, meglátta az ügyvéd hintóját a bejárat előtt.

Leugrott a lóról, mielőtt az megállt volna.

Csuromvizesen jött be.

A szoba hátsó részében Ignacio egy tisztviselő elé tartotta az aktatáskát.

Beatriz Cárdenas volt mellette.

Sötétzöld ruhát viselt, és elégedett arckifejezése eltűnt, amikor meglátta Sebastiant.

„Ne add át azokat a dokumentumokat!” – kiáltotta.

Ignác megfordult.

– Don Sebastián, mi történik?

Sebastian kikapta a kezéből a dossziét, kettészakította a lapokat, és egy vaskályhába dobta őket. A tűz lassan elemésztette az aláírását.

– Nem lesz szakítás.

Beatriz közeledett.

– Ideges vagy. Lucia valószínűleg megint manipulált téged.

Sebastian elővette Dr. Ledesma levelét.

A pecsét meglátásakor Beatriz elsápadt.

– Tudok a méregről.

-Nem értem.

–Tudom, hogy Lucia terhes volt. Tudom, hogy megpróbáltad megölni a gyerekemet.

A bírósági alkalmazottak abbahagyták az írást.

Beatriz körülnézett, támogatást keresve.

„Az a nő mindig is labilis volt. Valószínűleg az egészet kitalálta, hogy megtarthassa a vagyonát.”

– Az orvos elemezte a tonikot.

– Egy elemzés lehet hibás.

– Akkor nem lesz gondja elkísérni a rendőrségre.

Beatriz hátrébb lépett.

– Apám tönkreteszi a cégedet, ha megpróbálsz megalázni.

– Inkább elveszítenék minden bányát, minden vonatot és minden pesót, mint hogy valaha is a családom közelébe jöjj.

Sebastian megkérte a tisztviselőt, hogy csukja be az ajtókat, de Beatriz eltolt egy alkalmazottat, és a kijárat felé rohant. Mielőtt megállíthatták volna, a hintója eltűnt az esőben.

Ignacio megfigyelte a hamvakat.

– Mit tervezel csinálni?

—Utazás Coahuilába.

– Az út több napig is eltarthat.

– Akkor én most kimegyek.

Sebastian megállás nélkül utazott aludni. Minden állomáson lovat váltott, és képtelenül sok pénzt fizetett azért, hogy folytassa az utat az éjszakában.

Ahogy észak felé haladt, a bűntudata egyre nőtt.

Eszébe jutott az utolsó beszélgetése Luciával.

Egy hintó mellett állt, sápadtan és túl soványan.

„Szerettél valaha engem?” – kérdezte.

Sebastian, büszkén és meggyőződve arról, hogy becsapták, így válaszolt:

– Nem tudom, ki maga.

Lucia lesütötte a tekintetét.

–Ez a legfájdalmasabb. Még csak meg sem próbáltad kideríteni.

Most már megértettem.

Nem gyűlöletből ment el.

Azért menekült el, hogy megvédje a gyereket a saját apjától.

A negyedik napon Sebastian megérkezett a Los Encinos-i tanyára.

A birtokot hegyek, fenyőfák és köd vette körül. A főépület régi volt, kőfalakkal és benőtt udvarral.

Sebastian kopogott az ajtón.

Tomasa nyitott ajtót, az a nő, aki gyermekkora óta ápolta Luciát.

Amikor felismerte, arca megkeményedett.

– Nem szívesen látunk.

– Látnom kell a feleségemet és a fiamat.

– Doña Lucía mindent átadott, amit kértek. Nincs joga eljönni a gyerekért.

– Nem azért jöttem, hogy elvegyem tőle.

– Ezt hiszi ő is.

Sebastian elővette a levelet.

–Tudom, mit tett Beatriz. Tudom, hogy Lucía azt hitte, benne vagyok.

Tomasa néhány másodpercig nézte.

– Doña Lucía majdnem meghalt. A gyermek kétszer is abbahagyta a légzést az első éjszaka.

Sebastian érezte, hogy valami átszúrja a mellkasát.

-Kérem.

Tomasa félreállt.

„A nappali melletti szobában van. De ha megzavarja, kidobom ebből a házból, még akkor is, ha puskát kell használnom.”

Sebastian végigsétált a folyosón.

Amikor kinyitotta az ajtót, Luciát látta a kandalló mellett ülni.

Rendkívül sovány volt. Fekete haja lazán hullott a vállára, és mély karikák éktelenkedtek a szeme alatt.

A karjaiban egy fehér takaróba csavart csecsemő nyugodott.

Lúcia felnézett.

A félelem átformálta az arcát.

Túl gyorsan felállt, és a mellkasához szorította a gyereket.

-Nem.

– Lucía…

„Nem fogadhatod el. Mindent aláírtam. Feladtam a városi házat és az örökséget. Nem tartok igényt a nevedre. Csak hagyj minket élni.”

Sebastian térdre rogyott.

– A dokumentumokat megsemmisítették.

Lucia mozdulatlan maradt.

– Mit mondtál?

–Elégettem őket, mielőtt regisztrálták volna őket.

Az orvos levelét az asztalon hagyta.

– Dr. Ledesma írt nekem. Mesélt a tonikról, a terhességről, és arról, hogy mit hitetett el veled Beatriz.

Lucia ránézett a levélre, de nem lépett közel hozzá.

– Azt mondta, tudtad a tervet. Azt mondta, egészséges örökösre van szükséged, és hogy ez a gyerek csak akadály, mert már eldöntötted, hogy feleségül veszed.

– Arrogáns és vak ember voltam, de soha nem engedtem volna, hogy bántódásuk essen.

– Hagytad, hogy a saját házadban mérgezzek meg.

A vád jobban sújtotta Sebastiant, mint bármilyen sértés.

-Igen.

Nem próbálta megvédeni magát.

–Bíztam benne, és nem bíztam benned. Elhagytalak, amikor a legnagyobb szükséged volt rám. Nincs magyarázat, ami ezt eltörölhetné.

Lucia halkan sírni kezdett.

— Miért jöttél?

–Bocsánatot kérni. Nem követelni.

Sebastian lassan felemelte a tekintetét.

„Ha soha többé nem akarsz visszatérni hozzám, elfogadom. Ha itt akarsz maradni, ez a birtok a tiéd lesz. De én megvédem a fiunkat, és nyilvánosan bebizonyítom, hogy ő a jogos örökösöm.”

A baba megmozdult Lucia karjaiban.

Sebastian visszatartotta a lélegzetét.

– Láthatom én?