Nem kérdezte, hogy ki a hibás.
– Hol van ránk szükséged?
Catalina az elárasztott ösvényre mutatott.
„Nyitnunk kell egy kijáratot a vízhez, távol a házaktól. Mateo majd megmondja, hol.”
Sándor a molnárhoz fordult és hallgatózott.
Fát, lisztet és több napnyi munkát veszítettek. A tartalék a károk nagy részét fedezte.
Azon a délutánon Catalina Eusebiót a fal mellett ülve találta, amint némán sírt.
– Figyelmeztetnem kellett volna az ágakra.
Leült mellé.
– Minden eső után ellenőrizni fogjuk a folyómedret.
– Nem csak a mai napról beszélek.
Az öregember több papírt vett elő a zsebéből.
Régi kérések másolatai voltak: javítás, élelem, bérek. Némelyiket elutasították. Másokra még választ sem kaptak.
„Abban hagytam az erőlködést” – vallotta be. „Aztán már nem hittem el, hogy bármi haszna is lesz.”
Katalin olvasgatta a leveleket.
Dühöt érzett, de megértett valamit abból az első beletörődő tekintetből a lépcsőn.
„Tartsd őket a számlák mellett” – mondta. „Emlékeznünk kell arra, miért jöttünk ide.”
Azon az őszön Alejandro farmjai még nagyobb veszteségeket szenvedtek.
Az elhagyatott vízelvezető rendszerek nem bírták a terhelést. A bérlők olyan bérleti díjjal tartoztak, amit nem tudtak fizetni. A herceg most először követelt magyarázatot, ami túlmutatott a „rossz évszakon”.
Felismerte a kifejezést.
Egy héttel később megérkezett Los Espinosba egy dossziéval.
Catalina fogadta az irodában.
– Szükségem van a tanácsodra – mondta.
Letette a tollat.
– Tanácsom vagy helyeslésem?
– A tanácsod. Annak ellenére, hogy nem tetszik.
Órákat töltöttek a beszámolók áttekintésével. Utána beleegyeztek, hogy ellátogatnak az érintett területekre.
Katalinát fizetéssel jutalmazták ezért a munkáért.
Alejandro sértődés nélkül elfogadta az összeget.
Bejárták a földeket, beszéltek a családokkal, és felfedeztek olyan javításokat, amelyeket kiszámláztak, de soha nem fejeztek be. A hercegi adminisztrátor megpróbálta a távollévő művezetőket hibáztatni.
Alejandro elrendelte a bizonylatok felülvizsgálatát, és felmentette őt a feladatai alól, amíg a számlákat tisztázzák.
De nem hárította magára az összes felelősséget.
Egyik este, Catalina előtt, lezárt egy jelentést.
– Jólesettnek találtam a megnyugtató adatokat.
Nem válaszolt azonnal.
– Akik ott éltek, nagyon nehezen találták meg ezt a nyugalmat.
-Tudom.
– Most már tudod.
Alejandro bólintott.
Amikor végeztek, elkísérte a hintóhoz.
– Azt hittem, azzal, hogy a tetőm alatt tartalak, teljesítettem Rafael kívánságát.
Catalina szorosabbra húzta a kesztyűjét.
– Nem volt szükségem rád, hogy láthatatlanná tegyen.
Védekezés nélkül fogadta a mondatot.
-Sajnálom.
Ezúttal azt hitte, megérti, miért.
A nagy meglepetés a régió mezőgazdasági kiállításán ért, közel 2 évvel a távozása után.
Los Espinos sajtokat, gyümölcsöket, gabonamintákat és malomnyilvántartásokat mutatott be. Catalina kár- és javítási jelentéseket is hozott.
Nem akarta, hogy az emberek hirtelen meggazdagodásnak nézzék a munkáját.
Ebéd közben egy földbirtokos Alejandróra emelte a poharát.
– Elismernünk kell az intelligenciáját, herceg. Doña Catalinát Los Espinosba helyezni csodálatra méltó döntés volt.
Többen bólintottak.
Beatriz elmosolyodott.
Catalina úgy érezte, ismét eltűnik egy emberekkel teli szobában.
Aztán Alexander letette a poharat az asztalra.
– Nem volt egy dicséretes döntés.
A mormogás abbamaradt.
– Odaadtam neki egy olyan ingatlant, amit tehernek tekintettem, mert kellemetlenül éreztem magam a házamban való jelenléte miatt. Nem láttam előre a felépülését.
Beatriz kinyitotta a száját, de a férfi folytatta.
– Amit ma látott, Catalina, Don Eusebio, Mateo és a Los Espinos családok műve. Nem kellene fogadnom a gratulációját.
Katalin mozdulatlan maradt.
Könnyű lett volna megköszönnie neki. De amit érzett, az mélyebb és fájdalmasabb volt: valaki nyilvánosan visszaadta neki a történelme egy részét.
Ahogy távoztak, Alejandro közeledett.
– Ezt előbb kellett volna mondanom.
– Igen – válaszolta a lány.
Aztán felajánlotta neki a kezét.
A mezőgazdasági elismeréshez szükséges ellenőrzést tavasszal végezték el.
A bírák Catalina jelenléte nélkül beszéltek a munkásokkal, ellenőrizték a nyugtákat és megvizsgálták az otthonokat.
Megmutatta nekik a kevésbé termékeny földet és a háznak azt a részét is, amely még mindig zárva volt.
Három héttel később megérkezett a levél: Los Espinos kitüntetést kapott a föld visszaszerzéséért és lakói körülményeinek javításáért.
Eusebio megpróbálta hangosan felolvasni. A második bekezdés felénél le kellett vennie a szemüvegét.
Catalina végül vele kötött ki.
Az udvaron ünnepeltek, ahol mindenki maga készítette az ételt. Mateo hozott egy rosszul hangolt hegedűt. Tomasa lánya, aki már olvasni tanult, engedélyt kért, hogy megtarthassa az oklevelet.
Katalin átnyújtotta neki.
Alejandro kíséret nélkül érkezett, és segített elrendezni a padokat. Beatriz nem vett részt. Senki sem hagyott neki üres széket.
Ahogy leszállt az este, Catalina néhány pillanatra a gyümölcsös felé indult.
A fiatal fáknak még évekre lesz szükségük ahhoz, hogy termést hozzanak. A malmot felügyeletre szorult. Másnap számonkérés, vita és munka várt rájuk.
De nevetés hallatszott felé az udvarról.
Kinyitotta Rafael kis jegyzetfüzetét, és megnézte a bejegyzést: „Kérdezd Catalinát.”
Sokáig azt hitte, hogy hasznos élete véget ért vele együtt.
Most gyengéden becsukta a jegyzetfüzetet.
– Szerettem volna, ha látod – suttogta.
Tomasa lánya megjelent a fák között.
– Doña Catalina, várnak rád.
A kivilágított ház felé fordította a fejét.
Ezúttal nem arra vártak, hogy kijelöljön neki egy szobát, eldöntse a jövőjét, vagy emlékeztesse arra, mennyire hálásnak kellene lennie.
Vártak rá, mert hiányzott az asztalról.
