– Lezárjuk a háznak azt a részét.
– Ott tervezte berendezni az állandó hálószobáját.
Az iroda alacsony mennyezetére nézett.
– Van itt hely egy ágynak.
Azon az estén sírva hajtogatta a bársonyruhát, amelyet az utolsó táncig Rafaelrel viselt.
Nem a szoba miatt sírt.
Sírt, mert elege volt abból, hogy bebizonyítsa: mindent kibír.
Amikor kinyitotta a ládát, megtalálta a férje jegyzetfüzetét. Belül egy összehajtott papírlap volt: egy számítás, amit évekkel korábban végzett, hogy javítsa a termés eladását.
Rafael a margóra ezt írta: „Kérdezd meg Catalinát, mielőtt elfogadod az árat.”
Végigfuttatta az ujjait a levélen.
Valaki már hallotta korábban.
Újra hallathatta a hangját.
A malom lett a következő kérdése.
A patak mellett állt, elrejtve az aljnövényzetben. A kerék nem forgott, de a víz tovább folyt.
Catalina felhívta Mateo Salazart, egy öreg molnármestert, aki most szekereket javított.
Kopogott a gerendákon, megvizsgálta a fogaskerekeket, és hosszasan követte a csatornát.
– A kő rendben van. Újjá kell építenünk a kereket és meg kell tisztítanunk a csatornát.
-Mennyi?
Mateo megadott egy összeget. Catalina gyomra összeszorult.
– És mennyi gabonát tudna megőrölni?
Ezúttal a férfi elmosolyodott.
Ez volt az első kérdés, amit bárki feltett neki a malomról, mióta bezárta.
Catalina meglátogatta a szomszédos gazdákat. Megkérdezte tőlük, mennyit fizetnek a gabona szállításáért, és hogy igénybe veszik-e a Los Espinos-t, amikor az újra megnyílik.
Elegendő kötelezettségvállalással tért vissza ahhoz, hogy szakaszos javítást rendeljen meg.
Eladta a hónapokig őrzött gyöngy karkötőjét.
Don Eusebio látta, ahogy becsukja az üres dobozt.
– Eltüntethetnék neked valamit.
Katalin mély levegőt vett.
– Pontosan ezt próbálom én is csinálni.
Míg Mateo dolgozott, két napszámos, akik ismerték a gyümölcsfákat, elkezdte metszeni a gyümölcsöst. Kinyitották a vízelvezetőket és megjelölték a beteg fákat. Catalina nem tett úgy, mintha többet tudna, mint amennyit valójában tudtak.
Megkérdezte, meghallgatta, és aztán eldöntötte, hogy mit engedhetnek meg maguknak.
Márciusban a sajt eladása kis haszonnal járt.
Eusebio elvitte az érméket az irodába.
Catalina megszámolta őket, és újra megszámolta őket.
Elég volt több ember egyheti munkáját kifizetni.
Eltakarta a száját a kezével.
Rosszul érzi magát, asszonyom?
Tagadta, könnyein keresztül mosolyogva.
– Ezúttal nem.
Alejandro áprilisban érkezett anélkül, hogy kellő időben előre értesítette volna.
Hírt kapott a malomban felmerült kiadásokról, és attól tartott, hogy Catherine felemészti a vagyonát.
A szoknyáját felemelve találta át az árkon.
– Írnod kellett volna nekem, mielőtt több pénzt költöttél.
Megállt.
– Jó reggelt, Alejandro!
Megértette az udvariatlanságot.
-Jó reggelt.
Catalina bevitte az irodába, és kinyitotta a könyveket.
Megmutatta neki a kiadásokat, a kiegyenlítetlen egyenleget és a fizetésekre félretett összegeket. Aztán elsétáltak a malomba.
A kerék forgott.
Az ajtó mellett a szomszédok zsákjai vártak, akik korábban sokkal hosszabb útvonalon utaztak.
Alejandro állt, és hallgatta a gépek egyenletes kopogását.
– Azt mondták, nem éri meg visszaszerezni.
– Ki vizsgálta meg?
Nem tudta, hogyan válaszoljon.
Továbbmentek a házak felé. Tomasa kiment deszkát kérni. A lánya elszaladt mellette egy darab kenyérrel.
Az ajtó még mindig a helyén volt.
– Sokat tettél – mondta Alexander.
Catalina levett egy koszfoltos kesztyűt.
– Még van hová fejlődni.
– Ez nem szemrehányás volt.
– Tudom. De azt is szeretném, ha látnád, mit nem tudtunk megoldani.
Megmutatta neki a ház lezárt részét, a fennálló adósságokat és egy fasort, amit ki kellene cserélni.
Alejandro megfigyelte az irodában egy paraván mögé szerelt ágyat.
Lesütötte a szemét.
-Nem tudtam, hogy itt alszol.
– Nem kérdezted.
Ez a mondat végig elkísérte az egész visszaúton.
Az első jó termés a nyár végén érkezett.
Catalina három vevőtől kért árajánlatot. A szokásos kereskedő, aki hozzászokott az ár meghatározásához, dühösen megjelent.
– A férje soha nem kételkedett volna a szavamban.
A kezét az asztalon tartotta, hogy ne lehessen észrevenni a remegését.
– A férjem átnézte velem a számlákat.
A férfi elvesztette az üzletét.
A különbség lehetővé tette számukra, hogy egy másik házat felújítsanak, és tartalékot tegyenek félre.
A siker azonban hívatlan látogatókat kezdett vonzani.
Beatriz szeptemberben jelent meg, csipkébe burkolózva, és úgy járkált az udvaron, mintha valami extravagáns holmit vizsgálna.
– Azt mondják, az alkalmazottaiddal eszel.
-Néha.
– Azt is mondják, hogy alkudozni szoktál az árakon a piacokon.
– Amikor szükséges.
A néni feléje hajolt.
– Egy özvegynek vigyáznia kell a hírnevére.
Catalina Tomasa kicserepesedett kezére nézett, miközben egy kancsót tett az asztalra.
– A hírnevem kibírja, ha munkában látnak.
Beatriz sértődötten távozott.
Napokkal később egy vihar mindent próbára tett, amit felépítettek.
A patak egyik napról a másikra megduzzadt. Egy hatalmas ág beszorult a malomágba, és a víz elkezdett túlcsordulni a raktárba.
Eusebio kopogott Catalina ajtaján.
Csizmában, köpenyben jött ki, és a lámpát biztonságosan a karja alatt tartotta.
Máté be akart menni, hogy kinyissa a kaput.
Catalina meglátta az áramlatot, és megállította.
– Először is, vidd ki a zsákokat. Senki nem mehet be oda.
Esőben dolgoztak, kézről kézre adták a gabonát egy szekérre.
Amikor a fészer egy része leomlott, Catherine azt hitte, hogy elvesztette a malmot.
Hajnalban Nagy Sándor megjelent emberekkel, kötelekkel és szerszámokkal. Egy hírvivő érkezett a lakhelyére a kora reggeli órákban.
