A nő habozott.

Aztán leült, és félrehúzta a takaró egyik sarkát.

A fiú alacsony volt, de nyugodtan lélegzett. Sötét haja és szürke szemei ​​ugyanolyanok voltak, mint Sebastiané.

Sírni kezdett.

Lucia még soha nem látott könnyeket az arcán.

– Mateo a neve – suttogta.

— Tökéletes.

– Koraszülött volt. Az orvosok nem tudták, hogy túléli-e.

Sebastian kinyújtotta a kezét, de nem érintette meg a gyereket.

– Vihetem én?

Lucia válaszára több másodperc kellett.

Végül a karjába vette a babát.

Sebastian olyan óvatosan tartotta, mintha egy üvegdarabot cipelne.

Mateo kinyitotta a szemét, és apró kezével megfogta az egyik ujját.

Sebastian lehajtotta a fejét, és anélkül sírt, hogy megpróbálta volna leplezni.

– Már azelőtt cserbenhagytalak, hogy egyáltalán találkoztam volna veled – mormolta. – De életem hátralévő részét azzal fogom tölteni, hogy megvédjelek.

Lucia figyelte őt.

Érkezésük óta most először csökkent a félelem a szemükben.

Sebastian Los Encinosban maradt.

Nem próbálta ígéretekkel meggyőzni. Éjszaka felkelt, amikor Mateo sírt, személyesen ellenőrizte minden étkezést, és felbérelt két orvost, akiket Rafael Ledesma ajánlott.

Lucia nem bízott benne, de elkezdte megfigyelni a tetteit.

Egy héttel később Ignacio komoly hírekkel érkezett.

Beatriz nem egyedül szökött meg. Az apja és Sebastián egyik menedzsere számos orvosi jelentést hamisított, és pénzt sikkasztott el a cégtől. Valódi céljuk az volt, hogy Beatriz feleségül menjen Sebastiánhoz, hozzáférjen a vagyonhoz, majd Lucía bármelyik gyermekét jogilag cselekvőképtelennek nyilvánítsák.

Los Encinos felé is küldtek egy férfit.

Azt tervezték, hogy ellopják a babát, és úgy tesznek, mintha kényes egészségi állapota miatt halt volna meg.

Ugyanazon az éjszakán a kutyák ugatni kezdtek.

Sebastian kiment a folyosóra, és egy árnyékot látott belépni az oldalsó ablakon.

A behatoló előtte ért be a gyerek szobájába.

Lucia felébredt és felsikoltott, amikor meglátta a férfit a kiságy fölé hajolni.

Sebastian rávetette magát.

Mindketten a földre estek. Az idegen előrántott egy kést, de Tomasa megjelent a puskával.

– Dobd el a fegyvert, különben nem fogsz kimenni.

A férfi megadta magát.

Bevallotta a rendőrségnek, hogy Beatriz fizetett neki. Egy utasításokat tartalmazó levelet és egy határra szóló vonatjegyet vitt magával.

A bizonyítékok Beatriz és apja letartóztatásához vezettek, mielőtt elhagyhatták volna Mexikót. A tárgyalás során a cárdenasi családorvos beismerte Lucía diagnózisának meghamisítását. Azt is elismerte, hogy Beatriz biztosította számára a tonikban használt anyagokat.

Beatrizt gyilkossági kísérletért, hamisításért és összeesküvésért ítélték el. Apja elvesztette vállalkozásait, és csalásért börtönbüntetést kapott.

Sebastian nyilvánosan elismerte Mateót fiának és egyetlen örökösének. Azt is állította az újságoknak, hogy Lucia egy összeesküvés áldozata lett, és hogy büszkeségével és hanyagságával hozzájárult a kárhoz.

A társadalom elvárta tőle, hogy megvédje a hírnevét.

Ehelyett önként elpusztította, hogy kitakaríthassa a feleségeét.

Luciának hónapokba telt, mire megbocsátott neki.

Sebastian sosem gyakorolt ​​rá nyomást.

Coahuilában maradt, üzleti ügyeit átruházta, és a hacienda egy részét klinikává alakította át azok számára a nők számára, akik nem engedhették meg maguknak az orvosi ellátást. Clínica Montemayornak nevezte el, Lucía vezetéknevét használva, nem a sajátját.

Egy évvel később, egy tavaszi délutánon Lucía egy diófa alatt ülve találta Sebastiánt, aki Mateoval a mellkasán aludt.

„Az igazgató azt mondja, visszatérhet a fővárosba” – jegyezte meg.

-Tudott.

– A cégednek szüksége van rád.

Sebastian a gyerekre nézett.

– Jobban szükséged van rám.

Lucia leült mellé.

– Már nem félek tőled.

Lehunyta a szemét, elöntötte az érzelmek hatalma.

– Ez több, mint amit megérdemlek.

– Nem azt mondtam, hogy minden elfelejtődött.

– Nem akarom, hogy elfelejtsd. Olyan férfi akarok lenni, aki soha többé nem ad okot a szökésre.

Lucia megfogta a kezét.

– Akkor maradj.

-Itt?

—Velünk.

Sebastian megcsókolta az ujjait.

Hónapokkal később megújították fogadalmukat a birtok kis kápolnájában. Politikusok vagy üzletemberek nem voltak jelen. Csak Tomasa, Ignacio, Dr. Ledesma és néhány megbízható alkalmazott volt jelen.

Mateo bizonytalan léptekkel indult feléjük, egy kis dobozban cipelve a gyűrűket.

Évekkel később a család időnként visszatért Mexikóvárosba, de igazi otthonuk továbbra is Los Encinosban maradt.

A klinika növekedett, és több száz nőt mentett meg. Mateónak két nővére volt, és távol nevelték azoktól az előítéletektől, amelyek majdnem elpusztították a szüleit.

Sebastian az asztalán tartotta Dr. Ledesma levelét és a válási dokumentumok egy kis, megégett lapját.

Nem azért őriztem meg őket, hogy Beatriz emlékére őrzöm őket.

Megőrizte őket, hogy emlékezzenek arra az emberre, aki volt, és arra az emberre, akivé válni döntött.

Egyik este, miközben a kandalló előtt játszó gyerekeiket nézték, Lucia a vállukra hajtotta a fejét.

– Percekre voltál attól, hogy mindent elveszíts.

Sebastian megölelte.

– Nem. Már elvesztettem az önuralmamat.

-És most?

Nézte, ahogy Matthew a nővéreivel nevet.

– Most már tudom, hogy egy családot nem a vezetéknév, a vagyon vagy az aláírás őriz meg.

Lúcia felnézett.

– Szóval mivel?

– Az igazsággal. És azzal a döntéssel, hogy minden nap azt választom.

Lúcia elmosolyodott.

Kint eső kezdett esni a hegyeken.

De Los Encinosban már nem volt félelem.

Csak egy hangokkal teli ház, egy nő, aki túlélte az árulást, és egy férfi, aki megtanulta, hogy a szerelmet nem erővel kell kimutatni.